Karkó Ádám
Puha angyalok
mertem az angyalokról álmodni
s mert érdemes álmodni egy
életen át hogy kitarts a
valóságod mellett álmodnod kell
a félig telt pohárról a zengő
tengerekről egy üres madárkalitkáról
a madarak messze repültek tegnap
elhagyott tollak maradtak rám
mertem az angyalokról álmodni
puha léptekkel vettek körbe
komor pesti épületek falán
sétálgattak fel alá ahol
az emberek próbálták
megálmodni a saját valóságukat
de valahogy mégis más képzelte el
életük számos óráját és percét
mertem az angyalokról álmodni
nem repülnek ők nem járnak
nincsenek szárnyaik nem nők
nem férfiak nem állatok
nem mi vagyunk nem Isten az
a megálmodott angyalok
hallgatag fák ágai buja
lombkorona közt rejtőzködve
szélben a süvítés esőben a koppanás
hóban az olvadó cseppek
az órában a kattogás
szemekben a fény
lopakodó léptekkel vesznek körbe
mielőtt alvásra hajtom a fejemet
ha egy ajtó bezárul ők akkor
kerülnek elő köztünk élnek
élnek élnek álomból élnek
A nap végén
szétterült bennünk a puhaság
búgó szavainknál
néhány galamb volt csak
jobb
papírra ragadt cseppeket
néztünk amint megálmodtuk
a közös sorsunkat
ami nincs
zöld függönyök lógtak
körülöttünk zöld levelek
zöldek voltak a fák tavasszal
a megcsalás idején
langyos levegő fojtogat
mint egy múzeumban
úgy kellett volna élnünk
semmihez se nyúlni ha már
semmihez sem fogható a
történetünk
gubancokat bontogatok este
amikor az idő meg az
álmatlanság
összehoz bennünket
egyszer véget kell vetni
minden csöndnek
csönd
zúg a vér az ereimben
kitörni készülő vulkán
a testem
lábaimat szedem
hogy minél messzebbre
hogy minél közelebb jussak
puhaságod megértéséhez
Csempék
„Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,”
taszít a hő a föld felől, s robognak cseppjei
tajtékos homlokomnak. Látod-e hogy rakom én
az életünk közös lapjait? Lábunk közt halad
megannyi járólap, burkolok, ma ezt teszem le épp.
Megjelent a Bárka 2022/6-os számában.