Egressy Zoltán
A remete
A király nagyon várta, csak ő segíthet rajta,
annyi mindent hallott róla, most beteg lett,
hát hívatta, óvatos, a szentség színe alatt
sokan, sokszor átverték már, ezért titokban
hosszan figyeltette, és ő minden próbát kiállt,
igaz, hogy állva alszik, falnak támaszkodva,
tényleg menekül, ha nőt lát, valóban nem
fog pénzt a kezébe, haját és szakállát még
soha nem nyírta le, Isten teremtette, hadd
alakítsa olyanra, amilyenre akarja, csakugyan
nem fogyaszt állati eledeleket, az Úr áldott
teremtményeit hogyan is falhatná fel, tény
az is, hogy a szentlélek beszél belőle, és
azt mondják, ő is vízen járt, tanúk igazolják
átkelését a Messinai szoroson, köpenye volt
a vitorla, egyetlenegy kísértéssel gyűlt meg
a baja, amikor tanítványok szegődtek mellé,
mit tegyen, hiszen ő remete, csodatévő, de
ettől még ne kérdezgessék, egyébként is
csapdahelyzet, miként egyensúlyozzon a
magány és a társasági élet között, komoly
kihívás, a király mély meghajlással fogadja
őt, a hajósok és a tengerészek majdani
védőszentjét, aki, majd úgy alakul, hogy
több mint kilencvenegy évig él, a halál épp
nagypénteken ragadja el, a király mindössze
hatvanig jut, mert nem tudja meggyógyítani
őt a szent, Isten alakítja így, suttogja benne
a szentlélek, a békességes univerzum, és
ő falra borulva álmodja tovább a jeleket,
élve és halva is, minden mindenség által
ismert határon bőven innen, bőven túl.
A vers a Bárka 2026/2-es számának élén jelent meg; a folyóiratban a szerző kézírásában is olvasható.
