Megkérdeztük Sayfo Omart
Sayfo Omar 1982-ben született Budapesten, arab és politológia szakon végzett az ELTE-n, majd az utrechti egyetemen doktorált, Nagy-Britanniában és több közel-keleti országban végzett kutatómunkát, a Magyar Demokrata külpolitikai újságírója. Az Allah tágas földje az első szépirodalmi kötete. Származása, nyelvtudása és végzettsége okán behozhatatlan előnnyel rendelkezik a többi magyar íróval szemben az arab világ ismeretében. Békéscsabai könyvbemutatója után kérdeztük.
Két korábbi köteted politikai és társadalmi témákról szól. Mi vitt a szépirodalom felé?
Kutatóként és újságíróként már tizenöt éve foglalkozom a Közel-Kelettel és az európai muszlim diaszpórákkal. Ezek a műfajok azonban megkövetelik a valóság hű ábrázolását, és nem adnak teret a fantáziának. Az irodalom ellenben lehetőséget kínál arra, hogy a jelen eseményeiből egy képzeletbeli történelmet kreáljunk, a lehetséges jövőt pedig szabadon továbbgondoljuk. Az Allah tágas földjének a világa létező európai mozaikokból tevődött össze. A jövőkép pedig a már jelenleg is zajló folyamatok továbbgondolása.
Édesapád szír, édesanyád, az anyanyelved és – ahogyan egy cikkben fogalmazol – a mentális szoftvered magyar. Fiatalabban ösztönösen, később tudatosan törekedtél a kultúrák közötti különbségek megértésére. Két kultúra súrlódásáról, összecsapásáról szól ez a kötet. Mi volt a regény megírásával a célod?
A célom elsősorban az volt, hogy bemutassam az európai iszlám és integráció kérdéskörének összetettségét. A konfliktus oka az esetek döntő többségéban nem egyszerűsíthető le a vallásra. A terrorizmusnak tagadhatatlanul köze van a valláshoz. Az integrációs és társadalmi kérdéseknek már sokkal kevésbé. Utóbbi kapcsán sokkal inkább van szó az európai és Európán kívüli kultúrák konfliktusáról.
A korábbi tevékenységed alapján tényirodalmat vártunk volna tőled, valamiféle „jelenkori történelmi regényt”. Ugyan a cselekmény a jövőben játszódik, az előzményként kivetülő történetek a mi jelenünket érintik. Miért fordultál a fikció, a disztópia felé?
A könyv világa és cselekménye a valóság elemeiből áll össze. Igyekeztem olyan tipikus jelenségeket és személyeket összegyűjteni, amelyek Nyugat-Európa bármely országában megtalálhatóak. Egy konkrét város vagy közösség leírása gátat szabott volna a lehetőségeknek. A Páneurópai Szövetség egy tagállamában lévő Zóna azonban teret adhat a gondolatkísérleteknek.
Szil Ágnes és Sayfo Omar a békéscsabai bemutatón
Nagyon érdekes a cím mögötti utalás, de a nem muzulmán olvasók számára nem hív elő történetet. Úgy tudom, egy Korán-rész áll mögötte. Megosztanád ezt velünk?
A koráni történet szerint az ítélet napján az angyal megkérdezi az elé kerülő embert, hogy jó muszlimként élete-e az életét, teljesítette-e a vallás előírásait. Az ember erre azt válaszolja, hogy nem tehette, mivel elnyomott volt a földön. Az angyal azonban visszakérdez: „Nem volt-e Allah földje elég tágas ahhoz, hogy elvándorolj rajta?” Az ember tehát a pokolba került. A koráni történet a 70-es és 80-as évek során gyakorta előkerült az európai muszlim vallási közbeszédben. A vallástudók úgy gondolták, hogy ha egy Európába érkező muszlim nem tud jó muszlimként élni, akkor haza kell utaznia. Később azonban, ahogy a közösségek gyökeret eresztettek Európában, és megszülettek az újabb generációk, ez a történet kikopott a muszlim közbeszédből, hiszen az üzenete már nem volt reális. Később azt persze különböző csoportok sokféleképpen értelmezték újra. A regény világában a koráni történet egy extrém történelmi helyzetben újra előjön, és új értelmet nyer.
A történet megtestesíti az európai többség félelmét az arab bevándorlóktól és menekültektől – épp csak a nézőpont arab, a kötet végén még szómagyarázat is van, így aztán ismerkedni is lehet az arab nyelvvel. Vannak ennek a regénynek előképei – a magyar irodalomból eddig ez a nézőpont hiányzott, de van-e az európai irodalomban hagyománya?
A könyv célja valóban nem az igazságtétel. Vallom, hogy a világon minden embernek és minden csportnak igaza van a maga szemszögéből. A nyugati irodalomban rengeteg olyan mű van, amelynek arab az elbeszélője. A probléma az, hogy ezeket – gondoljunk csak a Fátyol mögött sorozatra – általában angolszász szerzők vagy szellemírók írják, akik nem tudnak, vagy az eladhatóság miatt nem akarnak kibújni a saját bőrükből. A végeredmény ezért általában nem lesz hiteles, hiszen egy szaúd-arábiai kamaszlány nem úgy gondolkodik, és nem úgy érzékeli a világot, mint egy New York-i felnőtt nő.
A könyvben nemcsak vallási összecsapásokról írsz, hanem generációk harcáról is: a muftik hiába prédikálnak a mecsetekben, azok, akik a rohamrendőröket petárdával dobálják, nem járnak templomba. „Egy öreg fa vadhajtásai vagyunk csupán” – mondja az egyik szereplőd. A dédapák idején a papok tisztelete megkérdőjelezhetetlen, az unokák már megtehetik, hogy a szülők nyakán ragadjanak, az értékek devalválódnak. Talán nem is a dzsihád az, amitől Európának tartania kell, hanem globalizáción nevelkedett, vallástalan tömegektől?
Noha a média híradásait követve mást gondolhatunk, a dzsihád fogalmának radikális értelmezése a muszlim közösségeken belül valójában periférikus jelenség. Ettől persze még komoly kockázatokat jelent. Európának szerintem most leginkább attól kell tartania, hogy a sokáig hanyagolt társadalmi problémákra a közeljövőben olyan válaszok születhetnek, amelyek alapjaiban változtatják meg a kontinenst.
Adja magát a téma, a kultúra, az alaphang, a problematika – szeretnéd-e, ha arabra fordítanák az Allah tágas földjét? Esetleg te lefordítanád? Mutatkozik-e érdeklődés?
Most egyelőre az angol fordítás folyik. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy miként reagálnak a könyvre azok az olvasók, akiknek országát közvetlenül is érinti az iszlám és integráció ügye.
Kérdezett: Szil Ágnes
Fotók: Rácz Katalin
