Képzőművészet

 

Szűcs Attila (1967, Miskolc) az 1990-es évek elején induló festőgeneráció kiemelkedő, egyik legizgalmasabb alakja. Festészetének kiindulópontja általában egy már létező kép, fotó, képeslap, internetről letöltött fotó. Kép-választásai az ismerősség érzetét keltik, mintha a kollektív emlékezet bugyrából venné őket elő. Ezeket a képeket azonban kiragadja eredeti kontextusukból, és történetei különös, vákuumszerű festői terekbe kerülnek. A Gravitáció Vége című kiállításáról Szűcs így beszél: "A Gravitáció Vége tulajdonképpen képi és gondolati áthallásoktól sem mentes metafora. A gravitáció megszűnése két különböző módon is létrejöhet. A szabadesésben tapasztalt súlytalanság során a dolgok válnak súlytalanná, amiként egy következmények nélküli eseménysorban maguk a cselekedetek. Szintén a gravitáció megszűnéséről beszélhetünk a gravitációs fekete lyuk esetében. Ilyenkor a kalkulálhatatlan végtelen megjelenése teszi értelmetlenné a fogalom használatát."

Egy meghatározhatatlan térből elő- majd eltűnő csoport, egy kép részleteit megfigyelő női alak, egy süllyedő autó mellett meztelen pózoló és színesen vízszintes csíkokba olvadó nő, egy a foteljába belesüppedő és abban elveszni látszó idős férfitest, vagy a magára hagyott Kádár villa káoszba fulladó összeroskadása. Szűcs ismét olyan képemlékekkel ajándékoz meg minket, amik a tér-idő eseményhorizontján időtlenné válva képesek a figurális festészetet újraértelmezni. (Deák Galéria)

Szűcs Attila - A Gravitáció Vége

2014.11.21 - 2015.01.10.

Deák Galéria

1061 Budapest, Mozsár u. 1.

 

Sz__cs_Attila_ki__ll__t__s__t_ndr__s.jpg
Szűcs Attila kiállítását megnyitja Bojár István 


Deák Csillag

A létezés elviselhető könnyűsége

 

Szűcs Attila kiállításának címadó képe, A Gravitáció vége, az előtérben fogad. Beköszöntött a jégkorszak? Már a globális felmelegedésen is túl vagyunk? Kihűlt a föld, kihalt az ember, növényzet és állat, csak valamiféle mutált túlélőket látunk? Annyira azért nem gáz a helyzet, mert van még egy kis biológiai sokszínűség, a háttal álló lények bundája fehér, barna és vegyes, a tükörsima jégen állnak, mint orgonasípok, nincs olvadás. Jégre vitt minket a festőművész, mert gravitáció is van. Szembesülünk a rejtéllyel, ami megszokott Szűcs Attila festményein. Megszokni a rejtélyt? Nem lehet. Felrémlik valami az emlékezetünkből,l ehet, csak álom volt. Nem volt álom Szűcs Attila két évvel ezelőtti kiállítása a Deák Galériában. Planking volt a címe. Akkor ezt írtam: Szűcs képein a testhelyzet ellentmond a gravitációnak. A lebegésben ott a Bibliára való utalás, egy földön túli világra, elgondolásra. A megváltásra és a szabadságra, Isten jelenlétére. A testhelyzet bizonyos értelemben blaszfémia is, mert elfordul a nézőtől, nem mutatja szemét, arcát, elfordul az Istenétől is.

 a_gravitacio_vege.JPG
A gravitáció vége

Most nem plankingel senki, a Szerelmes hóbaglyok összebújnak, de nem sokáig. Amikor pár nap múlva visszamentem a kiállító terembe, hogy még egyszer nyugodtan megnézhessem a képeket, a baglyok már nem voltak ott. Álltam az előtérben és azt hittem, ezt is álmodtam. Nem olvadtak el, gravitáció híján nem repültek fel az égbe, hanem elvitték őket. De ott hagyták, többek között a Nappali a Kádár villában, 2014. című hatalmas festményt. Living room in the Kádár villa. Living. Miközben semmi se él. Csak a papírok, a dokumentumok, a múlt. Ez a gravitáció vége? Minden elszáll? Nyomasztó a szocreál környezetben a sok plafonra felszállt papír. Világítanak. De nincs menekvésük. Mintha egy fényképész laboratóriumban száradnának az előhívás után a fényképek. Vagy inkább szárítóra akasztva függenek, és sikerült tartalmukat eltüntetni, tisztára mosni? És gravitáció mégis van. A padlón is garmadában állnak az egymásra dobált iratkötegek, még a gravitáció megléte, vagy nem léte sem vonatkozik egyformán mindenre és mindenkire. Kurt Vonnegut Időomlása jut eszembe. Az újrakezdés? Ezt beszéljék meg Kunderával odafent.

attila_szucs__snow_owls_in_lov._2014.jpgSzerelmes hóbaglyok

Aztán moziba tévedünk. Még mindig van, részlegesen, gravitáció, de nincs kint és bent, vakít a fény a vásznon, mesterséges fény, izzik, Afterglow, 2014, szolárium, napszemüveg kell. A mozivászonról kilógnak, lelógnak a lábak, az alakok leszállnak a vászonról, önmaguk árnyékai is, lebegnek, és a széksorokban senki sem ül, nem vagyunk a helyünkön. Annak ellenére, hogy csak állóképet látunk, mégis pereg a film, a narráció, és vörösen világít az EXIT jelző, van kijárat, irány, átjárás egy más világba. Nem kímél minket a művész, a kint és bent folytatódik az Inside-Out space képen, igen, most még inkább kint és bent is vagyunk a térben, sőt, az űrben. Embertelen táj az erdő közepén, a természetben, mintha egy opera díszletét, színpadát látnánk, megfoghatatlan, misztikus, a színpadszerű tér lezártságának és nyitottságának paradoxona világít a szemünkbe, vakítóan. Felismerhetetlen fénylő tárgyak, belsejükből sugárzó fénnyel teliek, Unidentified Flying Object, igen, akkor itt a gravitáció vége, féregjárat is lehetne, vagy csak egyszerűen az alagút végén látjuk a fényt? A lefolyó festékrétegek a gravitáció részleges meglétét próbálják érzékeltetni, még nincs fölszállás, elengedés, csak ennek a vágya. Vibráló, irizáló fények tartják fogva tekintetünk, nyugtalanító homály mindkét képen. A Spontaneonus combustion (Spontán égés), 2014 kép látszólagos nyugalmat sugároz, igen sugároz ez is, itt is a fények és az elmosódó elemek ütköztetését látjuk, feszültség keletkezik. Az alvó férfi övön alul beleolvad a fotelbe, a függőleges fény és színcsíkok, a váratlanul megtört színcsíkok sejtetnek valami metaforikus jelzést, ami megjelenik a kiállítás néhány további képén is, mint a Study for disappearance, 2014 képen és a Girl with colour stripes portrén, ahol kislány a nyakában viseli ezeket, mintha a színes képkeretet vette volna a nyakába, szinte kalodaként.

attila_szucs__girl_with_colour._2014.jpg
Girl with colour stripes

A Consolation (Vigasz), 2014 képen összekapaszkodó női testek vigasztalanok, egy lezárt sufni, sátor, illemhely mellett a kitaszítottságot, a szégyent is jelentik. Az egyik nő ruháján tollminták. Nem fog repülni. A földbe nőtt testek szilárdak, ha törékenynek is hatnak. Földbe gyökereztek. A vigaszban erősek, mozdíthatatlanok. Gravitáció van és taszítás, kitaszítottság, a se kint, se bent érzése itt is. Örök sebet hordoznak, a szorongás sebét. Az igazságot akarjuk meglelni - mindegy, hol hever. Ám ahhoz, hogy megtaláljuk, szükségünk lesz kételyre és képzeletre. Nem félünk találgatni, de ügyelni fogunk rá, hogy a találgatásokat mindig megkülönböztessük a tényektől.[1] Szűcs Attila auratikus festészeti módja, sejtelmes világa, kifinomult abszurditása egyszerre veti fel a kétely és képzelet párharcát, valamint a találgatás és tény viszonyát, kapcsolatát. Nála nincs tér hagyományos értelemben, keressük a határt a valóság és képzelet között és idő sincs. Semmi sincs, helyesebben semmi sincs a helyén, még a gravitáció, a fény sem. Nem jött el a gravitáció vége.

attila_szucs__consolation__oil._2014.jpg
Consolation (Vigasz)

 

Kölüs Lajos

Monszuneső

 

Alfonso Cuarón sci-fije, a Gravitáció nagy sikerrel megy a mozikban. Nem gondolom, hogy a Deák Galériabeli tárlat szándékosan reflektálna a filmre. Soha olyan valóságos filmet nem forgattak még a világűrről, mint amilyen a Gravitáció – írja az Origo kritikusa,[2] és hozzáteszi: ami persze ezzel együtt is a legkevésbé valóságos film a világűrről. Szűcs Attila képei valóságosak, miközben végig úgy érzem, a valóság égi mását látom az alkotásokban. A bagdadi tolvaj című film csodálatos képi világa jut még eszembe, a repülő szőnyeg, a gravitáció legyőzése. Nem beszélve az Ezeregyéjszaka meséiről. Szűcs Attila képi világa lebegő, áttetsző, sejtelmes fénnyel teli, alakjai hol a tájba, térbe olvadnak, vagy kiválva onnan, testet öltenek, megjelennek. Vibrálnak a színek, a szándékosan felfestett vonalak, rácsok a fény hullámtermészetét ébresztik fel bennem. Hullám és anyag. Vigasztalanul esik a fény, mint A vihar kapujában az eső, ahol egy alak várja az eső elálltát.

Szűcs Attila önmagára reflektál, szabadságát idézi meg, de nem a beteljesedést. Egy útnak vége, ha lehet egy útnak, egy korszaknak vége. Nappali a Kádár villában, 2014.

attila_szucs__living_room_in_t._2014.jpgNappali a Kádár villában

Fehér és üres lapok a levegőben. Száradnak. Levegőt! Kifosztott és elhagyott teret látunk. A barnás szín az állatok természetbe olvadó szőrzetét idézi meg. Rejtekhely is, kuckó, odú. Felütés ez a kép, az elszabadult szabadság felütése. Emberhiányos. Talán nem véletlen, hogy A gravitáció vége, 2014 képen három állatot látunk, barnát és fehéret, ill. egy olyat, amelyik egyszerre barna és fehér. Az utódot. A korszak jégkorszak, lógnak a jégcsapok, egy jégbarlangban vagyunk. Nem tudjuk, hogy a korszak kezdetén vagy a végén vagyunk. A kép címe is talányos, bezárva egy térbe, csak időutazni lehet. Nem kell a gravitációt legyőzni. A figurák állnak, két lábon. Állati lények, valódiak vagy állati bőrbe bújt emberek. Ránk van bízva, maszkot látunk vagy nem. Szabad a képzelet. Ennyiben tényleg a gravitáció végéről van szó. Lebeg, szárnyal a gondolat, az érzés, mi lehetett előttünk, ki tudja, mikor. Kihaltak a dinoszauruszok. De néhány állatfaj túlélte. Szűcs Attila nem árulja el a végkifejlet végét, hogy túl lehet élni. Csak mi gondoljuk azt, hogy igen, túlélhető, ha jön egy újabb jégkorszak. Van egy másik olvasata a kiállítás címének, a szabadulás a kötöttségektől, a földi élettől. Nincs többé determináció. Ez lenne a halál, kérdem magamtól, a megváltás?

Szűcs Attila nem árulja el, hogy osztja-e azt a véleményt, hogy a gravitáció kikapcsolható-e vagy sem. Ez tudományos kérdés, és elméleti kérdés. A művészi kérdés más. Földi létünkben hol ér véget a gravitáció. Egy érzésben, egy elengedett szerelemben, egy gyermek világra hozatalában, szeretteink halálában, a gravitáció leküzdésében, a szökési sebességben, a gondolatátvitelben? Szűcs Attila nem Buchsbaum[3] úr, aki döbbenten veszi észre egy áramcsapás után, hogy a sötétben tapogatózva a falon át kijutott a lépcsőházba. Szűcs Attila is átjut egy falon, a fény okozta árnyékon, sötétségen. Szellemalakokat látunk napfürdeni az Afterglow, 2014 (Utánizzás) című képen egy moziteremben. Film a filmben, kép a képben. Többszörös tükrözés. „Ki minek gondol, az vagyok annak…” – írja Weöres Sándor. A tükör-effektus tisztáz valamit, egyfajta szembenézést jelent önmagunkkal, a világgal. Hogyan is viselkedünk másokkal, önmagunkkal. Mintha tükör előtt állnánk, és belenéznénk a tükörbe. A világ ott is folytatódik, ahol nem látjuk, hogy folytatódik, hogy jelen van.

attila_szucs__afterglow__oil_o._2014.jpg 
Afterglow (Utánizzás)

Az Inside-Out space, 2014 titokzatos fénye az, ami vonzza a szemet. Egy erdőben vagyunk, de ha figyelmesen nézzük a képet, akkor látjuk, hogy egy keretben látjuk a fényt, a keret az erdőbe mutat, erdő veszi körül, mintha egy átjáró, féreglyuk lenne. Időutazásra hív a művész, jelen legyünk ott, ahol földi értelemben nem lehetnénk jelen. Ez is gravitáció végét sugallja. A kép titka, hogy a sík miként is válik idő- és térdimenzióvá. Hogyan szövi és rejti magába az erdő a pillantást, a tükröt, a látványt, az átlátszhatóságot, és szünteti is meg egyben, annak ellenére, hogy a tükörben látszódó fény éles, kontúros és kiterjedő. Belsőtérré változtat egy köztes teret, amely nyitott térként áll előttünk. A Study for disappearance, 2014 képen ugyanezt látjuk, csak egy tükörbe forduló meztelen női alakkal. Belezuhan a tükörbe, keretbe foglalt test és világ lesz, hullámtöréssel. Fénnyé vált test, akinek a kontúrjait, domborulatait világosan kivesszük, sőt bal hátsójának különös ragyogása tekintetünket is vonzza. Tomporális ragyogás. Fényjáték, Szűcs Attila akt képe, saját stílusban megjelenítve. Nem is a meztelenség itt a lényeg, hanem a fény, ahogy esik, ahogy elmosódik, ahogy ragyogni kezd a tomporon.

 attila_szucs__inside_out_space._2014.jpg
Inside-Out space

Képein a fény nem onnan esik, ahonnan eshetne, vagy esnie kellene. Önvilágítás is, önfény, belső fény, amely sugárzik, szétszórt fény, helye és ideje nem meghatározható. Valamely távolság egyszeri megjelenése, bármily közeli is legyen a tárgy", nem más, mint a műalkotás kultúrszerkezetének megfogalmazása a tér-időbeli érzékelés kategóriáiban. A távolság a közelség ellentéte. A lényegesen távoli a megközelíthetetlen. A megközelíthetetlenség valóban a kultikus kép egyik fő tulajdonsága. Természete szerint, „távolság marad bármennyire közel is legyen.”[4] Szűcs Attila képeit nézve fel kell adnunk a szokásos tér-időbeli érzékelésünket, a belénk rögzült tanult látást. A világ hagyományos szemléletét. Az Aratic red, 2014 képe épp a valóságos és elképzelt világ közötti átjárhatóságot, egyidejűséget mutatja be. Ez a megállapítás vonatkozik a többi képre is.

 Spontaneonus_combustion.jpg
Spontaneonus combustion
(Spontán égés)

A Spontaneonus combustion (Spontán égés), 2014 képen a környezetbe való tökéletes beleolvadást látjuk. Bealvás, nyugalom, csend, öröklét. A függőség értelmezhetetlen csodája. Az örök nirvána. A karácsonyi halál, egyedüllét. Fényesőben, mintha isten lépne színre, vonná bűvkörébe a földi halandókat. A szín istene, szivárvány ruhában, testetlenül. Monszuneső, valahol az egyenlítő környékén. Délidőben, amikor az árnyék eltűnik. Örökfény van.

 


[1] Carl Sagan (http://www.carlsagan.com/)
[2] Kovács Bálint: Azért az űr az úr (http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20131003-azert-az-ur-az-ur-gravitacio-kritika-gravity-sandra-bullock-george-clooney-alfonso-cuaron.html)
[3] Aki átmegy a falon (film, 1959), rendezte Ladislao Vajda (http://www.port.hu/aki_atmegy_a_falon_ein_mann_geht_durch_die_wand/pls/w/films.film_page?i_film_id=19885)
[4] Walter Benjamin: A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korszakában (http://www.intermedia.c3.hu/mszovgy1/benjamin.htm)

 


 Főoldal

2014. december 15.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Bertók László verseiDávid Péter versei Bánkövi Dorottya versei Filip Tamás versei
Prózák
Oravecz Imre: Feljegyzések naplemente közbenBogdán László: Utazás hazaHáy János : Az új nőDarvasi László: Az idő szaga
Kritikák
Mivé válhat a világunk, HA…Több irodalomtakarót a csupasz szenvedélyreVégtelen keresés - a Simon Péterről A test manifesztuma - a Pigmentről
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA