Horváth Viktor (Oszkó Edina felvétele)
Megkérdeztük Horváth Viktort
Néhány héttel ezelőtt jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában Tankom című regénye, melynek középpontjában Csehszlovákia 1968-as lerohanása áll. Miért akart az akkori eseményekről írni? Mi volt a kiindulópontja?
Ez a gyerekkorom, ekkor íródtak belém azok az örömök és szorongások, amelyekből élek, vagy amelyektől szabadulni akarok. Iskolába mentem, szólt a tévéből a táncdalfesztivál, volt egy világoskék Skoda 1000 MB-nk, aminek a rendszámát még most is tudom, tízfilléreseket lapítottunk a sínen a 424-esek kereke alatt, botokkal kardoztunk és kunyhót építettünk a kiserdőben, néztem az Orion című sci-fi sorozatot, amelyben kinagyított guppik úszkáltak a jövő tengeralatti kolóniáinak üvegteteje fölött, és hős űrkapitányok könnyű kézzel irtották a földönkívülieket; hatalmas csatákat játszottunk színes fröccsöntött műanyagkatonákkal, amelyeket egy forintért árultak a trafikokban. És a városunk utcáin is feltűntek időnként a katonák – igaziak, százával, ezrével, menetoszlopokban, harckocsikkal, ágyúkkal.
A személyes ügyön kívül pedig itt a közéleti ügy: a mai politika egészen mást ír a zászlóra, mint a Kádár-kori, de mintha a zászló szövete pont ugyanaz lenne. Ugyanaz a hatalomtechnika, a propaganda működése, az ember és intézmény közötti viszony, a vazallusi rendszer, a konfrontáció kultúrája, a félelemgenerálás, a nem elfogadás, a képmutatás, a központosítás, a kontraszelekció. És másfelől ugyanazok a lakosság reflexei: vezérkövetés, ellenségkeresés, mások hibáztatása.
Hogyan viszonyulunk ma mindahhoz, ami 1968-ban történt? Sikerült szembenéznünk akkori szerepvállalásunkkal?
Akik akkor ezt eldöntötték, már jórészt nem élnek. Én nem vállaltam szerepet az invázióban, gondolom, ön sem. A mai németeknek sem kell felelniük Hitlerért, és a mai franciáknak és angoloknak sem Trianonért, a mai törököknek az örmények kiirtásáért. Viszont mindenki számára fontos, hogy a múltat ne letagadni vagy polírozni akarja, hogy a történelmet ne a kényelmi igényeihez akarja igazítani, mert amit letagadunk, az újra megtörténhet.
Amiben akkor Magyarország részt vett, az éppen olyan szégyenletes, mint az 1956-os forradalom leverése. Lássuk meg, hogy akkor ez volt az ára annak, hogy mi lehettünk a legvidámabb barakk, és hogy a prágai tavasz eltiprásával a magyarok elárulták a saját forradalmukat is, és hogy ezt nem lehet csak Kádárékra kenni: a nép is kellett hozzá, amely ezt kényelmi okokból vagy közönyből eltűrte vagy elnézte. Persze, ha Kádár ellenáll, és nemet mond a szovjeteknek, azok nélküle is megcsinálták volna. Csak jó, ha tudjuk, mi volt a családi Skoda ára.
A könyv főszereplője egy fiatal főhadnagy, akinek beszámolóján keresztül ismerjük meg a korabeli politikai viszonyokat. Gyermeki naivitás, rácsodálkozás, a rendszerbe és a vezetőkbe vetett feltétlen bizalom jellemzi az ő hozzáállását. Hogyan talált rá erre a figurára, és miként alakította ki beszédmódját?
Nem volt nehéz rátalálni: én vagyok. Illetve a regényesített gyerekkori én. Bár az író akármiről ír, az mindenképpen ő – még ha a hétfejű sárkány is a hőse –, mégis: ezzel a főhadnaggyal olyan közel merészkedtem magamhoz, ahogy korábban senki máshoz. És könnyű volt, és jólesett. A beszédmódja pedig adódott: gyerekes tekintélykövetés, mentális kiskorúság, szellemi önállótlanság és függésigény. Ez minden korok alattvalóinak ideáltípusa, ez a diktátorok kedves állampolgára, aki mindent elhisz a vezérének, és mindent tőle vár, mert a vezér apafigura. És ez mindannyiunkban megvan, mindannyian így indulunk gyerekként – aztán ha egy társadalomban a felnőttek is ilyenek maradnak, az a társadalom megnézheti magát.
A regény a K4 közép-európai könyvsorozat részeként látott napvilágot szlovák, cseh, lengyel és magyar nyelven. Mit gondol a projekt jelentőségéről? Milyen érdeklődésre és fogadtatásra számít a másik három országban?
Gondolom, a cseheket érdekelni fogja, hogy néz ki a forradalmuk leverése egy másik irányból; ráadásul pont az egyik agresszor irányából, és talán a hašeki, hrabali, szomorkásan joviális irodalmi hagyomány felől olvasva sem idegen ez a hang. A szlovákok számára közeli a történet, mert a regény eseményei jórészt Léván játszódnak. A lengyeleket nagyjából úgy érdekli, ahogy minket; ők is a szovjetek csatlósai voltak. Jövőre lesz az invázió 50. évfordulója.
2014-ben adta közre A vers ellenforradalma című munkáját, mely a versírás és a versfordítás módszertanát közvetítette. Tervezi ennek folytatását?
Igen, prózával. A vers szikár és intenzív, a próza kövér és ravasz; a tanításához nehezebb egymásra épülő feladatokat kieszelni – viszont lehetséges. Fontos, mert az írás, a beszéd összefügg a gondolkodással, az pedig az életünk minőségével.
Kérdezett: Ménesi Gábor