Megkérdeztük

Megkérdeztük
Megkérdeztük Lackfi Jánost
„Jobban örülök, hogy hat év termése egyben, kemény borítós, szép kötetben kézbe vehető, mintha két-három kicsi füzetkét gyűrhetne zsebre az olvasó. Bár abban is van romantika, kétségtelen. Amúgy...
Megkérdeztük Sayfo Omart
Sayfo Omar 1982-ben született Budapesten, arab és politológia szakon végzett az ELTE-n, majd az utrechti egyetemen doktorált, Nagy-Britanniában és több közel-keleti országban végzett kutatómunkát, a...
Beszélgetés Farkas Árpáddal
„Mégis, ami mellett igazából elmegyünk, nem látszik ide. Az országutak mente ugyanis az ország nagy kiállítási folyosója, ide gyűl össze minden, ami másutt lába alatt lenne a munkának.” A friss...
Megkérdeztük Totth Benedeket
„Nehezen, de valamiért mindig ezek a történetek találnak meg. Biztos van ebben valami önsorsrontás, de nem szoktam mérlegelni ezeket a dolgokat, amikor leülök a gép elé. Olyankor csak a szövegre...
Megkérdeztük Horkay Hörcher Ferencet
„Buda, Krakkó, Kolozsvár, Róma – a kötet versei révén a (kicsit túlméretezett) történelmi Magyar Királyság és szomszédai (vagy inkább Közép-Európa) városaiban bolyonghat az olvasó – remélem, csábító...
Megkérdeztük Csabai Lászlót
„Szeretnék még pár kötetet írni. Haladunk előre az időben, a történelemben, s egyszer nyilván elérünk a Kádár-rendszer Magyarországára is. De addig talán nem árt, ha a detektívet megint külföldre veti...
Megkérdeztük Horváth Viktort
„Bár az író akármiről ír, az mindenképpen ő – még ha a hétfejű sárkány is a hőse –, mégis: ezzel a főhadnaggyal olyan közel merészkedtem magamhoz, ahogy korábban senki máshoz. És könnyű volt, és...
Megkérdeztük Vida Gábort
„Nem gondoltam arra, hogy a dadogás valamiféle metafora lesz, az az én bajom volt, adottság, amivel meg kellett küzdenem, sokáig nem tudtam, hogy nem annyira oka a problémáimnak, hanem inkább tünete.”...
Megkérdeztük Kelecsényi Lászlót
A napokban jelenik meg a drámakötete Kelecsényi Lászlónak; hét dráma, három egyfelvonásos és négy egész estét betöltő darab van benne. A szerzővel Szepesi Dóra beszélgetett. 
Megkérdeztük Kubiszyn Viktort
„Az önpusztító életmódot több éve maga mögött tudó íróval most jövőbeni terveiről, moszkvai tapasztalatairól, az írás egészségmegőrző hatásáról, vagyis egy új, tiszta életről beszélgettünk.” Jónás...
< >
Kollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcáiMagyary Ágnes tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Merkószki Csilla: Innen folytatjukHerbert Fruzsina: Főpróba
Kiss Ottó: Születésnapom utánSzékely Csaba humoros átirataiBíró József verseiKugler Viktor versei
Garaczi László: Miért nem írtam meg a szövegemet a Gyulai Humorfesztiválra?Balássy Fanni: NászútNagy Koppány Zsolt: Telefont a gyermeknekHáy János: Táncdalfesztivál
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg