Boros János Tamás

Erdei történet

 

               Szakad a hó, süvít a szél,

               A hóvihar éneke kél,

               Jégpáncélban alszik az ár,

               Erdő mélyén valaki jár.

 

               Előtte a szél meghajol,

               A förgeteg szárnya alól

               Előbújik nyúlfi, harkály,

               Szelíd őz ballag a balján.

 

               Ősz szakállán jégcsap csillog,

               Fényes botja messzi villog,

               Piros palást a ruhája,

               Ma minden gyermek őt várja.

 

               Szól az őznek: – Te maradj itt! –

               Füttyent egyet, messzi hallik,

               Majd felkiált: – Lovam, Ráró!

               Göncöl! Induljon a szánkó!

 

               Vár ránk a föld apró népe,

               Minden leányka, legényke,

               Ablakukban cipő, csizma,

               Találgatják, mi lesz itt ma?

 

               Előáll a csuda ékes,

               Két ló húzta, csillagfényes,

               Hátul tömött zsákok halma,

               Az öreg felül a bakra.

 

               Aztán halkan, mint az álom,

               Végigsuhan a világon.

               Szakad a hó, fut a szánkó:

               – Gyia, Göncöl! Gyia, Ráró!

---

 

Főoldal