Acsai Roland
December-Villanella
A hó ma megint nem esett,
nem esett, hiába ígérték,
nem nézhették a gyerekek.
Orruk előtt ablaküveg
homálya, előttük fehérség.
A hó ma megint nem esett.
Mondhatnánk, hogy nem nagy eset,
embert nagyobb bajok ne érjék.
Nem nézhették a gyerekek.
Eltelt hó nélkül ez a kedd.
A gyerekek nézték a tévét.
A hó ma megint nem esett.
Nem nézhettem én sem veled,
mondjuk innen, vagy éppen onnét.
Nem nézhették a gyerekek.
Kéne pedig, ami befed.
Mikor hull majd? Marad a kérdés.
A hó ma megint nem esett,
nem nézhették a gyerekek.
Az alvó vadkacsák
Az alvó vadkacsák
oly mozdulatlanok,
várják az éjszakát,
lebegnek a tavon.
Csőrük a szárny alatt,
a lábuk nem evez.
Szelíden ringanak ‒
az egyik észrevesz.
Az alvó vadkacsák
már nem is alszanak,
szemük a holdra lát,
az ég csillag-havas.
Találka
Cinege ül a fán
magában,
nekem is lekiált,
ne fázzam.
Jobbra is, balra is
nézeget,
nézi az igazi
életet.
Minthogyha ott várna
valakit,
akivel megbeszélt
egy talit.
Tollait rendezi,
nyújtózik,
azt teszi, ami épp
adódik.
Leguggol az ágon,
már kész is:
a földön egy kis pötty
fehérlik.
Nem engem talált el,
szerencse.
Máshová célozott,
nem erre.
Vár még vagy tíz percet
egyedül,
de nem jön senkisem:
elrepül.
Sárgásan, akár egy
falevél,
amit még itt talált
ez a tél.
Mégis csak volt talál-
ka, nézd csak:
madárral találko-
zott évszak.
