Versek
„A csend az egyetlen menedék. / Az összefésült füvek biztonságában ilyen / egy ima, mely mentes már minden gondolattól. / Csak a kegyelem állapotában / tárul fel.” Bánfai Zsolt versei.
„A magány az, hogy egyvalakit vágyom / tudni. Lenne itt! S a vágy megjelentet: / itt vagy, mielőtt önmagammá vásom, // és szemed világa nekem világnyi.” Halmai Tamás versei a Bárkából.
„A fűszál is toposz. / Kis vágást ejt a széle. / Ártatlanul gonosz, / hogy emlékezz a rétre.” Szauer Ágoston versei a Bárkából.
„Mindenen sárga árnyalat, mint az esküvőre / vett sárga ponyva, ami harminc éve / porosodik az üres disznóólban. / Sosem csomagolták ki.” Poós Zoltán verse.
„picit igazítunk rajta verseinkkel városom / ha akarom ha nem én most már hozzád tartozom / mint vakolat a falhoz hát ne vess le magadról” – Fecske Csaba versei a Bárkából.
„Húsz év körüli, / örök kamasz, / zöld levélharangok / hatalmas koronáján. // A törzsét korlátozó / autógumitól rekedt / meg a fejlődése. // Apró diója / éretlenül csüng / hajladozó ágairól.” Orcsik...
„Ha nem felelek, elkezdi unalmában / szólongatni a bennem lévő anyákat, / az összes héjat, levedlett, régi testet, / és hajnalig sorolja a nevüket.” Tóth Krisztina verse.
„Az első közös hajnalunkon lőn világosság, egybegyűltek a vizek, / és mi ott feküdtünk, ahol a Sorok a Rábába érkezik. / Bokáig engedtük bele magunkat a lúdbőröző patakba, / a csont felett, a hús...
„A Mont Blanc nyitott katedrálisában / fölzeng a Feltámadás himnusza. / Dob pereg, mint kavics, felsóhajt egy tuba - / súrlókefe a szikla oldalában.” Tompa Gábor versei.
„A galéria zöld volt még, noha kezdték eldobálni leveleik a fagyot kicselező fák hálóvá ritkuló rácsalakzatai. Frissen áthúrozott gitáron ingott, a nyár maradék hője hajnaltól éjszakáig kúszott,...
