Kiss László
Kölcsönhatások
A 2012. november 17-én Kölcsönhatások a tudományban és a művészetben címmel az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság BM Tudományos Testülete, a Békéscsabai Jókai Színház, a Pedagógiai Társaság BM Tagozata és a BM Tudásház és Könyvtár által megrendezett konferencia számára pompás helyszínnek bizonyult a Békéscsabai Jókai Színház, melynek nagyterme veretes, és/de barátságos. Ugyan sokan voltak kíváncsiak az előadásokra, mi több, kevés híján megtelt a nézőtér és az erkély is, családias hangulatban telt a szombat délelőtt. A konferencia első szakaszának levezető elnöke, Kováts János a célkitűzést ismertetve az „összefogást”, a „közös gondolkodást” hangsúlyozta, majd átadta a szót a Vantara Gyula polgármester képviseletében érkezett Túriné Kovács Mártának, Békéscsaba Megyei Jogú Város Oktatási, Közművelődési és Sport Osztálya osztályvezető asszonyának. Farkas Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke kedves verseit idézte köszöntőjében, Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház direktora távollétében pedig a teátrum igazgatóhelyettese, Seregi Zoltán vezette be a napot. A kivetítőn Arany és Petőfi jól, de nem unalomig ismert ábrázata, a tankönyvekben is föllelhető klasszikus fotók szerepeltek, ezt a két arcot látni mindig felüdülés.
A Galenus Kiadó vezetőjének előadásával indul a konferencia. Fári István lényegretörő, s bár alaposan és jól áttekinthetően ismerteti a kiadó tevékenységét és főbb, „tudományos, szellemi, ismeretterjesztő” kiadványait, voltaképp az érezhetően nagyon várt Czeizel Endrének készíti elő a terepet, külön hangsúlyt vetve a professzor könyveire. Böngészve a programkínálatot, majd végigülve az első hetven percet, lehet tudni: eklektikus nap a november 17-ei – kiadói ismeretterjesztés, vers- és prózamondás, genetikai előadás, nyelvészet és etnográfia, primer irodalom és szekunder irodalom, oráció. Valóságos fesztivál a határon.
Fári István
Czeizel Endre legújabb kötete, A magyar költőgéniuszok sorsa kapcsán – is – érkezett Békéscsabára, nem először. Előadásában a címben jelzett „sorsok” felől közelít a tizenhat választott költőre (értelmezésében a műfajokat illetően kakukktojás-gyanús Madách is költő, ami védhető, hisz: „drámai költő”) – mindjük férfi, hiszen a nők géniuszának megmutatkozását egészen a XX. század elejéig befolyásolta a társadalmi környezet, s olyan korban, amelyben az egy nőre/családra eső gyerekszám átlagosan tizenegy volt, bőven akadt munka a tűzhely körül is. Szóval férfiak és sorsok, egy-egy meghökkentő származás, valamint az elejtett, de tanulságos mondat: „nem az számít, ki honnan jön, hanem ki vállalja a magyarságát.” Czeizel Endre, ki ne tudná, kitűnően kommunikál, amit látunk, szórakoztató népművelés, többször tesz utalást a jelenkor viszonyaira, és ha kell, cinkosan összekacsint hallgatóságával, miközben csínján bánik az elmélettel, s tudományos-szakmai világából csak azokat az információkat menti át előadásába, amelyek okvetlen szükségesek az elhangzottak megértéséhez. Elgondolkodtató képek: Ady Hunn, új legenda című versének legendás sorába – „én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga” – a költő „domináns” karakterét olvassa bele, Pilinszky homoszexualitása kapcsán egy fájdalmas levélrészletet idéz a pórul járt hitvestől, Márkus Annától, s meggyőzően érvel amellett, hogy az őrült és zseni banális azonosítása szamárság: fegyelmezett gondolatokat fegyelmezett formában tolmácsolni nem betegek sajátja. Ami pedig a géniuszt illeti, nem föltétlen szépet és jót ír, de: újat.
dr. Czeizel Endre
Darvasi Zoltán, a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum igazgatója a Toldi szerzőjének vallásos karakteréről, Istennel kapcsolatos műveiről mesél. Mesél? Valósággal prédikál, s nem fukarkodik a szakralitás szféráját idéző jelzőkkel sem: Arany, ahogy istenül. Darvasi Zoltán előadása attól igazán emlékezetes, hogy sok költői képet használ, az elhangzó citátumok szinte föloldódnak beszédében, néha nem tudni, hol az idézet vége. A középiskolai szöveggyűjteményekben szereplő, vagyis az úgynevezett általános műveltség fundamentumául szolgáló versek azonban nem okvetlen azt az Arany-képet mutatják föl, amelyet az előadó alapvetőnek feltételez: a versekhez fűzött kommentárjaiban minduntalan érzékelteti a költő születése évétől, 1817-től meghatározó kálvinista szemléletet, vallásosságot, amelyet Arany János a szüleitől kapott örökbe. S eközben észrevétlen kirajzolódik a pálya, a fontosabb szakaszok. Az otthoni gondoskodás. A forradalmi szerepvállalás. A műveltség, és megszerzése. Betegség, és szembenézés a halállal. Jó tudni, van egy nem-világi Arany. Csoda-e, hogy Darvasi Zoltán a Sejtelemmel zár? Rajta kívül „hivatalosan” is hallani verset és levélrészletet: Liszi Melinda és Nagy Róbert, a Békéscsabai Jókai Színház művészei olvasnak, felváltva.
Darvasi Zoltán
Virághné Horváth Erzsébet főiskolai tanár, a második szakasz levezetője, Szabó Józsefet szólítja színpadra. A szegedi egyetem nyelvészprofesszorát majd Reisinger János követi, s zárja a napot, akinek Petőfi Sándor szerelmi költészete a témája, s aki a közelmúltban Nagykárolyban szerzett élményeit osztja meg a hallgatósággal, minek kapcsán a szeretet és a szerelem közötti különbséget járja körül. Ebben a költő négy verse van segítségére: a Kakasszóra hajnal ébred…, a Júliához, a Reszket a bokor, mert… és a Minek nevezzelek című (és számos kulturtörténeti hivatkozás a Bibliától, Platónon át Pilinszky Jánosig).
Szabó József
Reisinger János
Ez a helyszíni tudósítás pedig azért nem a befejező előadást tartó Reisinger tanár úrral búcsúzik olvasóitól, mert Szabó József professzor nemcsak maradéktalanul, tiszteletre méltó szakszerűséggel tett eleget vállalt feladatának, bemutatva a Baranya, Somogy és Tolna megyei német betelepülések néprajzi és nyelvi maradványait a földrajzi nevekben, hanem békéscsabai kapcsolatait fölelevenítve arról is beszélt, hogy a gazdasági-társadalmi hátrányt tehetséggel nem csupán behozni, de ledolgozni, magunk mögött hagyni is lehet – a legtöbbet pedig akkor tette, amikor előadása összefoglalásaként kiemelte, bárhová vetődik is az ember, családjához, nyelvéhez, továbbgondolva: hazájához hű marad.
Fotók: Zentai Péter
