Kritikák

Kritikák
Traumafeldolgozás az álom hídján
„A Kontra-regény ábrázolásmódja számol az emberi szenvedések és tragédiák alapvető összemérhetetlenségével.” Beke Ottó kritikája Kontra Ferenc regényéről. 
Hova tovább? - Pejin Lea kötetéről
„A kötet jó néhány szövege szolgál példaként arra, hogy Pejin érzékletesen ragadja meg az átmeneti helyzeteket, és finoman, pontosan reflektál társadalmi jelenségekre.” Móré Tünde kritikája Pejin Lea...
Hamleti halogatás mint generációs sajátosság
„A Káli holtak Térey trilógiájának többi darabjához hasonlóan szintén egy szűk, viszonylag zárt közegben játszódik, és ezúttal a budapesti művésztársadalom, illetve a színház világába nyújt...
Csehy Zoltán: Színek könyve
„Mindig marad valami. Lehetőleg magnak, / magára, vagy csak úgy ott. / Mint ebben a Cimarosa-operában / az előadás után ottfelejtett, még meleg kárpitú kék szék.” Csehy Zoltán versei. 
Bejárni az írás terét - Krasznahorkai László: A Manhattan-terv
„Krasznahorkai László egy igazán különleges sétára invitálta olvasóit A Manhattan-tervvel, ahol velünk együtt járja be az írás terét. Ez a könyv a kivitelezést, a koncepciót illetően olyan színvonalat...
Megtalált kötet - Csillag Tamás Megtalált országáról
„Mintha jelezné a fiatal költő, hogy megtalálta azt a hangot, megszólalásmódot, élményanyagot, versépítési lehetőséget, amiből már egy hatvanverses kötet összeállhat, és amivel megtalálhatja saját...
Az értelmezés füstcsíkjai - a Lözsurnál dö Lüniverről
„antik időmérték, japán forma, drámai jambus, hosszúvers, Shakespeare-szonett, dal, elégia, óda, románc, rondó, villanella, dadaista-szürrealista költemény” - és még mi minden! Borsodi L. László...
Századfordulós akcióregény
„A fausti probléma regénybe szövése szintén egy ironikus gesztus, hiszen ami nem sikerült a tudásra vágyó, nagy formátumú Faustnak, az az élvhajhász, két lábon járó férfiasságként megjelenő...
Történetek háború után - Horváth László Imre könyvéről
„A Helyőrség Maszadában erősségei közé tartozik, hogy érezhetően otthonosan kezeli a történelmi hátteret, a szerző alaposan ismeri a korszakot, amiben az események történnek. A nyelvi megformáltság...
Képzelt futás belső tájban
„Ha valaki, a feltételezett és remélt olvasó a cím olvastán valami könnyű kézzel írt darabra számít, súlyosan téved, mert a Füzet minden, csak nem felhabosított szellemi termék.” Ványai Fehér József...
< >
Szakács István Péter tárcáiKollár Árpád tárcáiMagyary Ágnes tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Kupovits Annamária: VágányzárAcsai Roland: Az éjszaka sötétje
Farkas Wellmann Éva: IllesztésekAcsai Roland verseiDávid Péter: MegérkezésStankovics Marianna: Ima, Vázlat, Nagypéntek
Csabai László: RáadásOberczián Géza: IzlandLackfi János: Esteli vérbeborulásCsak a tűzzel vigyázzon, Drágám!
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg