Megkérdeztük Csabai Lászlót
Harmadik Szindbád-könyved (Szindbád, a forradalmár) az ötvenes évek sötét világában játszódik. Főhősöd, miután megjárta Szibériát, visszatér Nyárligetre. Kezdjük azzal a beszélgetést, ami azonnal szembetűnik: ez a mű lényegesen terjedelmesebb, mint a korábbi kettő. Hogyan alakult így? Mitől duzzadt ekkorára?
Sok ötletem volt már a koncentrált könyvírás megkezdése előtt is, és menet közben is csak úgy ömlöttek belőlem az ötletek. Nagyon sűrű kor volt az, sok minden történt. És mivel a könyv cselekménye a városomban meg annak a környékén játszódik, rengeteg dolgot át tudtam venni a családi legendáriumból, a városi pletykákból, történetekből. Lehetett volna még hosszabb is a könyv, de az talán elriasztotta volna az olvasót. Meg én sem bírtam volna átlátni a rengeteg történést. Meg a sok karaktert. Nagyjából ötszáz szereplője van ennek a kötetnek.
Korábban már beszéltél arról, hogy a Szindbád, a detektív inkább novellák sorozataként épült fel, a második könyv pedig közelebb állt a regényhez. Számomra ezúttal ismét a mikrotörténetek sokasága vált elsődlegessé. Te hogyan látod ezt a kompozíciót? Melyek azok a szálak, amelyek mégis a regényszerűséget erősítik?
Számomra ez is inkább regény. Mozaikregény. Bár tény, hogy az igazi regényélmény csak a végén érkezik. A sok mikrotörténetben az előre- és visszautalások ekkorra teszik nyilvánvalóvá a szerkezetet. Az egységességhez pedig három újra és újra megjelenő cselekményszál is hozzájárul. A Csernyik család belső élete. Fenyicska és Matyusa „szerelme”. Valamint a sorozatgyilkos jelentkezése, s az utána való nyomozás.
Miközben a bűnügyi vonal most is meghatározó, számtalan történelmi, kultúrtörténeti, néprajzi adalékkal szolgálsz az olvasónak. Hogyan készültél erre? Milyen kutatómunkát végeztél ahhoz, hogy a korabeli vidéki Magyarországot ennyire részletgazdagon ábrázolhasd?
Én eredetileg történelemtanár vagyok, tehát a múlt, annak a teljes valóságával (ami jóval több, mint politika- és társadalomtörténet) mindig erősen jelen volt és van a gondolataimban. Persze rengeteget olvastam levéltári, múzeumi, helytörténeti kiadványokat, embereket interjúvoltam. De legfőképp emlékeztem. Arra, ami ért eddigi nyíregyházi (vagyis nyárligeti) életem folyamán. Rengeteg információ van az agyunkban, csak aktivizálni kell ezeket.
A nyomozó a kiépülő diktatúra állami rendőrségének tisztje lesz. Hogyan alkalmazkodik az akkori viszonyokhoz? Miként hatnak személyiségére a történelmi kényszerek?
Tulajdonképpen megalkuszik a rendszerrel. Mert a rendőr mindig az aktuális államhatalom embere. De az én hősöm igyekszik olyan bűnügyekben nyomozni, melyek minden társadalmi és politikai rendben üldözendőek lennének. Kényszerből vesz részt általa is elítélt akciókban, mint például a padláslesöprésben. Ez azért jó, mert igy nem makulátlan a karakter. Ami által viszont hihetőbb, valószerűbb. És még azért, mert így lelki válságba is kerül a hős. A válságok pedig igen hasznosak egy regényben.
Amikor ez a figura megszületett, talán magad sem gondoltad, hogy ennyi lehetőség rejlik benne. Készülsz a folytatásra? Számíthatnak olvasóid arra, hogy Szindbád a Kádár-rendszer útvesztőiben is tovább lépked?
Igen. Szeretnék még pár kötetet írni. Haladunk előre az időben, a történelemben, s egyszer nyilván elérünk a Kádár-rendszer Magyarországára is. De addig talán nem árt, ha a detektívet megint külföldre veti a sorsa. Keleten már nyomozott. Most jöhet a Nyugat.
Volt ugyanakkor egy nagyon érdekes kísérleted, a Száraz évszak című kötet, amely páros novellákat tartalmazott. Tervezel még ahhoz hasonlót?
Olyannyira, hogy befejezés előtt áll következő prózakötetem, mely a „Vidék lelke” címet viseli. Hat triónovellát, vagyis hármas novellát fog tartalmazni. A triónovellák tagjai között szoros a kapcsolat. Előfordul, hogy ugyanazon személy életét követhetjük nyomon a rendszerváltás előtt, alatt és után. A helyszín a szokásos: Nyárliget, a környéke meg a Bereg. És egy triónovella erejéig átugrunk Szegedre is.
Kérdezett: Ménesi Gábor
