2008. október 23. Ugyanolyan napnak indult, mint a többi: hét órakor megszólalt az ébresztő. Lightos Metallica dallamra nyitottam ki a csipám, már amennyire tőlem telik, ugyanis a korán kelés nem az én művészetem. Még fél nyolcig a fejemre húztam a takarót, közben mondogattam magamnak, hogy ez a nap más lesz, mint a többi, érzem… Ilyen biztatások közepette gyorsan összeszedtem magam, majd célba vettem a sulit. A nap persze dolgozattal indult, és egy kemény szemináriummal folytatódott – volna: irodalomelmélet. Amire mi, hogy az igazat megvalljam, nem nagyon készültünk. Hiszen abban a reményben éltünk napok óta, hogy ismét egy író-olvasó találkozóra megyünk. Na, ez a reményünk beteljesedett: a szeminárium elmaradt, mi meg fülig érő vigyorral átballagtunk a fősuli olvasótermébe.

Mire odaérkeztünk, a terem lassan kezdett megtelni. Nagy izgalomban voltunk, mivel nem tudtunk sokat a szerzőkről. Kíváncsian vártuk őket. Próbáltunk valamelyest a közelükbe férkőzni, valahová az első sorba. Mivel onnan jobban látunk, na, meg a folyóiratokra is fájt a fogunk.
Szóval az olvasóterem megtelt, a sajtóbácsi is rajtra készen állt. Mindenki izgalommal ült, s várta a nagy meetinget.

Jött a szokásos üdvözlés, amit a KMF rektor-helyettese vitt véghez, Csernicskó István. Köszöntötte a Bárka képviselőit és a közönséget. Felhívta a figyelmünket arra, hogy nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, hisz az irodalom házhoz jön. Nemcsak a betűvel találkozhatunk, de a szerzőkkel is megismerkedhetünk.

A köszöntés után egy magas, középkorú, kissé szakállas úr vette át a szót. Mint később kiderült ő a folyóirat főszerkesztője: Elek Tibor. A Bárka legfontosabb ismérveiről, jellemzőiről mesélt. Mi pedig, ahogy a jó kisiskolásokhoz illik, csendben, fegyelmezetten hallgattunk, ittuk a szavait.

Megtudtuk, hogy egy kéthavonta megjelenő folyóiratról van szó, ami a legkülönfélébb stílusirányzatokat képviseli. Olyan szövegek, versek, prózák kerülnek egymás mellé, amelyek ritkán kerülnek egy lapba. Cél: a tudatos kánontörés, ami 2000-ben fogalmazódott meg. Figyelmünkbe ajánlotta a legutóbbi számot, amelynek középpontjában a színház van. S mivel a Biblia éve van, ezért kapcsolódnak írások a Bibliához is. A versek, prózák mellett olvashatunk tanulmányokat a Műhelyben, és kritikákat a Figyelőben.

E rövid, de tartalmas bevezető után vette át a szót egy saját bevallása szerint „hobbitos” alkatú, ám szerintünk megnyerő külsejű úriember, Kiss László, aki humorával, lazaságával tip-top feloldotta a feszkót, ami úgy az 1-10 percben szokott lenni. Említést tett eddig megjelent két novelláskötetéről. Az első, ami 5 évvel ezelőtt jelent meg, a Szindbád nem haza megy. Második kötete Árnyas utcai szép napok címen idén látott napvilágot. Elmondása szerint szövegei főleg eklektikus hangon íródnak, olykor obszcén szavakat is beléjük sző. Ízelítőként a Hétköznapok és ünnepek a Trehányban című novelláját olvasta fel. Mindenki arcára mosolyt csalt, szemünkbe pedig könnyeket a nevetéstől.

Elek Tibor közben felhívta a figyelmünket, hogy merjünk nevetni, ne fojtsuk magunkba, mert még valami bajunk eshet… És rögtön fel is konferálta Kiss Ottót (aki korántsem rokona Kiss Lászlónak), főállású írót. Hogy most min is dolgozik, azt nehéz lenne megmondani- közölte a tényállásokat Elek Tibor. Kiss Ottó eddig tizenkét könyvet irt, többek között gyerekvers-köteteket és regényeket. Ebből kóstolónak elhozott nekünk öt darabot, mivel több nem fért a táskájába (Szövetek, Javrik könyve, A terepasztal lovagjai, Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután, Csillagszedő Márió). Felolvasást a Csillagszedő Márió című díjazott könyvéből tartott, amely gyerekverseket tartalmaz. Kiss Ottó hirtelen átment óvodáskorú kislányba, és már hallhattuk is a mosolyra derítő verseket.

A tapsvihar után Szabó Tibor online igazgató kapott szót. (Itt valaki vagy Tibor, vagy Kiss néven fut J.) Ő mutatta be nekünk a lap netes változatát, amit 2007. január 1-jén indítottak útjára. Az oldalt naponta frissítik, a nyomtatott változat anyagai is megtalálhatóak rajta, pdf formában.
Aztán következett még egy kör: a szó ismét Kiss Lászlóhoz került. (Aki nem egyszer hangoztatta, hogy kedvenc írója Hrabal.) Az Őfelsége pincére került felolvasásra, ami már kevésbé volt izgalmas az előbbihez képest. De Kiss Ottó Fekete Mikulása kompenzálta mindezt. Szabó Tiborról menetközben kiderült, hogy prózaíró és kritikus is. Tőle egy elbeszélést hallhattunk Mindig szót fogadtam anyunak cím alatt, amit a közelmúltban az Év novellái antológiába is bevettek. A találkozót Elek Tibor zárta, aki az 56-os forradalmat is megemlítette, így, huszonharmadika kapcsán, és felolvasta a Szavak, a magasban című esszéjét. Gondolatai közül a következőt említeném meg: a haza nem más, mint szellemi levegő, amelyben élünk. Hát valahogy így zajlott le ez az októberi délután: megúsztuk a felelést, és még művelődhettünk is egyet. Reméljük, hogy még sok ilyen nap áll előttünk, amiről elmondhatjuk, hogy más, mint a többi…

Főlap