Szabados Attila
Megáll a tetőponton
Garaczi László új regénye, a Weszteg a kérdések könyve. A regény megáll a tetőponton. Ha rögtön a mű vége felől közelítünk, a szerző nyitva hagyja, mi történik a cselekmény után, valóban beköszönt-e az apokalipszis, és nem tudjuk meg, mi történik Brúnóval, miután valószínűleg kioltotta egy szemétszedő életét („Megfogom a csuklóját, nincs pulzusa.”). Ez azért is érdekes, mert ahogy haladunk a regényben, egyre inkább összecsúszik a főszereplők (Hajni és Brúnó) által (mozaikokban) érzékelt külvilág, és a harmadik szólam, a németországi Sybille „gondolatai”.
A történet egyszerű, összefoglalható néhány mondatban: Hajni és Brúnó együtt éltek, majd szakítottak, többek között azért, mert Brúnó megcsalta Hajnit egy Zitával, aki kapcsolatban áll egy németországi szerzővel, Sybille Koch-hal. A regény három napot ölel fel a karantén idején, melynek során Hajni Pestről Sopronba megy, hogy elrendezze ottani lakása ügyeit, Brúnó eközben egy weszteg.hu nevű weboldal fejlesztésével foglalkozik. A szereplők nem találkoznak, online, hangüzenetek formájában kommunikálnak.
Nem az az érdekes, hogy a szerző mennyire mélyed el egy-egy karakter leírásában, hanem hogy mennyire nem. Még a két főszereplőről is csekély információnk van (ez a regény terjedelméből és sűrítettségéből is következik), Hajni tanár, akit a karantén mániás fertőtlenítővé tett, Brúnó informatikus, agglegényéletet él. E két szereplő (belső) monológjainak váltakozásából áll a regény, melyeket a már említett Sybille szólama (regénye) szakít meg. Hajni és Brúnó szakaszaiban fel-felvillannak emlékképek a gyerekkorukból, a jelenlegi családtagjaikról, munkahelyi krízisekről. Sybilléről a már említett információkon kívül semmit sem tud meg az olvasó, Zitáról pedig még kevesebbet.
Sokkal többet árul el a két főszereplőről a nyelvi regiszter, a – egyébként homogén – stílus, mely jellemzi a kötetet, mégis felfedezhető a különbség a három szólamban. A leginkább eltérő hang Sybillehez tartozik; készülő könyvéből (a Schnabel doktor énekeiből) olvasunk részleteket, melyet Brúnó is megnyit a telefonján az egyik fejezetében. A középkorban játszódó szöveg cselekményéről szintén keveset tudunk, jellemző a filozófiai-társadalomtudományi látásmód. Sybille szólamában egy püspök és egy orvos nézi magaslati pontról a lángoló várost (pestisjárvány után/közben). Az aforizmaszerű mondatok lazán, néha asszociáció jelleggel követik egymást: „Az apokalipszis elmarad, mert meguntuk. A fojtogató atmoszféra elhomályosuló emléke…” Ezzel persze a szólam az „aktuális” helyzetre is reflektál, kritikusan szemléli a válsághelyzettel járó politikai-tudatipari döntéseket, melyeket gúnnyal, iróniával kezel.
Mindhárom szólamra jellemzőek a hiányos mondatszerkezetek, egyértelműen a látvány kerül előtérbe, a cselekvők mindennapjai rutinszerűek, megszokták az urbánus környezetet és a válsághelyzet által még plasztikusabbnak tűnő változásokat: apokaliptikusan jelennek meg budapesti és vidéki helyszínek, a tömegközlekedés; minden személyre rávetül az uralkodó diskurzus, amely annak függvényében változik, hogy az érdekcsoportok mit kívánnak: „Mivel nincs maszk, nem is kell maszk, a maszk úri huncutság, álságos fontoskodás, higiéniai misztikum, a maszktól még senki nem gyógyult meg. Amikor lesz maszk a boltokban, azonnal kötelezővé teszik…”
A regény felütésekor éltem a gyanúperrel, hogy a „karanténirodalom” ezen darabja didaktikussá válik, tapasztalataim azonban az első két fejezet után megváltoztak. Egyértelművé vált, hogy a cselekmény kevésbé fontos, a Weszteg leginkább nyelvi-stiláris szempontból tud sokat adni, valamint az ezzel ábrázolt társadalomkritikával. Különösen izgalmas, hogy a főszereplők életében a fordulat a regény végén történik: Hajni (majdnem) szexuális kapcsolatot létesít a soproni lakótömb egyik elvált férfijával, Brúnó pedig halálra ver egy szemétszedőt. Sybille szólama pedig, mely önálló prózapoétikai kísérlet is lehet, csak a regény szövetébe ágyazva válik teljessé.
A sűrítettség és a feszes szöveg sodrása ellenére volt némi hiányérzetem; mintha elbírt volna a regény akár még egy szólamot (például Zitáét), esetleg a már meglévők bővítését. Másrészt vannak olyan szakaszok, ahol többszöri nekifutásra sem tudtam rájönni a kapcsolatra két mondat között, még akkor sem, ha az asszociációt például a tér (például halastó), vagy különböző szimbólumok (hal, kacsa stb.) alapozzák meg.
A Weszteg meglepetés, melynek – a fentiek ellenére is – előnye a mozaikosság: a számos, különböző szólamokban felvetett társadalmi probléma (ökofeminizmus, tanárlét, szexuális frusztráltság stb.) nincs agyondolgozva, azzal válnak érdekessé, hogy a szerző prózapoétikai eszköztárával hogyan reflektál rájuk (például gúnnyal, részvéttel stb.). Egyszerű szerkezet, cselekmény, tér és idő; sűrű, feszes, és ahogy a regényben is elhangzik esszéprózaversdráma jellegű, izgalmas nyelv.
Garaczi László: Weszteg, Magvető, Budapest, 2022., 122 oldal, 3499 Ft
