Turczi István
Egy jobbízű hazából
Simonyi Imre-áthalás
füstből és fényből kevert jótékony félhomály;
pár hamis, de jól fizető hang az orchesterben;
a gyulai Kék Macska megint nyitva áll.
Megint együtt a régi köz-hasznú társaság...
Mit nekik adósság, láz, emelkedő adó,
elő a paklit, riadó, jönnek az éjfél-táji lányok,
semmi önmérsék, ez az éj is átmuzsikáltatható.
hajrá, édenlakók, ma sincs mire várni!
Induljon az eszme-verkli, bolond, aki enged,
míg kitart a rostélyos és a békéltető zöldszilváni.
Azontúl az erősek és az eszelősek mind
merő seb: a sok sebhely szinte szószerint
- a megszaggatott férfikor törzsasztalánál,
ohne szubrett – a régi pontokon sajog megint.
Az a finom elmebaj, az a józanult téboly
útközben valahogy elveszett. Annak a fejére
hullnak forgácsok egy fakeresztről, aki
visszatér az ellene elkövetett tettek színhelyére.
birtokában megéri a reggelt, jó a kilátás piszkosul
az utcára, a városra, a kilátástalanságra...
(Már megbocsásson, Apor Vilmos úr!)
És vakító délidőben enyhítő körülménynek végül
ott a vers, a hírnév, a meg sem szerzett vagyon.
Egy jobbízű hazából hősünk átlegyint. „Mit
remél a jövőtől?” „Keveset. De azt nagyon.”
Megjelenik: Bárka 2007/2
Turczi István Mono logos című versét szintén a következő lapszámunkkal vehetik kézbe olvasóink.
Kapcsolódó:
Gergely Ágnes verse
Tóth Krisztina verse
Múzsa-versek
Nagy Gáspár versei
Jónás Tamás verse
