Limpár Ildikó
Kincsesláda, mesebuborékkal
Megoszlanak a vélemények arról, hogy milyen a jól megírt mese: egyre több olyan cikkbe futok bele, amely szépen eligazítja a mesét írni készülő szerzőket, hangsúlyozva, hogy a gyerekeknek írt szöveg se legyen soha didaktikus. A gyakorlatban pedig – egy tízéves és hatéves gyerekkel a családban – azt látom, hogy a kisebbek rajongani tudnak a didaktikus sztorikért, sőt, igénylik az egyértelmű eligazítást az élet nagy próbaköveinél. Emlékszem, mindkét gyerekemnek kemény didaktikus mesét kellett annak idején nyomni a tökfőzelék megkóstolása érdekében, és Buta Panka, illetve Buta Lacika történetét még akkor is követelték, amikor a tökfőzelék már rég toplistás helyre került az ebédmenük választékából. Azt gondolom, korfüggő, ki mennyire vevő a didaktikus történetre – az viszont tény és való, hogy Szabó Magda Bárány Boldizsár című kötete nagy sikert aratott mindkét gyerekemnél, körülbelül öt-hat éves koruk környékén.
Szabó Magda írásait kamaszként szerettem meg, de Bárány Boldizsárral már csak gyakorló anyukaként találkoztam, kimaradt gyerekkorom könyvélményeiből, pedig az első kiadás 1958-ra datálódik. A 2007-es kiadás az Európa Kiadó gondozásában látott napvilágot Szalma Edit rajzaival. Egy kicsiknek való könyvnél különösen fontos a vonzó vizuális megjelenés, a szövegbe beépülő képek pedig kitűnőre vizsgáztak nálunk: a fiamnak úgy kell olvasnom minden történetet, hogy még a kisujjam hegye se lógjon bele az illusztrációba, és külön meg kell beszélni, hogy az egyes képek mit is mutatnak. (Nekem személy szerint a halas jelenetek a kedvenceim, ott a képeken is érvényesül a bohókás víz alatti világ, amely szintén nem nélkülözi saját világunk mindennapi kellékeit, így megtalálható benne a fürdőkád, az üveges üdítőital és tükör, épp úgy, mint idehaza.)
Bárány Boldizsár egy igazi rosszcsont kisfiú, aki a könyv első felében annyi komiszságot követ el, hogy anyaként csak reméli az ember, az ő kisfia soha nem „süllyed” majd idáig… Ugyanakkor Boldizsár nem gonosz gyerek, és bizony amikor azt tapasztalja, hogy mások milyen jó szándékkal, szeretettel fordulnak felé, mert hisznek benne, szeretik, jön a nagy mardosó bűnbánat, és a titkos akció, melynek során igyekszik minden hibáját jóvá tenni, hogy bocsánatot nyerjen viselkedéséért.
Igazi didaktikus mese ez, stilizált jellemfejlődéssel, mégsem lecsupaszított történet, és azt hiszem, ebben rejlik a mese sikerének kulcsa: az egyértelműen rossz és egyértelműen jó cselekedetek egy egész mesés világban zajlanak, ahol a gyerekek felismerhetik a saját életüket (van anya, apa, mindenkinek van munkája, van iskola, fodrászat, orvos, rádió, tehát az emberi világ leképezése, állatkarakterekkel), ugyanakkor a fantáziavilág megengedi, hogy a fizika törvényei ne érvényesüljenek szigorúan, s lehessen csodálkozni-nevetni az abszurd ötleteken és jeleneteken. Ebben a világban teljesen természetes, hogy a halak lakása egy „fürdőszobás örvény”, hogy Pontyéknál a menyasszonyi láda kincse a napfénytől ragyogó buborék, hogy Mókus doktor ki tud bújni bundájából, és így felesége szépre moshatja az orvos szőrméjét, no meg, hogy Márton kapitány, a méh, szúnyogparipán szeli át a várost, és azt a szúnyogot még meg is kell időnként patkolni.
Boldizsár történetét verses meseként írta meg Szabó Magda, és ez a verses forma nagyon sokat tett azért, hogy a gyermekeim ennyire megszeressék Boldizsár kalandjait. Van benne ismétlés, nagyon könnyen megjegyezhető rímekkel operálnak a sorok, így a hallgatóság hamar skandálni tudja a visszatérő részeket.
Olyan ez a kötet, mint Ponty Piroska hozománya, a buborékos láda: valahányszor kinyitjuk, hogy fény érje, annál csodálatosabban ragyog a tartalma, így mindig utat mutat a kicsiknek a jó cselekedetek és hibák útvesztőjében.
Szabó Magda: Bárány Boldizsár. Európa kiadó, 2007.
