Farkas Gábor
Kirakós
Kirakom az erdőt
fűből, fából, lombtakaróból,
amiben a páfrány
karcsú cserjebokornak bókol.
Kirakom az ösvényt
fodros, sűrű, szürke kavicsból,
amire a napfény
lágyan kis sugaracskát rajzol.
Kirakom a rétet
zöldből, kékből, harmatos égből,
amire a hajnal
szirmot, szépet játszani fest föl.
Kirakom a fészket
ágból, szárnyból, tarka madárból,
amiben a sok csőr
rímben csámcsog, a víg ének szól.
Fészkem, rétem
és ösvényem
dallama szép,
csivitel az erdő:
rejtjele szellő,
ritmusa kék.
A csendről
Apa, milyen az, amikor csend van?
Jaj, hát csend az,
amikor nem szól semmi.
Aha, értem… És milyen az,
amikor szól a semmi?
Egyáltalán a csendnek
milyen érzés csendnek lenni?
Kamasz leány-panasz
Anya félt.
Apa félt.
A fiúm meg
lecserélt.
