Papp-Sebők Attila
Az értelmezés kísérlete
Farkas Arnold Levente brácsahúr című kötetéről
Farkas Arnold Levente nagyváradi születésű költő honlapján a következőképp vall magáról: „Tollforgatónak rossz vagyok, ám szerfölött tehetséges”. Tetszett ez a finom önirónia, ami a versekben is megmutatkozik. Vagyok, a fejlődési igényemmel, az egyszerűségemmel együtt, nem kevesebb, nem több – és közben olyan filozófiai kérdések tárgyalása kerül napvilágra, melyeknek a versfolyam sajátos értelmezési keretet ad: „Azért van szükség / bűnösökre, hogy a szentek / különbnek tarthassák ma- / gukat.” „A valóság nem / látható. Látszat rajta a / takaró.” Ez utóbbi részletben rilkei felhangot fedezek fel, amelyet meglátásom szerint a költő tudatosan „épített be” a szövegbe, hiszen a fenti sorok ugyanazt mondják, amit Rilke is: „Rettenetes, hogy a tényektől sose ismerjük meg a valóságot!” Farkas Arnold Levente gondolatisága ugyanakkor alapvetően az Újszövetséghez kapcsolható, de a szövegek a Jézushoz fűződő viszonyról éppúgy értekeznek, mint a hétköznapiság apró-cseprő dolgairól. „Elhatároztam, / hogy szent leszek. / A szentek nem ír- / nak verseket. Nem / számlálnak szótagot. / Időt megvetve vár- / ják az eljövőt. Mert / Krisztus maga a / szeretet.”
Koncepció tekintetében a brácsahúr felépítése – a költő bevallása szerint is – Ludwig Wittgenstein feljegyzéseket tartalmazó kötetével rokonítható. Wittgensteinnek cetlijei voltak, az ezekből készült válogatás alkotta a kötetet. Mondhatnánk azt is, hogy a brácsahúr ezt idézi: „Első cetli. Pócsmegyer, / tizenhét július tizenhét, / hétfő. Szorongást váltok / ki a dolgokból.” A kötet nem tagolódik ciklusokra, a versfolyamot alkotó szakaszokat formázási szimbólumok különítik el, a tördelés (a sorvégi „törések”, gyakran kötőjel nélkül leválasztott szótagok) néhol lassít(hat)ja az olvasást, ez lehet szerzői (szerkezeti-poétikai) törekvés az elcsendesedésre, lassulásra, az olvasótól „kívánt” mélyebb értelmezés, befogadás érdekében. A cím (brácsahúr) metaforikus jellege értelmezésemben párhuzamba vonható a cetlikkel, mintha egy-egy húr megpendítése egy-egy cetli történetét szólaltatná meg.
A datálással (2017 júliusától 2020 áprilisáig) mintha a felejtés ellen tenne, hogy bármikor meghatározható, beazonosítható legyen egy-egy emlék, múltbeli történés, azonban a kötet második felét nem lineáris haladás jellemzi, egy-egy szakasz („cetli”) különböző, egymástól távol eső dátumokat, esemény(emlék)eket és gondolatokat idéz meg. Mivel a versek visszatérő fogalmak értelmezésére tesznek kísérletet (idő, valóság, igazság), valamint e fogalmak köré szerveződnek, így megfigyelhető és végigkövethető a lírai hang belső meggyőződése, világról alkotott képe és annak formálódása. Alanyi költészetének fontos eleme a már említett (szarkasztikus) önreflexió: „Tegnap / elhatároztam, hogy nem / írok több verset, nincs / tehetségem. Mindenki / hiú, én is. Panka játsza- / ni akar, Lócika nyerni.” Ezekben a versekben (versrészekben) a családapa és a költő képe egyszerre van jelen – „Panka pedig meg- / kérdezte, hogy a feltáma- / dáskor a test elhalt / sejtjei is feltámadnak-e” -, hiszen a lírai alany szerepkonfliktusai többnyire a költői szerepvállalás és az apaság köré szerveződnek: „A gyer- / mek játszani akar. Én / nem akarok játszani, a- / zonban másként nem te- / hetek.” A „cetlikre írt” verseknek vizuális szerepet is tulajdonítanék, tényleg elhiszem a szerzőnek, hogy a versek cetlikre lettek felírva, magam előtt látom őket, mintha az íróasztalomnál ülve egy kupacról újabbat és újabbat emelnék le.
Farkas Arnold Levente verseiben egyszerre vannak jelen többek között Kölcsey- és Exupéry-utalások. A Negyvenedik cetli szövegközi viszonyban áll Kölcsey Ferenc Huszt című versével (az omlik és ömlik szavak jelentését tárgyalva hoz példákat): „Omlik és ömlik. / Milyen érdekes ez, / omlani szilárd dolgok / szoktak (például épít- / mények), persze hegyek / is. Bús düledékeiden, / Husztnak romvára, meg- / állék.” Aztán a Negyvenegyedik cetlin máris a Kis Herceget idézi meg: „Gyermekkoromban / olvastam egyszer egy / könyvet. Abban a könyvben / sok kép volt. Az egyik kép / egy óriáskígyót ábrázolt. / Az az óriáskígyó olyan / volt, mint egy kalap.” Mindemellett a fókusz a valóság megkérdőjelezésén, értelmezésén van, a lírai én mindvégig köntörfalazás nélkül kimondja, hogy „Mindenen / ott ül / a látszat” – e kiemelt mondat jelentéstartalma többször felbukkan a versfolyam során, mintha az ismétlés egyfajta megerősítő erővel bírna a versbeszélő számára: egyedül ezzel hozhatja igazán közel magához a valóságot. Az Ötvenkilencedik cetli zárómondata („Sárba fröccsen / a borral kevert / vér) az áthallás erejére épül, Radnóti fájdalmas sorát, a Razglednicák végét idézi. A versfolyam (ebből a szempontból) rejtett utalásokkal dolgozik, széles értelmezhetőségi keretet ad, és valamelyest láthatóvá válnak a költőt ért hatások is. Ilyen hatás az evangélium, a teremtésről a kollektív tudás, a filozófiai hitvallás: „szó a csönd is, hangalak, / a jelentés hozzátapad, / mint a sokhoz kevés híján / az egész teremtés”; „nem a teljességet áhítják / a költők, csupán a ver / set, minden részletében”; „minden ezzel a születéssel / kezdődik, minta szétnyílna / a teremtés ruhája, hogy / megmutatkozzék a valóság / meztelensége, különválik / a testtől a látszat éneke”.
A kiemelt fogalmak (valóság, igazság, látszat) tekintetében a lírai én nem jut végső következtetésre, sokkal inkább az ezekről szóló elmélkedés dominál a versekben, nem a (meg)magyarázás, a jelentéstalálás igénye: „látszat a látszat / tükre, valóság nyújtja az ál- / mot a hajnali fényig”.
Farkas Arnold Levente költészete sokrétű, komplex (integratív) versvilág, ahol filozófiai, teológiai és esztétikai értékek egyaránt fókuszba és kölcsönhatásba kerülnek, akárcsak a születés, a valahova tartozás, az apaság kérdése.
Farkas Arnold Levente: brácsahúr. Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, 2022., 102 oldal, 2200 Ft
