Papírhajó - Primér/Primőr

V__rfalvy_Em__ke.jpg

 

Várfalvy Emőke

A boszorkány napforduló

 

A banyák a megszokottnál is morgósabban gubbasztottak a banyatanyán.

‒ Borzasztó ez a hőség, úgy érzem magam, mint varangy a kondérban – nyögte Macskató, és megtörölte verejtékező homlokát.

‒ Ne is mondd, egész nap hasogat a fejem, egyetlen rémhírt sem sikerült még kiötlenem, hacsak nem azt, hogy ez a meleg végig decemberben is itt fog kísérteni – kopogott hosszú körmeivel az asztalán Emerencia.

‒ Na, ti ne szóljatok semmit! Tudjátok, milyen tiszta feketében ebben a napsütésben repülni? – rikácsolta Blanka Parász, barátainak csak Para. – Mire végigrikoltom a rémhíreiteket, teljesen kiszárad a torkom.

A banyák egész nap bőregérszárny legyezőikkel meg gőtenyállal higított vadkávéval próbálták éberen tartani magukat.

Délután kicsapódott az ajtó, és széles, már-már rémisztő vigyorral a száján belibbent Gorgo Ármányi, a divatvámpír.

‒ Ezek a színek, ezek az illatok, ezek a fények! Milyen vad és kínzó és életteli! Kedvem lenne az összes fa nedveit kiszívni, ha nem lennék antivega – csacsogta.

A banyák csendben piszmogtak.

‒ Jaj, hát nem akarjátok megnézni a legújabb bemutatóm látványterveit? Imádom, egyszerűen imádom! – csapta fel rajzos mappáját Ármányi, és már hordta is a banyák asztalaira a skicceket.

‒ Vérvörös és aranyló fák? – hunyorított Macskató.

‒ Ökörnyálcsipke és dérbunda? – húzta végig körmeit a vonalakon Emerencia.

‒ Bivalytejköd? – recsegte Para.

‒ Ugye, hogy zseniális?! És ha látnátok a ruhákat?! De most még ott nem tartunk! Annyira mesterien rémséges és olyan eredeti, nem gondoljátok?

‒ Ördögi! – hunyorított macskaszemkeretes szemüvege mögött Macskató.

‒ Démonian dekadens! – emelte az ég felé grafitszürkére lakkozott körmeit Emerencia.

‒ És hogy fogod megcsinálni? – bámult banyákhoz egyáltalán nem illően kék szemeivel Ármányira Para.

‒ Hát – pördült meg maga körül a divatvámpír, remélve, hogy méregdrága hernyóselyem palástja libbenése eléggé lenyűgözi majd a banyákat –, gondoltam csinálhatnánk egy olyan szívvihart.

‒ Agyvihar – javította ki Macskató.

‒ Ez az! Törjünk együtt a fejeket! – mosolyogott el gálásan Ármányi, hogy mindkét díjnyertes fogorvosokat dicsérő szemfoga láthatóvá váljon.

‒ Úgyis meg kell csinálni a vacsorát – tápászkodott fel Emerencia rémhírszerkesztői asztalától, és betipegett a kamrába.

Az elkövetkező órában a társaság tucatnyi gőtekoponyát roppantott össze, és vadabbnál vadabb ötletekkel állt elő. Egyik sem tűnt működőképesnek.

Ármányi csalódottan vizsgálgatta pedánsan piperézett kezeit.

‒ Az ötlet pedig zseniálisnak tűnt…

‒ Az is, csak nem lehet megvalósítani – jelentette kis Macskató, és leszűrte a roppantott gőtekoponyák levét, majd beáztatott egy kis tavalyi sáfrányt.

‒ Ma nem tudok kreatív lenni – mosta meg kezeit Emerencia, aztán felkapta kosarát, amiben megkezdett pókfonálhorgolása hevert.

‒ Ki kell szellőztetni a fejünket, ennyi az egész – bíztatta Para Ármányit, miközben kitessékelte a banyatanya ajtaján.

Vacsora után a banyák kiültek a tanya elé, hogy töklámpafénynél kicsit kipihenjék a nap és a fejtörés fáradalmait.

Macskató halkan dudorászni kezdett egy deres dallamot.

Emerencia a horgolásába merülve gondolkodott egy mindent megoldó rémesen rímes varázsigén.

Para gyógyfüveket tömött a kispipába, és hatalmas pamacsokat pöfékelve igyekezett kúrálni rikoltozásban igénybe vett hangszálait.

Már jócskán elmúlt éjfél, mikor azt érezték, igencsak kezd kellemes, már-már didergető lenni a hőmérséklet.

Nagyokat ásítva vonultak be a banyatanya ajtaján, hogy másnap délben csak az izgatott Ármányi velőtrázóan vidám kacagására ébredjenek fel.

‒ Nem tudom, hogy csináltátok, de ez fantasztikus! Káprázatosan rémisztő! Eszméletlenül gonosz!

A divatvámpír szeme úgy villogott az örömtől, mintha megkapta volna a rémvilág legrangosabb divatelismerését, a Vérdíjat.

‒ Ne szerénykedjetek már, na! Az én tökéletes ötletemet csak az én rémséges káoszszervezőim tudják így megvalósítani! – tárta szélesre a banyatanya ajtaját Ármányi.

Az ajtón vacogtató fuvallat sodort be egy apró ködpamacsot. A banyatanya előtt elterülő tájat bivalytejköd ölelte körbe, a derengő félhomályba besurranó egy-egy napsugár pompásan meghorgolt ökörnyálcsipkéken csillant meg. A csipkék sápadt színe rémségesen jól illett a vérvörösre és sáfránysárgára festett falevelekhez.

‒ És még nem is mondtam. A kollekcióm címe Boszorkány napforduló. Ugye, milyen eredeti?

‒ Nagyon – nyávogta Macskató.

‒ Csak tudnám, hogy lett ilyen finom hideg… – tűnődött Emerencia.

‒ Macskató nyitva hagyta a gőtehűtőt – hallatszott a banyatanya konyhája felől Para hangja.

De ezen senki nem bosszankodott, inkább csak beszürcsöltek egy jó adag tökkrémlevest pókpete pillével.


 

 Főoldal

2022. december 13.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Finta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb MihályDávid Péter: Ecce homo
Tóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem volt
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png