Versek
Kalmár András Márton
Aggodalom egy rügy miatt
Szelíden vársz, míg nem szólít a fény.
Magad köré burkod ki tudja, honnan
növesztetted jegek alatt, fagyokban;
ki tudja, nyílsz-e? És elég kemény
rejtekhelyed, a héj, mi eltakar,
hogy óvjon hirtelen csapó telektől -
s kellően lágy, hogy mégis, odabentről
megérezhesd, ha véget ér a baj,
s kinézhess bízva, bujkálás helyett?
Érzed már? Végre nyújtják kezüket
öröm ölelte, ébredő platánok,
s hívnak maguk közé szellő-szavak,
nehogy menekvő álmokban ragadj,
s azt hidd, a létbe tárulkozni átok.
2020. május 18.