Révész Emese
A repülés kalligráfiája
A gyermekirodalom jogdíjmentes klasszikusai közkincsek, egyúttal azonban szabad prédái is a gyors sikerre pályázó kiadóknak. Jól példázza ezt Andersen meséinek esete, ahol a bombabiztos hasznot a generációk óta imádott történetek biztosítják, amelyek köré rendszerint úgy bodorítják a kiadók a színes illusztrációkat, mint tortára a marcipándíszeket. Az illusztráció maga lesz a csomagolás, ami a tetszetős külcsínnel kívánatossá teszi az unalomig ismert meséket. Ebben a vizuális kakofóniában általános figyelmet és széleskörű elismerést arattak Békés Rozi fekete-fehér tusrajzai, amelyekkel Andersen A vadhattyúk című meséjét kísérte. Mint a katonazenekar fülsiketítő csinnadrattája után a hegedűszóló, olyanok ezek az általános képi giccsparádéban felderengő kifinomult grafikák.
A szakmai elismerés nem is maradt el: a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum szakmai zsűrije „Az év illusztrátora” címmel, a „Szép Magyar Könyv” bíráló bizottsága pedig gyermekkönyv kategóriában oklevéllel jutalmazta a kötetet. Utóbbi nemcsak az illusztrációkat, hanem a kivételesen igényesen kivitelezett könyv egészét méltányolta. A Scolar Kiadó ugyanis nagyalakú (negyedrét), kemény borítós albumként adta közre Andersen egyetlen meséjét, bő teret hagyva Békés Rozi művészi igényű grafikáinak. A kötet kivitelezése (így például a borítón alkalmazott aranyozás) a 19. század végén a polgárság körében oly népszerű ún. „díszművek” megjelenésének hagyományát követi. A rajzok többször visszatérő motívuma egy nagy alakú albumot lapozó főhős, Eliza alakja. Életének gyorsan véget érő harmonikus időszakát jelképezi, hogy a kisgyermekkor szerető jólétében kedvence egy olyan könyv volt, amelynek (Andersen szavaival) „fél ország az ára”. A díszesen illusztrált album tehát önmagára utalva ölt formát a történetben és az azt kísérő képeken.
Békés Rozi napjaink magyar könyvillusztrációjának legelegánsabb grafikusa. Kifinomult vonalrajzai, nagyvonalú akvarelljei távol állnak jelenünk hatásvadász látványvilágától. A klasszikus szerzők iránti érzékenységét Grimm meseillusztrációi, újabban pedig (szintén a Scolar jóvoltából) József Attila, Móra Ferenc és Petőfi Sándor verseit kísérő képei már igazolták.
A vadhattyúk klasszikus szépségű tusrajzai ezúttal tudatosan idézik meg az európai művészi grafika első fénykorát, a szecesszió időszakát. Az Andersen-mesék illusztrációinak története természetes módon követte az uralkodó képzőművészeti irányzatokat: első illusztrátora, Wilhelm Petersen 1849-ben még romantikus felfogásban interpretálta a meséket, őt követték a viktoriánus realizmus rajzolói (Honor C. Appleton, Eleanor Vere Boyle), majd a századforduló szecessziója új hangsúlyokkal, dekoratív felfogásban teremtette újra Andersen világát (Helen Stratton, William Heath Robinson, Harry Clarke). Az Andersen-illusztrációk fénykora kétségtelenül a két világháború közötti időszakra esett, ekkor jelentek meg egyebek mellett Kay Nielsen, Edmund Dulac, Takeo Takei vagy Katherine Beverly és Elizabeth Ellender albumai. E klasszikus interpretációk máig népszerűek, ezt bizonyítja, hogy a Taschen Kiadó 2011-ben jubileumi Andersen-kiadását 23 „régi” mester illusztrációival adta ki. Andersen hazai illusztráció-története jóval szegényesebb, lévén a kiadók jó ideig megelégedtek a jól bevált külföldi illusztrációk kölcsönzésével: Andersen első, Szendrey Júlia által fordított 1858-as kiadását követő „díszművek” jobbára az európai Andersen-képkínálatból éltek. (Ezt tette a Magvető jubileumi díszkiadása is.) Eredeti illusztrációkat csak a húszas években, a Genius Kiadó 1920–1925 között megjelent, háromkötetes, Hevesi Sándor által fordított könyvsorozatához készített Prihoda István, Egyed Erna és Végh Gusztáv. A háború után felvirágzó magyar gyerekkönyv-illusztráció e téren is maradandót alkotott, amikor 1967-ben a Móra Kiadó Heinzelmann Emma rajzaival adta közre a dán szerző legszebb meséit.
Heinzelmann Emma markánsan egyedi, bumfordian groteszk világa fényévekre áll Békés Rozi szimbolista-szecessziós képeitől. Az Andersen-illusztrátorok közül leginkább William Heath Robinson 1913-as és Harry Clarke 1916-os londoni kiadású albumai állnak közel hozzá. (Mindkettő újabb reneszánszát számos friss kiadás bizonyítja.) A jellegzetesen dekoratív, kalligrafikus vonalrajzzal társuló japonizáló síkdíszítmények, mustrás felületek, markáns fekete-fehér kontrasztok nagyvonalú alkalmazása természetesen mélyen átitatta a századforduló művészi grafikáját. A stílusteremtő Aubrey Beardsley mellett, magyar követői közül eszünkbe juthat Sassy Attila, Kádár Lívia vagy Kozma Lajos grafikája. Békés Rozi rajzai a szecesszió grafikai művészetének olyan beható ismeretéről tanúskodnak, hogy bátran tekinthetőek stílusparafrázisnak. Az európai szecesszió stíluselemei mellett másutt japán fametszetek, különösen Hokusai hullámzó tengerképeinek (a századfordulón szintén nagyra értékelt) kalligrafikus vonalrajza is átsejlik kompozícióin.
Andersen Rab Zsuzsa gyönyörű fordításában megjelent meséje a dán író korai művei közé tartozik: népmese átdolgozásaként 1838-ban íródott. A történet azonban már ennek ellenére magán viseli Andersen mesevilágának egyik fő jellemzőjét, a moralizálást. A mostohájuk által eltaszított gyermekek szomorú sorsát a kitartó testvéri szeretet fordítja jobbra, a nappal hattyúvá változó tizenkét báty balsorsát a saját boldogságát és szabadságát feláldozó kishúguk mártíriuma váltja meg. A történet testi és lelki kínokkal, szülői eltaszítással és gonosz bűbájjal teli tragikus alaphangjához jól illeszkedik a fekete-fehér rajzok drámai kontrasztja és a lassú lüktetéssel áramló, örvénylő vonalak elégikus melankóliája.
Békés Rozi rajzai a szöveggel egyenrangú teret kapnak a kötetben, néhol két teljes oldalas kompozícióként teljesedve ki. Jelenetei hűen követik a történet folyását, ám a szöveghez hasonlóan a tárgyi részletek helyett az érzelmi állapotok megragadására törekszenek. Ahogy Andersen meséje, úgy a képek sem kapcsolják a szereplőket konkrét történeti időhöz, ruházatuk elvont mitikus távolba helyezi őket. A visszatérő ornamentális keret motívum és a térbeli, tárgyi környezet elhagyása pedig még inkább kiemeli alakjukat a valóság konkrét összefüggéseiből. Békés Rozi olyan fokig tisztítja, csiszolja a jeleneteit, míg azok a drámai fordulópontok lényegéig jutnak. Az árnyalatlan körvonalrajz tisztasága, a vonalritmus nagy ívű dallama pedig tömör képi szimbólumokká absztrahálja a mese drámáját. A belső címoldallal szemközt elhelyezett (eredetileg borítóra tervezett) forma-együttes jól példázza ezt a szimbólumteremtő erőt: a királyné, a csalánbokor, a hattyú és a kislány mesterien egybekomponált alakja egyetlen varázslatos figurává alakul.
A címnegyedív képileg igényesen kidolgozott egység: a kötet belső borítóját (ún. szennycímoldalán) a tenger fölött repülő hattyúk töltik be. Az éles fekete-fehér kontrasztos kompozíció megadja az egész együttes alaphangját, hiszen a rajzok talán legfőbb, visszatérő témája a repülés. Ez tűnik fel a fiúkat átváltoztató gonosz varázslás jelenetén, hogy később visszatérjenek a tenger fölött és a fák közötti suhanás, míg végül az utolsó metamorfózis, a visszaváltozás jelenetén. De a repülés siklása átjárja Békés Rozi valamennyi kompozíciójának áradó vonalrajzát: ott lüktet a tengervíz örvénylő hullámaiban, a fák összefonódó ágaiban, a gonosz mostoha áramló energiavonalakból szőtt ruhájában és a keretek hömpölygő arabeszkjében. Ezt a lassú, belső áramlást néhol a szereplők drámai interakciója szakítja meg, így a családból való a kitaszítás emblematikus jelenetei, míg másutt a főhős magánya és elszigeteltsége kap formát, az erdő rengetegébe vagy a börtön sötétjébe zárt kislány alakjában.
Bár Andersen szövege végül feloldozást hoz, Eliza saját szenvedése által megváltja testvéreit az átok alól, s ő maga boldog házasságra lép szerelmével, a rajzok sorának lezárása nem ilyen egyértelmű: az utolsó illusztráción az az egyetlen királyfi jelenik meg, aki félig hattyú maradt, a záró címoldalakon pedig visszatér a hattyúk hosszú repülése, azt sugallva, hogy a varázslat beteljesedése nem maradéktalan, a megváltás csodája részleges.
Békés Rozi rajzai Andersen történetének legmélyebb, a felnőtt olvasókat is megszólító rétegeit tárják fel. Tömör és tiszta kompozíciói képesek a mese archetipikus mélyrétegeit formába önteni.
(Andersen: A vadhattyúk, ford. Rab Zsuzsa, Békés Rozi illusztrációival, Scolar Kiadó, 2017., 40 oldal, 2990 Ft)
