Boros János Tamás
Erdei történet
Szakad a hó, süvít a szél,
A hóvihar éneke kél,
Jégpáncélban alszik az ár,
Erdő mélyén valaki jár.
Előtte a szél meghajol,
A förgeteg szárnya alól
Előbújik nyúlfi, harkály,
Szelíd őz ballag a balján.
Ősz szakállán jégcsap csillog,
Fényes botja messzi villog,
Piros palást a ruhája,
Ma minden gyermek őt várja.
Szól az őznek: – Te maradj itt! –
Füttyent egyet, messzi hallik,
Majd felkiált: – Lovam, Ráró!
Göncöl! Induljon a szánkó!
Vár ránk a föld apró népe,
Minden leányka, legényke,
Ablakukban cipő, csizma,
Találgatják, mi lesz itt ma?
Előáll a csuda ékes,
Két ló húzta, csillagfényes,
Hátul tömött zsákok halma,
Az öreg felül a bakra.
Aztán halkan, mint az álom,
Végigsuhan a világon.
Szakad a hó, fut a szánkó:
– Gyia, Göncöl! Gyia, Ráró!
