Kovács Flóra
A mindennapiság és kettősség
Ha az emberi élet mindennapiban gyökerező kettősségét remekül lehet ábrázolni, akkor Peter Bichsel ezt minden bizonnyal megteszi az Enyhe szellő a tenger felől című, 21 novellát tartalmazó kötetében. E szemlélet a mindennapiság kellemes és rémisztő bemutatásában lelhető fel. Az előbbi leginkább a természet ismétlődő működési módjában, létrehozásaiban érzékelhető: „[t]avasszal, április 4-én például, a nap rajzot vet a lépcsőre a második és a harmadik emelet között, ugyanazt a rajzot, mint tavaly” (Emeletek, 6.), „[j]ó, hogy mindig enyhe szellő fúj a tenger felől” (A tenger mellől, 38.).
Természetszerűleg Bichsel könyve az ismétlődésből származó pozitív és negatív jegyek egyszerre való, egy novellán belüli létét szintén felszínre hozza. Ezt A tejesember-szöveg példásan sűríti, hiszen ott a férfi minden nap viszi a tejet és a vajat a házhoz, ám a nő soha nem találkozik vele. Ez utóbbit ugyanakkor hajtaná a kíváncsiság a megismerkedés felé. A nő ez érzelmi beállítódását, annak pozitív jegyeivel felülírja a félelem a személyes kapcsolattól és a változás lehetőségétől.
A szerző a „kis történetekhez” ragaszkodva tudja, hogy a monotonitás húsbavágóan jelenhet meg: „[t]izenkettőkor kilépnek a főbejáraton, mindegyik a következőnek tartva az ajtót, mindegyik kabátban és kalapban, és mindig ugyanabban az időpontban, mindig tizenkettőkor. Jó étvágyat kívánnak egymásnak, köszönnek egymásnak, mindegyik kalapot hord. (…) és vannak olyan hivatalnokok is, akik nem hordanak kalapot. // És tizenkettőkor mind kilépnek a főbejáraton” (A hivatalnokok, 36–37.). Az ismétlődésben megbúvó pozitív vonásoknak még az idézettől is kevesebb helyet hagy A kártyajáték-novella a környezet számára háttérként érzékelhető Kurt urával: „[d]e öt órakor ott van, leül az asztal végére, köszön, ha köszönnek neki, kér egy sört, és kap hozzá forró vizet. (…). És később óhatatlanul azt fogja mondani az egyik játékos, hogy hiányzik neki Kurt úr. De ez nem igaz, a játéknak egészen pontos szabályai vannak” (46–47.).
Bichsel kötetében a változástól való az ismétlődés megszakításának félelmével párosul. Még A lány című írásban is tetten érhető e jegy, leginkább a szülők részéről. A zenedobozokban a félelem enyhén komikus válfaja mutatkozik meg, hiszen a férfi attól tart, hogy a zenedoboz hangjai helyett a zongorán játszottakat fogja szeretni. A zene meghatározásának kérdése mellett e dobozok emlékhez fűződő jegyei állnak középpontban: „Most hát a nő zongorázott, és azt mondta: −Tudom, hogy szereted a zenét. – És a férfi hallgatta a nő játékát, és azt gondolta, mit ér egy zenedoboz egy zongorához képest. // Nem akarom, hogy zongorázz – ezt kellett volna mondania, és attól félt, hogy majd elfelejti a zenedobozait, netán elveszíti a szekreter kulcsát, valaki feltöri a titkos fiókjait” (20.). A novelláskötet olvasásakor a változás illuzórikusságának megrajzolásával ugyancsak számolnunk kell. A San Salvador férfialakja ezt emeli be: megvesz egy töltőtollat, s azt próbálgatva ír olyan sorokat, amelyek a pillanatnyi életével való szakítást jelentik be; a tollal írás kísérletei során eljut egészen odáig, hogy azon töri a fejét, kihez címezhetné majdani szövegét. Az írás mint változtatás éppen megfékezésével, azaz az írás visszafogásának papírra vetésével, így egy írással említődik Az állatbarát novellában.
Az Enyhe szellő a tenger felől-kötet kiemelkedő erénye éppen ez utóbbi szövegnél mutatkozik meg koncentráltan, a mindennapi egyedivel keveredésében.
Peter Bichsel: Enyhe szellő a tenger felől. Ford. Szijj Ferenc, Bookart Kiadó, 2014.
