„ne keressünk a fényben sötétet / hangokat a falak mögött / ne üzenjünk a múltnak / zsákoljuk be mindenünket / maradt még felület a firkálásra / vonjunk négyzetgyököt / mert ez az utolsó...

„Pedig nincsen nagyobb gyász, / nincsen őszintébb fájdalom, / mint a lehető legteljesebb felejtés. / Mert azt jelenti, hogy semmi módon / nem lehet megismételni senkit.” Markó Béla versei...

„Miféle otthontalanság már az, amelyből / hazatalálni jó a semmibe? / És mi az, amivel mi meg tudunk békülni, / együtt tudunk élni, amivel a nekünk is bíránkká lett / »szökevény« nem tudott?” Tatár...

„Gondolat, ne bánts engemet, / nem készülök még a jobb létre. / Ágyban, párnák közt mégis jobb, / mint egy harckocsiban elégve. / De ha a tűz van előírva / a legtévesebb csatatéren, / én a nap tüzét...

„francia parfüm teszterüvege vagyok, / vaníliaillatú, áramvonalas, kicsi, / megtapogatják és belészagolnak, de záráskor / magával már senki nem viszi.” Zentai Adél versei a Bárkából. 

„Önmagában a sötét a nincs? / A világ csak falra vetült árnyék? / Fény nélkül a hiány sem létező dolog?” Balogh Robert versei a Bárkából. 

„Egy gondolat ránt engem / vissza itt a végén, ha indulnék tovább: / hátha tényleg a halál készít vermet / nekem és fölém földet és lágy mohát.” Dávid Péter verse Petőfi Sándor és Orlai Petrics Soma...

„Csak fotókról ismert finom / Kezed simogatom az üres térben / Érzem már-nincs szívverésed / Térugrások, összekuszálódott / Párhuzamosok drótszálain át / Kereslek, amíg csak élek” – Biernaczky Szilárd...

„De ha már így történt, legalább tudnám, hogy / kaptam-e ezeket, vagy csak viszem, / és ha csak viszem, / ki küldi kinek (...)” Kemény István Bárka-kezdő verse.