Axel, a boxer (2018; akril, vászon; 40x50 cm)
Szilágyi András
Akkor és most
Megyeri-Horváth Gábor békéscsabai festőművész
kiállítása a szentesi Tokácsli Lajos Galériában
Megyeri-Horváth Gábor bemutatott művei a kezdetektől (akkor) egészen napjainkig (most) változó alakulásmódjáról nyújtanak teljes áttekintést.
A kiállítás hármas tagolásban rendezett:
(1.) A hétköznapi emberi viszonylatok ciklusa, amelyben életképeket, családjeleneteket, portrékat, eseményeket láthatunk. (2.) A tájfestészeti művek ciklusa, amelyben városképek, városrészletek, tájak, tagolt és tagolatlan természeti képek tárulnak fel. S végül, de nem utolsósorban (3.) az akt-kompozíciók ciklusát értelmezhetjük.
De mielőtt festészetének belső összefüggéseit elemeznénk, tekintsünk vissza az alkotóút kezdeteire. Megyeri-Horváth Gábor 1979-ben született Szegeden, de egész gyermekkorát Békéscsabán, illetve annak „mezőmegyeri” városrészén töltötte. A szegedi Tömörkény István művészeti szakközépiskola képzése során Bukor Tibor festőművész és pedagógus feltáró, önvallató fegyelemmel tette tudatossá a kifejezési formák sokrétegűségét. A Képzőművészeti Egyetemen Nagy Gábor grafikus- és festőművész lett a mestere, aki felismerte növendékében a képzőművészeti mesterség iránti elhivatottságot. A Képzőművészeti Egyetem elvégzését követően (2003) a fővárosban marad, de három év után visszatér Békéscsabára. 2006-ban a budapesti Képzőművészeti Egyetemen végzett alkotók megalakították a Sensaria Társaságot. Ezen társaság egyik alapító tagja volt Megyeri-Horváth Gábor is. Programszerű vállalásukban, a posztmodern művészetben kialakuló újkonzervativizmus hagyományát, egészen Vecellio Tiziano (1488/89–1576), a velencei olasz mester és műhelyének festésmódjáig vezették vissza.
Ezzel ellentétben Megyeri-Horváth Gábor számára a műteremtés szemlélete Csernus Tibor festőművész szellemteréből eredeztethető. Ebből következően a festőmesterség hagyományos kifejezési nyelvét megtartó képi társalgás, képi dialógus nem csupán „kénytelen kidolgozású mimézis”, nem csupán a valóságleképezése, hanem egyénített kifejezésmód kíván lenni.
Család
(2018; akril, vászon; 50x40cm)
Ezen szemléleti törekvését figyelhetjük meg legújabb, a családi eseményeket rögzítő fotográfiákat átfogalmazó ciklus művein is. A megsárgult tónusuk hátterében kontúrral körülölelt szereplőket, elmosódott eszközöket, használati tárgyakat, s a festő által kiemelt lírai színesség megmaradt foszlányait láthatjuk. A naturalista-realista festészet történelmi hagyományát követő képidőben tehát nem csupán az egyes képkompozíciók adaptációja, hanem saját vizuális álláspontja is értelmezhető. Kiemelve, hogy az egyes művek realista-naturalista párbeszéde sajátos ÚJMANIERISTA jelleget ölt.
A kiállítás természeti képein a megyeri szülői házból kitekintő ég-horizont otthonossága, végtelensége, korlátlan tágassága a levegővel áthatott színek fénytörésében, az alkony, az est panorámaképe pedig az egymást kiegészítő színek tónusáthatásaiban értelmezhető.
Levonható következtetés – az újraértelmezett motívumok perfektcionizmusa, nem csupán ismeretelméleti, illetve ismerettechnikai próbatétel, hanem az idők folyamán „festőnyelvi” beszédmóddá is vált. A kiállított műveken is megfigyelhető, ahogyan újrafesti, ahogyan újragondolja, „áttetszővé teszi” a „változó változatlanság” festett motívumait.
Nem tagadható, hogy minden képzőművészeti tanulmány szakmai alapját, elsajátítási szintjét az akt rajzolása és festése nyújtja. Megyeri-Horváth Gábor festészetében a ruhátlan test és a művészi akt nem egymásnak megfelelő jelentésű fogalmak. Ennek elkülönítése különösen azért fontos, mert korunk profanizált világában a meztelen test gyakran az értékesíteni kívánt áruk kapcsolása, a fogyasztásra ösztönző reklám, a pornográfia, valamint a tömegkultúra részévé (is) vált, vagyis a befolyásolás és manipuláció eszköze lett.
Notesz Laci
(2017; olaj,vászon; 30x25cm)
Megyeri-Horváth Gábor a megfestés professzionalizmusán túl az emberi test lényegét, az egyedi test áthatásain keresztül, a tükörbenéző „idea-testben” képes megragadni. Az alkotó új kérdésfeltevése tehát itt is, a JELEN-IDEJŰ MÚLT felé fordulás. Ebben a képidő-szemléletben előterébe kerül az akadémiai felkészültség, a hagyományos képességek igénye és követelménye. Lehet ugyan a reneszánsz és barokk művészettörténeti hagyományból áttűnő akt-jelentések (erő, szépség, pátosz, öröm, harmónia, nyugalom…) időszerűségét anakronizmusnak tekinteni. Igen, lehet. De Megyeri-Horváth Gábor akt-értelmezése nem elsősorban a stílusszemléleti múlt leképezése, hanem a kortárs lét konzervatív, egyidejűleg régi és egyidejűleg új esztétikai kérdésfeltevése. Közelebbről a clair-obscur szemléletben érvényesített naturális formák, a sötétből elővilágló fény formaképző szerepén túl érzelmes, a lírai bensőségességet, a férfi és nő között ébredő örök vágyakozás egységének titokzatosságát, a színes-színtelenség poétikus jellegét hangsúlyozza. Mert azon túl, hogy kiemeli alkotásaiban a művet festő önmagát, saját gyermekét, családtagjait, barátait, a különböző tájmotívumokat, szemléletében egy egységes-egész teljességébe komponálja.
Megyeri-Horváth Gábor festészetében megtartja az aranymetszés arányait. A fekete és mélyvörös karmazsin színtónusok kadmium- és okkersárga árnyalatokkal ellenpontozottak. Az akt-kompozíciók jellemzően a hússzíneknél (is) melegebb vörösekkel és sárgákkal, azok világító fokozataival festődtek.
Összefoglalóan, a romantikusnak tűnő alkotói törekvések hátterében nem csak az esztétikai mineműségű szép, a szellemi értelemben vett idea, nem csupán az önmagával azonos (szubsztanciális) tartalom áll, hanem a néma költészet, a titkok tárháza. Megyeri-Horváth Gábor műveinek természete teljességgel megfejthetetlen, a metafizikai élmény érzelmi-gondolati ereje újra és újra átélhető!
