Hlavacska András
A kisfiú és a pásztor
Jesús Carrasco: Kegyetlen idő
Egy gödör mélyén kisfiú kuporog. A falujabeli férfiak tűvé teszik a környéket, hogy megtalálják. Az apja, a tanító, de még a csendbiztos is őt keresi. Pedig nem ölt meg senkit, nem lopott el semmit. De akkor mit követett el, mit vétett, hogy ilyen nagy erőkkel próbálnak a nyomára akadni? Jesús Carrasco Kegyetlen idő című regényének már az első oldalán felmerül ez a kérdés, s bár a történet folyamán egyes jelenetek megelőlegezik, sejtetik a megoldást, bizonyosságra csak az utolsó fejezetben lelhetünk.
Ez a múltban lappangó titok adja a mű alapfeszültségét, mely a főszereplő kisfiú kalandjai során csak még erőteljesebbé válik. Minél nagyobb megpróbáltatásokat, megaláztatásokat kell a gyereknek elviselnie, annál jobban furdalja az olvasót a kíváncsiság, hogy mi is áll mindezeknek a hátterében. A főhős búvóhelyén kuporogva elviseli, hogy a fejére vizelnek, nem hagyja el rejtekét. A kietlen pusztában a kiszáradás fenyegeti, égési sérüléseket szenved, mégsem fordul vissza. Amikor egy toronyban húzódik meg, máglyát raknak alatta, hogy kifüstöljék, de nem adja fel magát. Mindezek az események egyre nagyobb és nagyobb elvárást állítanak a regény csattanója elé, hiszen egy ilyen passió után nem elégszünk meg akármilyen befejezéssel. S bár a krimik (és krimiszerű alkotások) etikettje visszatart attól, hogy lelőjem a poént, annyit ígérhetek, a megoldásban senki nem fog csalódni.
Maga a cselekmény egyébként lassan indul. Jesús Carrasco regényének névtelen főhőse egy ideig egyedül menekül, próbál minél messzebb kerülni a falujától, ám a víz- és élelemhiány rákényszeríti, hogy társul szegődjön egy öreg kecskepásztor mellé. Együttélésük első szakaszában jó, ha öt-hat mondatot váltanak, a pásztor nem kérdezősködik, a fiú pedig önszántából nem árulja el útra kelésének okát. A történet ebben a nyugodt mederben csordogál egészen addig, míg el nem érnek egy romos erődítményhez. Itt azonban minden megváltozik: a csendbiztos és az emberei a nyomukra akadnak, és brutálisan megkínozzák a kecskepásztort, hogy kiszedjék belőle, hol rejtőzködik a gyerek. A fiú végül megmenekül, ám innentől kezdve felcserélődnek a szerepek. Hiszen míg egészen idáig a pásztor gondoskodott róla, ő készített gyógyító borogatást égési sérüléseire, ő juttatta ivóvízhez, innentől kezdve neki kell félholt társát ápolnia. Ez pedig új megvilágítást ad az eseményeknek, ettől a pillanattól kezdve minden rossz döntés a pásztor életébe kerülhet.
A kisfiú mindent megtesz, hogy enyhítse társa szenvedéseit, hogy megmentse életét, azonban a körülmények és a környező világ is ellene dolgozik. Kegyetlen idők járnak. Nemcsak az emberek kegyetlenek, hanem a puszta is, amely a legkisebb árnyékot is sajnálja a bajbajutottaktól; a nap is, amely annál erősebben süt, minél elcsigázottabbak a menekülők; az ég és a föld vizei is, amelyek nem sietnek a szomjazó segítségére. Sőt, mintha mindezek az elemek valamilyen titokzatos módon össze is fonódnának. Hiszen amint a főhős megmenekül üldözőitől, a természet is enged szorításából: elered az eső.
A Kegyetlen idő több szakasza is úgy zárul, hogy a kisfiú elalszik. Ez a megoldás magában rejtené a valóság és az álomvilág összekeveredésének a lehetőségét. Ez Jesús Carrasco regényében sosem történik meg, mindig pontosan különbséget tudunk tenni az álmok és a valódi események között. Még akkor is, ha néha azt kívánjuk, bárcsak egy rossz álom volna, amin a pásztor és a kisgyerek keresztülmegy. Ezek a borzalmak azonban meg is edzik a főszereplőt. A leküzdött akadályok és társának útmutatása, tanácsai felkészítik az életre, így amikor a mű végén a fenyvesben elválunk tőle, már tudjuk, nem kell féltenünk, a saját lábára tud állni.
Jesús Carrasco: Kegyetlen idő. Magvető Kiadó, 2013.
