Ex libris

 

 Szent_Kilian.JPG
Szent Kilián szobra Heilbronnban,
a róla elnevezett templomban

 

Nagy-Laczkó Balázs

 

Családi szentek és egyéb legendák

 

Július 8. Kilián napja. Nálunk, a Nagy család legendáriumában előkelő helyen szerepel, mindannak ellenére, hogy tudomásom szerint semmiféle rokonság sem fűz minket Würzburg 7. századi ír származású püspökéhez, ahogy se késes, se köszörűs ősökről se szól a fáma. Márpedig hazánkban leginkább ez utóbbiak tisztelték az éppen kard, tehát éles szerszám által vértanúhalált szenvedett szentet. Felmerülhetne még annak a lehetősége is, hogy sok más, a középkortól kezdve hazánk földjén új otthonra lelt frankföldi családhoz hasonlóanl, hoztuk magunkkal Kilián tiszteletét az óhazából, ahogy tették azt Mecseknádasd alapítói vagy a bánáti németek, dunai svábok. Esetleg a háromszéki Kilyén jelentett egy emlékezetes megállót a Nagyok ide-oda bolyongásában, ahol a település neve máig őrzi a szent egykori tiszteletét? Vagy a kiemelkedő ősatyák sorában Gelének, Gellének is akadnak, akik Békés megyében sem ritka családneveikkel is bizonyítják, hogy hajdan nagyobb népszerűségnek örvendett e név, mint manapság?

Egyik sem. A Kilián névvel a legtöbben a korosztályomból az iskolai történelematlaszok leghátsó oldalait böngészve, az 1956-os budapesti események egyik vastagon szedett helyszíneként, teljes nevén Kilián laktanyaként találkozhattak először. Azon a részen, amit jó eséllyel csak félszemmel és félésszel les meg a diák, hiszen ama szerencsétlen 20. század lapjaira tartozik, melyet valahogy mindig sikerül elhanyagolni az oktatásnak. Nem fér bele, nem jut rá idő, és ahogy mi, egykori tanulók mondtuk előbb nyolcadik, majd a tizenkettedik után: már nem jutottunk el odáig. Emlékeim szerint általános iskolában a második világháború volt az utolsó eleme a feszített tanmenetnek, melyet még érdemben sikerült a tanárunknak leadni. Középiskolában – az érettségi követelményekre való tekintettel – már az 50-es évek jelentették a végső állomást, ahonnan néhány határozatlan pillantást sikerült vetni a távolba, a szocializmus hátralevő évtizedeire és a rendszerváltásra, hogy legalább valami csekély esélye legyen annak, aki a „gulyáskommunizmus”, a „legvidámabb barakk” címszavakat magában foglaló tételt húzza. A részletekbe menő oktatás, a röpdolgozatok és témazárók biztos lábain álló régmúlt távoli Mezopotámiája a maga folyóvölgyi öntözőrendszereivel, sumérjaival és ékírással szedett törvényeivel talán sokkal valóságosabb az érettségizők számára, mint tulajdon hazájuk és saját nagyszüleik még fejükben élő ifjúsága.

Nagyapám – aki Nagy Ferenc volt és nem Gellén és nem is Kilián – az 1956-os események idején a Kilián laktanyában bakáskodott Budapesten. A kalandos történet, melyet élete eme meghatározó időszakáról elmesélt, valódi jelentést adott számomra annak a kis, sarokba szorított térképnégyzetnek, amely a történelmi atlasz egyik utolsó lapjának tetején, kellően félreeső helyen kijutott ’56-nak. Valamicskével többet is, mint az athéni demokráciának Szolón törvényei, még ha nagyapám Kilián laktanyája nem is állt teljes átfedésben azzal a Kilián laktanyával, amelyet a történelemkönyvek lapjai őriznek.

Nagyapám Molotov-koktélt dobált az orosz tankokra, pontosabban a tankokba: az első nyomán a kezelőszemélyzet nem látott ki – mesélte a tata apámnak –, így kénytelenek voltak kinyitni a tank tetejét. Zsupsz! Landolt az üveg, a megrémült gépkezelő meg azon nyomban ösztönösen magukra csukta a tankot. Bent főttek. Borzalmas és lelkesítő sztori egy gyermeknek.

Nagyapám nem egészen önként és dalolva, forradalmi láztól égve dobálózott a lángoló nedűvel. Elmondása szerint a többi bakához hasonlóan a tiszt urak hathatós közreműködése leginkább abban nyilvánult meg ezalatt, hogy a hátuk mögül közölték velük, lelövik őket, ha esetleg elfelejtenék fedezni a lepedőkből készült kötélhágcsókon való távozásukat. Miután a menthetetlennek tűnő helyzetből a tisztek e filmbe illő hősiességgel távoztak, a kiskatonáknak se volt több maradásuk. Nagyapám a pincék, alagsorok sötét, belőtt üvegek csörömpölésétől zajos világában vándorolt, mígnem a felszínen nem akadt egy vöröskeresztes kocsi, mellyel aztán több társával együtt Sopron, Ausztria és a szabadság felé nem vehette az irányt. Aztán gondolt egyet, és a határ előtt úgy döntött, hogy ő mégiscsak marad – mely döntés meghatározó lépésnek bizonyult a Nagy család mostani képviselői létezése szempontjából. Nagyapám ekkor (többnyire gyalog) a nyírségi Bökönynek, szülőfalujának vette az irányt, hogy aztán később ott, a tapasztott falak, szalmatetők, száradó dohánylevelek és döngölt földpadlók otthont jelentő szerény világában érje a rádiós felhívás arról, hogy amennyiben ekkor és ekkor ismét megjelenik a laktanyában és egyenruháját leadja, úgy teljes amnesztiában részesül.

Az ilyen és efféle visszaemlékezések, szóbeli közlések a történelemtudomány, kulturális antropológia, néprajz és szociológia oral history néven futó területére tartoznak. E vidék megismerésében és helyén kezelésében minden bizonnyal nagy szerepet játszik egy másik tudományág, a pszichológia eszköztárának megfelelő módon való bevetése is. Az emlékek változnak, a gondolatok kicserélődnek, de bármilyen viszonyban is legyen a visszaemlékezés laktanyája a ’89 után felavatott emléktáblákéval, annyi bizonyos, hogy ez volt nagyapám igazsága, amit a legalaposabb levéltári kutatómunka sem vehet el tőle és a családi legendáriumtól, ahogyan ezentúl a Kilián nevet se lehet megfosztani egy bizonyos Nagy Ferenc, a nagyapám személyétől e család tagjai számára. Nagyobb valóság ez, mint a dzsungelek mélye és a sivatag homokja rejtette távoli piramisok.

 


  Főoldal

2022. július 07.
Egressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái Gömöri György tárcáiVöröskéry Dóra tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Szerényi Tamás: A vízpartonTakács Adél: Szivattyú
Öltözködő és költözködő lombjainkBandi plébános, a református lelkész
Bánfai Zsolt verseiBali Anikó verseinéz – Istók Anna Závada Péter-paródiájaAcsai Roland versei
Fehér Béla: Meghívás karóba húzásraSzíverősítők és egyéb ösztrogének – Rimóczi László Kiss Judit Ágnes-paródiájaKiss László: A titokMert ha – Végh Attila Krasznahorkai László-paródiája
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKAEMMI_log__.jpgpku_logo.png