Csík Mónika
Nyárelő
Leselkedik a nyár az ablakon,
fürkészi: idebenn mekkorák az árnyak,
hasad-e dinnyehéj, forr-e a víz,
Mamó tésztaállatkái nőttek-e, s a
padlón miféle tappancsok járnak.
Alamuszin lapít a nyár, mint a macska,
éles szeme szűkül, fókuszál, villan:
valós-e a moccanás, ami épp csak
sejthető, ám nem tűnik fel senkinek,
hogy ki és mi végre vitte végbe onnan.
Honnan is? Tán a liszteszsák mögül?
Tepsik tövéből, vagy a szék alól,
ahol épp valami tompa koppan?
Nyomában szállong a por, légy inal,
papírfecni zizzenve hull alá amonnan.
Kakukk-kakukk – hangol egy madár,
rugóra jár a halványkék óraajtó,
a huzat kitár-becsap ajtót-ablakot,
amott neszezve kelt, neszezve ballagott
át a konyhán medvék, rókakölykök, tevék,
őzek, szarvasok, nyestek egész sora –
kalácsképűek, tündeléptűk mind,
dagasztva-gyúrva titkos recept szerint.
Nyáridő
Bemondta a rádió:
kezdődik a nyáridő,
dáridózva kergetőzünk,
kergetőzve dáridózunk,
nyakunkon a strand-dili,
„isteni a málnafagylalt,
ideje, hogy megtapasztald”
– hirdeti egy graffiti.
Dá-di-dá-di-dá-di-dó –
harsogja a rádió,
nyáridőben, strandidőben,
érkezőben, elmenőben
dudorászva járni jó!
Járni vígan, pőre talppal
– délelőttől délutánig
cuppogós a strandpapucs –,
hátizsákod utca hosszan
ficánkol, hisz benne moccan
pár tappancs és szőrbajusz.
Parti medve
A parti medve olyan medve,
mint a hegyi, völgyi, erdei,
azzal, hogy a téli bundát
eme medve nyáridőben
rendszeresen leveti.
Kiakasztja szellőztetni,
közben csíkos dresszet ölt,
amelyet a varrónője, jó előre,
nagy műgonddal megjelölt.
Az elejére masnit fércelt,
a hátsó részre fodrokat:
csupa olyan cifraságot,
amik divat szempontjából
medveszemmel fontosak.
Női hívság, parti módi,
mackónk sikkes fenemód,
nincsen benne küzdőszellem –
karcsúsított fürdődresszben
nem látszik, hogy behemót.
Talpat süttet, fűben hűsöl,
(bögréjében málnás műsör)
tóba bombát ugrik néha,
zimankón nem jár az esze,
mordul, mert a pápaszeme
máris csupa krumplistészta.
