„Merre az ég alagútja? / Fenn a vakond maga fúrja. / Hol van a mennyben a pince? / Zsákban a múlt ma levíve.” Acsai Roland versei a Bárkából. 

„Hetekkel az utolsó falat kenyér után / Rácsodálkoztam, nem csak éhség, / Halál sincsen” – Benyó Tamás versei legutóbbi, háborús tematikájú lapszámunkból. 

„Boltív, az ablakok szenvtelen kékje. / A vízipálmák ugyanúgy állnak. / Mégis, mintha most lett volna vége / a megfáradt későreneszánsznak.” Szauer Ágoston versei a Bárkából. 

„éjszakámon lándzsás lovasok / robognak át / hajuk kibomlik / ahogy ugratnak / sövényt határt / Istenem, adj nekem / másmilyen halált” – Stankovics Marianna versei. 

„A mélyből tisztán láttam / a kormos üveg mögül szóródott fényt. / Nem voltak éles körvonalak, / csak napfogyatkozás. / Nem felejtem ezt a képet, / azóta fullasztó a szemközti oldal.” Szilágyi András...

„A bagolyköpet komplexebben tartalmazza / az erdő flóráját s faunáját, / mint maga a fa- / bordás erdőmemória.” Tőzsér Árpád versei a Bárkából. 

„fésülöd a hajam, suttogsz a fülembe. Ha pakoljuk / a téglákat, néha megállunk és egymásra nézünk: // mire az egész? Nincs válasz. Aztán majdnem / összeroppantlak, összeroppanok.” Kopriva Nikolett...

„Eszembe jut / a bibliai példa. A megváltó? Nem ő az első, / hanem éppen a legutolsó? Írok kitartón, / amíg egyszerre csak felröppen a vers is. / Az a kérdés, vajon be tudtam-e fejezni.” Markó Béla...

Paródiapályázatunk egyik különdíjasa Horváth Viktor, akinek most Vörös Istvánra reflektáló versét adjuk közre.

„Milyen rekkenő, milyen forró / a nyárvégi levegő! / Zápul, mérsékletesen romlik el / az évad belsejében.” Győri László versei a Bárka éléről.