Helyszíni tudósítások

Helyszíni tudósítások
Átadták a Ratkó József-díjat
BárkaOnline
December 1-jén Nyíregyházán átadták a Hangsúly Művelődési és Művészeti Alapítvány által létrehozott Ratkó József-díjat. Az idei kitüntetett dr. Elek Tibor, lapunk főszerkesztője. (képes...
Zalán, innen
Kiss László
A vendég egykori „botrányos” darabjával, a Romokon emelkedő ragyogással, pontosabban annak első felvonásával, még pontosabban ennek vetítésével indult (...) (helyszíni)

Erdélyi csikófogat (...)
Szepesi Dóra
Az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy transzközépbe tartozó három fiatalját nem csak a bemutatók erejéig lehet összehozni egymással. Bár a két fiú közt 11 év van, Éva áll korban...
Az Erkel hagyományaihoz híven
Szabó Dóra
November 7-én Battonyán, a Népek Barátsága Városi Könyvtárban rendeztek kortárs irodalmi vetélkedőt. Lapunk többféle módon is érintett volt. A programról Szabó Dóra, az egyik versenyző diák...
Szépírók Őszi Fesztiválja
Csapody Kinga
Szerintem sem Bán Zoltán András, sem Garaczi László sem pedig Gerevich András nem gondolta volna, hogy komolyan azt kérdezi tőlük nyitásképp Kiss Noémi, hogy Melyik a kedvenc nemi...
A Bárka Kárpátalján
Szirmai Viktória
Október 22-23-án Beregszászon vendégeskedett a Bárka csapata. A Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott irodalmi délutánról Szirmai Viktória ötödéves hallgató írt beszámolót.

Ünnepi rendezvény október 23-án
BárkaOnline
A forradalomra emlékezett a legnagyobb múltú írószervezet. Marsall László és Szilágyi István kapták idén az Arany János-díjat. Képes beszámoló a Magyar Írószövetség 2008. október 23-án...
Hegyek-völgyek között
Kiss László
Az október 14-15-én megrendezett Sínbusz fesztiválon meghívott vendégként lapunk szerkesztője, Kiss László is részt vett. Az alábbiakban az első nap történéseit olvashatják – az „ahogy ő...
Kortárs irodalmi vetélkedő
Barkaonline
A versenyre előzetes nevezés után lehetett jelentkezni – a középiskolás diákok feladata egy lakóhelyükön vagy a megyében élő (esetleg egykor ott élt) költő/író életművének bemutatása...
< >
Kollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiMagyary Ágnes tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Farkas Noémi: Osztrák étteremMerkószki Csilla: Innen folytatjuk
Borsik Miklós: Ritkán gondolok Ady EndréreTőzsér Árpád versei Mesterházy Balázs: Kenón (6-11.)Géczi János: Terzinák, csónakkal és kölcsönvett sorral
Háy János: Hogyan születik egy novella Kötter Tamás: Még egy pohárralBíró Szabolcs: Égi menedzser – Ozzy Osbourne emlékéreAknai Péter: Ruhatáram
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg