December 2-án olyan érzése lehetett az Írószövetség székházába érkezőnek, mintha egy modern változatú Ki mit tud?-ba csöppent volna. Nem mintha egyfajta irodalmi castingot tartott volna a Bárka folyóirat szerkesztősége, hanem azért, mert nagyon ügyesen leosztották egymás közt a szerepeket és műfajokat, aszerint, hogy kinek mi áll jól – és ezt a szép számú közönség élvezte és értékelte is.

       A Bárkás felolvasásoknak nem csak szereposztása, hanem sajátos forgatókönyve is van, amit ezúttal sem rúgtak fel a jelenlévő szerkesztők, szerzők. Az első felvonás a kötelező kür nevet is viselhette volna, ebben a főszerepet Elek Tibor vállalta, s rövid Bárka–történeti ismertető után hangsúlyozta, hogy a XVI. évfolyamánál járó folyóirat mennyire fontosnak tartja az egyetemes irodalomban való gondolkodást. Ezt az új, idei hatos lapszám tartalmának ismertetése során érezhettük is, hisz ebben a számban is helyet kaptak határon túli alkotók is, például Bányai János, Balla D. Károly, Lőrincz György, Vida Gergely.

       Természetesen ez a folyóirat sem feledkezett meg a hetvenedik születésnapját ünneplő Tandoriról, de mellette fiatal írók – Bajtai András, Becsy András – szövegei is megjelentek. A lap, nem hazudtolván meg Békés megyei gyökereit a szépirodalmi részen kívül sem, a társadalomtudományi blokkban (amelyben három írás is foglalkozik a Kádár-korszakkal) egy, a helyi szőttesekről szóló tanulmánynak is helyet biztosít, a teremben jelen lévő szerző (Balogh Jánosné Horváth Terézia) pedig nagy tapsot kapott.

       Elek Tibor főszerkesztő üdvözölte azt a törekvést, amit más lapoknál is lát, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kap a kritika rovat, de büszkén emelte ki, hogy ez a Bárkánál már a 2000-es évek elejétől nagyon erős, számonként négy-öt kritikát is olvashat az, ki a kezébe veszi a lapot. A mostaniban például Tolnai Ottó, Fehér Béla, Ambrus Lajos, Miklya Luzsányi Mónika, Jenei László, L. Simon László egy-egy kötetéről

       Az est ezen pontján a főszereplő átvedlett rendezővé, és instruálta a többi szereplőt. Először Grecsó Krisztiánhoz fordult, aki ezúttal sem úszta meg a provokatív megjegyzéseket és kérdéseket, Tokaj után itt is megkapta, hogy bár ős-Bárkásnak lehetne tekinteni, mostanában mégis leginkább csak riportműsorokból és hetilapokból lehet tudni, hogy mi van vele, ezen kívül, régi barátság ide vagy oda, bizony csak nem jut eszébe Elek Tibornak Grecsó utolsó regényének címe (pedig a közönség súgta ám, hogy Tánciskola). Ez azonban láthatóan nem rendítette meg Krisztiánt, aki rutinosan és a tőle megszokott szellemességgel és anekdotázó stílusban egy történettel felelt arra, hogy miként is értette azt, hogy szülőföldjének közösségi történetei helyett most szeretne inkább családi történetekkel foglalkozni új, még éppen csak elkezdett regényében. Ebben nem az lesz a fontos, hogy hol játszódik, hanem csak a személyes sorsok. Azt is megtudhattuk, hogy (egy felkérés kapcsán született szöveg kapcsán) nagyapjáról kiderült, a családi legendárium bizony jócskán ferdít, a bácsi pannonhalmi bencés múltjával dicsekedett odahaza, de se pannonhalmi nem volt, se bencés… A meglepő történet után egy tárcát olvasott fel: humorosat, feszeset, modern , (vidéki) szívtiprós-trubadúrosat, egyszóval amolyan  Grecsósat. A Leltár Etelkával című íráson lehetett nevetni (különösen, ha az ember aznap valóban egy iskolai leltározásról érkezett) és közben bizony lehetett nagyon csillogó női tekinteteket és gyorsabban emelkedő kebleket látni, és a fejekben talán azt is láthattuk volna, hogy sokan szívesen lettek volna Etelka helyében ama fészerben.

       Miután a rendezőnek sikerült a jelenlévőkben a szexust felébreszteni, a nőkben vagy az anyaságot erősítendő vagy a gyermeki ént előhívandó, Kiss Ottóhoz fordult, akivel a jelenlévők közül a legrégebben, húsz éve dolgozik együtt. A gyerekirodalomról kérdezte. Kis Ottó magához ragadta a szót, és nagyon összeszedetten beszélt arról, hogy bár mostanában, talán öt gyermekkönyve kapcsán legtöbben gyerekszerzőként tartják őt számon, valójában továbbra is próbál  párhuzamosan más típusú szöveget is írni. Ezt bizonyítja, hogy több antológiába is beválasztották novelláit, legutóbb például a Hasításba. De mivel az idefelé vezető út során Elek Tibor rájött, hogy „költőt nem hoztunk”, ezért ő ezúttal nem prózát, hanem verseket olvasott fel a Csillagszedő Márió című kötetéből. Imádnivalók nem csak a versek, hanem az előadásmód is. Noha voltunk páran, akik halkan együtt mormoltunk Ottóval néhányat, de még akkor is mindenki újra és újra úgy mosolygott rajtuk, mint amikor először olvasta őket.

       A felpezsdült közönség ezek után internet kapcsolat és projektor nélkül is próbálta követni Szabó Tibor lendületes beszámolóját a Bárkaonline történetéről. Annak, aki most ezt a helyszínit olvassa, talán nem kell bemutatni, hogy a webes felület nem csupán a folyóirat online változata – bár annak 60-70 %-a  ugyanúgy felkerül ide is, hanem egy önálló portál, saját rovatokkal. Ilyenek például a Munka-társ (lásd lap teteje, majd katt, kedves olvasó ha Kiss Ottól, Elek Tibort, Kiss Lászó, Szabó Tibor vagy Grecsó Krisztián „csak most, csak ide” írt szövegeire kíváncsi), vagy a két hetente frissülő Vendég-oldal. Ezeken kívül külön büszkeséggel tölti el a szerkesztőket, hogy  Ilia Miháy tanár úr már szinte csak nekik ír szövegeket. A bölcsészből lett honlapfelelős-íróról, Szabó Tiborról azért azt is megtudjuk, hogy kitörvén az Onagy Zoltán által használt „utolsó heroikus pedofil” skatulyából, amit A Ciprusi király és A lányos apák puskája című kötetei után kapott, elkészült új regényével, aminek a címe az, hogy 47. Bár nagyon kíváncsiak lettünk erre a könyvre is, kicsit még várnunk kell a megjelenésig, de a felolvasott tárca egy időre feledtette ezt velünk. A Nyilatkozat, melyben a 80 éves, (méltatlanul) mellőzött, (magát) tehetségesnek tartó költő (?) lemondási szándékát fejezi ki az irodalmi egylet felé, amennyiben nem kap lehetőséget szereplésekre, mindenkit hangos, rázkódó, folyamatos röhögésre késztetett. Rájöttünk, hogy Mr. Sárbogárdi létezik, él és virul, ennek erősítésében Szabó Tibor kieresztett orgánuma, előadásmódja külön segített.

       Miközben a közönség még a szemeit törölgette erős hasi légzést gyakorolva (beszív lassan, kifúj, hogy ne görcsöljenek tovább a rekeszizmok) a főszerkesztő-rendező a következő, eddig némán várakozó munkatársához fordult.  Nem tudni, hogy az előző tárca hatása volt,  avagy az, hogy már későre járt, de Elek Tibortól megtudtuk, hogy „Kiss Laci, mikor bejön a szerkesztőségbe, akkor benn van”.  Szóval nagy baj nincs… Amellett, hogy szerkeszt, Kiss László egy középiskolában tanít, ír, és simán megállná a helyét a stand up comedy műfajában is, mert úgy érzetem, hétfő este van, ez pedig a Showder Klub. A felolvasott szöveg is posztmodern lett, hisz csak az elejét és a végét találta meg, olvasta fel Kiss.

       Csak, hogy kerete legyen a performansznak a rendező is bemutatkozott íróként, bár jelen esetben egy komolyabb műfaj, az esszé kategóriában. Zárásképp felolvasta a zEtna felhívására írt, Szavak, a magasban című művét.

       És ha már a Ki mit tud?, akkor nyertesek is szoktak lenni – hogy az öt fellépő közül ki és milyen díjakat vihetett volna el, tán nem is olyan fontos, azonban egy biztos: Érdemes figyelni legközelebb hol köt ki a  Bárka, mert ezen az estén a közönség nyerte a legtöbbet.