Dér Adrienn
Kalandorjeti Fémkeleten
Időzavar
(részlet)
A Rézfa Kerületi Fémőrség rejtésztatuja kopogott a jeti ajtaján. Hátán halványréz bőrcsont páncélt viselt, amely Somát a kinti, pikkelyes épületekre emlékeztette. Hosszúkás, lapos fején kék fémőrsapka ült, arca két oldalán bozontos szakáll meredezett szerteszét. Tulajdonképpen egész mókás figurának tűnt egy rejtészhez képest, Soma legalábbis egyáltalán nem így képzelte el a hatalmas Fémkelet rendjének őreit, hanem robusztus, félelmetes alakoknak, talán robotizált gépeknek.
– Tatumbó – mutatkozott be a rejtésztatu, azzal összegömbölyödött, és begurult a szobába. Ott rejtett övei egyikéből lemeznoteszt és vésőtollat húzott elő. Élénk tekintettel körbepásztázott, serényen jegyzetelt, miközben egy másik öve mögül egy meglehetősen hosszú farkú egér bújt elő, hogy körbeszimatolja a szoba valamennyi szegletét. – Elmondaná, kérem, mi történt?
Soma fejében lepörögtek az aznapi események képei: a felhőőr, a Légmadár Le- és Felszállópálya, az érdekes fémépületek, a folyton siető fémkeletiek, a gyönyörű tér, a fémhernyó… Azt sem tudta, melyikkel kezdje.
– Ma érkeztem a városba, szóval elég sok minden. Ha tud valami munkát, megköszönném, ha szólna pár jó szót az érdekemben. Bármit elvégzek!
Tatumbó türelmetlenül felsóhajtott, egyik karmos lábával topogni kezdett.
– Rátérhetnénk a lényegre?
– Igen, persze. Hogy mi is történt… Hát, elsőnek ott volt például a jegycsócsáló automata. Nem volna egyszerűbb, ha kiültetnék belőle a jegyárust, nem pedig egy dobozba zárva adná a jegyet? És itt mindig ilyen morcosak a lények? Amikor a fémhernyón utaztam, meg a téren is…
– Elég! – veszítette el a türelmét Tatumbó, majd vett egy mély lélegzetet, és higgadtabban folytatta. – Engem nem az élményei érdekelnek. Itt mi történt?
– Ja, hogy itt! Éppen az erkélyen vacsoráztam, és azon tűnődtem…
A rejtész szúrós pillantással meredt rá, így Soma jobbnak látta, ha nem beszél többet magáról. Ő sem tűnt barátságosabbnak a többi fémkeletinél.
– Szóval láttam, ahogy elrabolnak valakit a szemközti épületből.
– Mit látott pontosan?
– Két alakot. Az egyikük rendkívül vézna volt, biztos nem eszik rendesen.
– Engem nem az étrendjük érdekel.
– Hogyne, persze. Szóval láttam, ahogy dulakodnak egy harmadikkal…
– Hogy nézett ki ez a harmadik?
Soma megvonta a vállát. A táskája és az asztal körül szimatoló egeret figyelte.
– Sehogy.
– Hogy érti azt, hogy sehogy?
– Hát úgy, hogy láthatatlan volt. Tudja, mit gondolok? Szerintem egy bűvészt raboltak el! – Soma belelkesült ettől a gondolattól, de a rejtész nyugalomra intette.
– Ezt majd én kiderítem. Nem érdekel különösebben a véleménye.
– Csak gondoltam, elmondom.
– Túl sok mindent gondol. Mit mondott, honnan jött?
– Kartolíriából.
– Így már mindent értek. – Tatumbó megint feljegyzett valamit a noteszébe. A jeti, bár magasabb volt nála, mégsem látta, mit. Melléaraszolt, hogy beleleshessen, de a rejtész szakavatott mozdulattal eltakarta előle a noteszt. – Miből gondolja, hogy egy bűvészt raboltak el?
– Láttam valamit felparázslani. Biztos akkor tüntette el magát.
– Azt állította, már előtte sem látta. Hogy láthatott olyasvalakit eltűnni, akit már eleve sem látott? Valamint, ha valóban magát tüntette el, nem történt elrablás.
Soma ezen eltöprengett, végül széttárta a karját. Közben az egér visszamászott a rejtész öve alá.
– Lehet, hogy nem eltűnt, csak láthatatlanná vált. Aztán azok az alakok elkapták, hogy belegyömöszöljék egy zsákba, szóval lényegében ők tűntették el.
Tatumbó most az erkélyre ment.
– Innen látta az esetet?
Soma bólintott.
– Egészen közelről. Amint rájöttem, hogy valaki bajban van, átugráltam, hogy megmentsem, de leütöttek.
A rejtész alaposan végigmérte a termetes jetit. Soma ismerte ezt a pillantást, és meglehetősen bosszantotta, hogy itt is ezzel szembesül. Miért kell egy jetiről rögtön azt feltételezni, hogy lomha?
– Tehát innen átugrott oda – összegezte a rejtész az iménti vallomást.
– Valójában az eresz és a villanydrót segítségével, de tulajdonképpen igen – pontosított Soma.
Tatumbó elismerően biccentett.
– Tehát ezért olyan fura formájú a törés. – Ezt is bevéste a noteszébe, majd megjegyezte: – Mellesleg olvastam magáról a délutáni lemezújságban. A címlap sarkában hozták le, a fémképével együtt.
– Nahát, híresség lettem?
– Inkább hírhedtség. Nem szokás errefelé így ugrabugrálni – mormogta a rejtész, majd, nehogy Soma válaszolhasson rá valamit, gyorsan összefoglalta, amit eddig megtudott: – Szóval dulakodtak, felizzott valami, begyömöszölték az áldozatot egy zsákba, aztán maga átugrott.
– Kihagyta a visítást. A parázslás és a gyömöszölés között hallottam. Valahonnan ismerős volt, de nem tudom ho…
– Ezt majd én kiderítem, bízza rám. Mi történt odaát?
– Láttam az egyik elrablót. Vézna volt, és alacsony. A másik meg leütött, szóval ő biztos magas és köpcös, azért mégiscsak egy jeti vagyok, akit nem olyan egyszerű leütni.
– Emlékszik még valamire?
– Öt óra öt perc.
– Tessék?
– Csak az időre emlékszem, öt óra öt percen álltak a mutatók.
– Kizárt, hogy annyi lett volna. Akkor még meg sem érkezett a városba. – Majd halkabban hozzáfűzte: – Bár mostanság már az időben sem lehet bízni.
– Honnan tudja, hánykor jöttem? – ámult el Soma.
– Alapos vagyok, utánajártam. Amúgy meg ott a jegye az asztalon. Komposzt mindent kiszimatol.
– Komposzt?
– A reteszegerem.
– Nem is olyan, mint egy retesz. – Somának a rejtész állata csupán egy normál egérnek tűnt, aki többet szaglászik a kelleténél.
– Mert nem a formája miatt hívják így – kacsintott Tatumbó, azzal indulni készült.
– Most hova megy? – Soma a nyomában loholt.
– Megnézem a tetthelyet. Az viszont jobban zavar, hogy maga hova tart.
– Elkísérem. Mindig jól jön plusz két szem.
– Még csak az hiányzik! Maradjon csak itt! Nekem Komposzttal együtt már így is négy van, az pedig több is, mint elég.
