Kelemen Endre
Szenny(es)rétegek,
avagy a makacs archetípus
Bálint Tamás székelyudvarhelyi költő vonzódása a kötött formákhoz közismert: első kötete – A pap leánya birtokostul – a villoni balladaformára alapoz (ami a kolozsvári Helyőrség-atmoszféra, valamint szerzőnk fiatalsága okán nem meglepő: húszas éveink elején a Villon-Faludy-féle életérzés rabjai voltunk mindannyian), míg a Lávsztori régi-új története Puskin Anyeginjének kortárs átirataként értelmezhető – az obligát Puskin-strófa alkalmazásával együtt.
Legutóbbi kötete (Szennyes) műfaját tekintve – amint arról az alcím is eligazít – kiseposz. Nos, erről lesz szó.
Nézzük a fabulát: a történet, ami „nem új, de friss és mai”, könnyen összerakható. Főhősünk (Misi) és kedvese (Ágnes) egy intézetben nőttek fel. Később egy svájci alapítvány támogatásával létrehozott portán, a falu szélén laknak. Misi kertészként dolgozik, Ágnes gyereket vár. Ám a megszülető gyerek beteges, korához képest alulfejlett, az orvosi vizsgálatok nyomán pedig fény derül a tényre: szülei édestestvérek, a gyerek vérfertőzés gyümölcse. A falu kiközösíti őket, Misi családját cserbenhagyva eltűnik. Ágnes prostitúcióból tartja fenn saját és gyereke nyomorúságos létét. A helyiek rájuk gyújtják otthonukat, mindenük odavesz, ők külön intézetbe kerülnek, a természet lassan visszaveszi a birtokát.
Miklóssi Szabó István helytálló, ám meglátásom szerint kissé egyoldalú társadalomkritikai olvasata mellé sorakoztatnék fel néhány, más interpretációs sémák mentén megfogalmazható értelmezést.
Kiseposzunk az emberi képzelet univerzáléinak (archetipikus szimbólumok) egész tárházát sorakoztatja fel.
Az mű a föld és az ég ősképével indul, a vízzel folytatódik, illetve a tűzzel fejeződik be.
A föld egyértelműen anyaságjelkép: megtermékenyíthető, befogad, bölcső és sír egyszerre, de lehet az aranykori állapotok szimbóluma és színtere is, ld. az I. fejezet virágzó paradicsomkertjét a gyümölcsfákkal. Az eltitkolt bűn által pedig éppen ez a kozmikus rend borul föl, és vesz el az istenséggel való harmonikus kapcsolat. Szigetként (kert=sziget) egyaránt lehet a boldogság és a halál szimbóluma.
A porta virágai meg fáinak gyümölcsei szerelemjelképek, illetve termékenységszimbólumok (a meggy és a cseresznye szerelmi szimbólumok, míg a szilva a női nemi szerv egyértelmű jelképe).
Ez az Éden jelenik meg a mű elején is, ahol a gyümölcsfák mellett letámasztva ott van a „rozsdás-foltos igásló” – a bicikli, amivel Misi dolgozni jár. A ló viszont a visszafordíthatatlan elindulás (a halál), valamint a lélekutazás vagy felemelkedés/szárnyalás gyors járműve is. Ennyiben Misi és Ágnes leghőbb vágyát testesíti tulajdonképpen meg: elindulás, újrakezdés, felemelkedés. És ez tér vissza az utolsó fejezetben a sírhantként lapuló porta udvarán: „(…) keresztnek/ – haszna a gazda hiányában nincs – nem jut egyéb, mint/ ócskavas, egy kidobott, vén, rozsdás-tarka bicikli.”
A II-III. fejezetben a víz az uralkodó őselem. Alapvetően ambivalens jelkép, ám itt a halál szimbolikus anyagaként jelenik meg: „éber révedezésben/ töltött évszakokat vonszolt a folyó az idővel” – mondja a mottó. A víz az őskáosz, valamint a visszafordíthatatlan jelképe, a sors szörnyű csapásainak szimbóluma, ahogyan a mocsárrá változott kis kert és a zavarossá váló víz is halál- és betegségjelképek.
A gyerek (Bulcsú) nevének jelentése vért kibocsátó, a vér pedig a halált hozó víz testi/fiziológiai megfelelője, ahhoz hasonlóan idő- és haláljelkép.
A tűz az V. fejezet uralkodó eleme. Polivalens jelkép, itt a megfellebbezhetetlen isteni ítélet szimbóluma, ugyanakkor megtisztító, áldozati elem is. A világ megtisztításának és a Gonosz megsemmisítésének eszköze.
Az utolsó fejezetben visszatér a víz – a káoszt követően a kozmosz rendje majd helyreállíttatik.
A mű a bűnbakképzés működési mechanizmusának illusztrálásaként is olvasható.
René Girard írja, hogy a kollektív erőszak ugyanúgy hozzátartozik az emberiséghez, mint az eredendő bűn. Szerinte a bűnbakállítás evolúciós védekező mechanizmus, amire azért van szükség, mert az emberből hiányzik a fajtája elleni halálos erőszak gátja – tulajdonképpen nem más, mint az empátia lekapcsolása.
Most hadd tekintsünk el attól, hogy René Girard elmélete általánosít meg redukál, hogy az empirikus kutatás hiányából adódóan rengeteg igazolhatatlan állítást tartalmaz. Ami itt minket érdekel, hogy a betegséget, bűnt, természeti csapásokat, háborús veszteséget stb. a bűnbaknak tulajdonítják. Ergo: a bűnbak elpusztítása a baj megszűntét eredményezi. És a bűnbak mindig könnyen megbélyegezhető, mert más: idegen, félelmetes, kisebbségi, drogfogyasztó, kiemelkedő képességek birtokosa stb. Könnyű ellene fordulni. És annak ellenére, hogy többnyire ártatlan, ráadásul tudja, mi történik vele – nem tud védekezni. Akárcsak a mi Ágnesünk.
Miután a bűnbak kollektív erőszak áldozatává lesz, az erőszak elkövetői – a felgyülemlett feszültség feloldódása következtében – katarzist élnek át.
Hát erről (is) szól a Szennyes.
Végezetül, a kiseposznak mítoszkritikai olvasata is lehetséges: ugyanis könnyen azonosítható az a három-négy mitéma, amelyeket tematizál.
Ezek a következők lennének: a bűnös fogantatás mitémája: a tabuk, avagy a társadalmi együttélés szabályainak áthágása – a mi esetünkben a vérfertőzés; a bezárás/kiközösítés mitémája: a takaros porta leválása a faluról, azaz tulajdonképpeni elzár(at)ása; a bestialitás mitémája/példázata: a kis lak felégetése, az áldozat szimbolikus elpusztítása; a rend győzelme: „(…) Takaros fakerítés/ jelzi határul az őrületet, falutábla pediglen/ egy másféle világot alig kicsikével előrébb./ És ez a régi, amely már nincs szem előtt, mit akarva/ sem vennének tudomásul, hátramarad havasan vagy/ árvíz által elázva a felszín alatt, feledésben.”
(Azt azért itt be kell látnunk, hogy esetünkben a rend győzelme erőteljesen megkérdőjelezhető: akárcsak Krasznahorkai László Minótaurosz-átírásának esetében, itt sem egyértelmű, hogy akkor az emberi és állati/bestiális közötti határ transzgressziója Ágnes vagy a falu felbőszült lakossága részéről tételeződik. Ágnes vagy pedig a dühében ölni tudó csőcselék a szörnyeteg. Mert ha ez utóbbi, akkor Ágnes az áldozat. A szerepek felcserélődtek, avagy felcserélhetők!)
Összegezve: a műben állati feszül emberinek, gonosz a jónak, káosz a rendnek, sötétség a világosságnak, rút a szépnek. Szól a kitaszítottságról, magányról, empátiahiányról, bűnbakképzésről, az aranykor utáni vágyról, másságról, halhatatlanságvágyról, intoleranciáról, ostobaságról stb. – azaz a mi (Nietzschével szólva) túlságosan is emberi világunkról.
És ez a borzongató, nyugtalanító, mégis vonzó titokzatosság (mysterium tremendum?) adja nyomasztó, ugyanakkor katartikus jellegét.
Bálint Tamás: Szenny; Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2021., 64 oldal, 3500 Ft.
