Ayhan Gökhan
Gerevich András: Tizenhat naplemente
Szép, karcsú, zsebnyi teret kitöltő könyv az új Gerevich András kötet, a Tizenhat naplemente. Címében van egy kis finom hangolású romantika, szerelemregények barokk fénye. Szótövekig alanyi, őszinte költészet, olyannyira, hogy szinte hozzánk ér a júliusi melegben izzadó test, vagy Orlando bőre a medenceparton. „Pillangózva beúszol a képzeletembe,/mélyre merülsz, ahova csak a vad,/kamasz fellángolás tud átégni a húson.”
Gerevich András versei a hús városában és a város húsában járnak. Milyen ez a hús, ez a test? Kiszolgáltatott, gyászoló, megalázott, a vágy színházában elhasznált. A történelemben felmorzsolódott. A város, Budapest, s a test, Gerevich Andrásé, a tiéd, az enyém, mindennapos kopásban él. Kopik róla az élet. Napról-napra. Életről-életre, életből-halálba. Gerevich testtudósít, képzett riporter. A város emlékszik, az őt ért sérelmek nem múlnak el nyomtalanul. A múltban elkövetett hibák és vétkek a városhoz hasonlóan rögzülnek a testen, a testben. Sérüléseket visz magával, sérüléseket vesz magához.
Mik ezek a versek? Űrfelmutatások. Mindig hiányzik valami a versekből. A vágy. A szerelem. Az élet. Közben a vágyról, a szerelemről, az életről szólnak.
Űrutazzunk kicsit a versek között.
A kötetnyitó vers egy halott barát emlékére íródott. Erős kezdés a véggel. A vízbe csobbant testtel. „A befejezetlen beszélgetéseket/gondolatban még folytathatod,/de csak azt fogja ismételni,/amit már elmondott sokszor.” Gerevich András egyik nagy verse, a Búcsú Londontól már bekerült a kortárs magyar irodalom legszebb szerelmes versei közé, most a legjobb gyászversek sorát gazdagítja a Határidő cíművel. „Minden közös emlék már/csak a tiéd: felejtésbe fojtod,/mint futóhomokba az időt,/mint az életét a fagyos Dunába.”
Megrendítő vers a Borbély Szilárd emlékére írt Szobor című. „A kereszten feszülő Krisztus/műmárvány testében acéldrótok/tartják egyben a lelket:/belső húrok, amit csak az Idő/pendíthet meg,”. Krisztus testét ünneppé változtatta a feltámadás. Mivé lesz a halandó teste, azt mi változtatja át?
A versekben a testiség, a nemiség olyan természetes, mint a Lánchídon az oroszlánok. A hétfő után a kedd. Gerevich András versnyelve tisztán és érthetően beszél a szerelemről. Nincs benne tartósítószer, semmi természetellenes. Van bennük valami tartósítószer, amitől ezek a szövegek maradandóak.
Takács Zsuzsa fülszövege nagyon találó: „Talán kérlelhetetlenségük, pontosságuk, bátor érzelmességük teszik Gerevich András verseit felejthetetlenné.” Nem mellesleg Gerevich verseiben mély nyugalom van. Nem tudom, hogyan csinálja, hogy akármiről beszél, akármennyi fájdalomról, elmúlásról, öngyilkosságról, ez a mély nyugalom ott van. Címjegy a versen. Ettől olyan szerethető ez a költészet. Ettől olyan felejthetetlen. „A barátokból idegen lett./A vágy megmaradt, az idő megtelt./Mások emlékeiből kell majd/összeraknom az életemet.”
