Mohácsi Balázs
Sábeszkor Porschéban?
Leon de Winter SuperTex című, alig háromszáz oldalas regénye sodró és kusza történet. Max Breslauer zsidó származású holland üzletember cseppet sem átlagos szombatjába – az első fejezet előtt felirat tudósít róla: ez 1990 októberének egyik szombatja –, és azon keresztül az életébe kapunk felkavaró betekintést.
A regény nagy teljesítménye, hogy bár Breslauer szinte végig pszichológusának díványán fekszik, a történet egy pillanatra sem nehezül el, sőt, egyre kuszábban hálózza be az olvasót. Ennek oka valószínűleg az is, hogy Leon de Winternek – ahogy az a fordító, Gera Judit utószavából is kiderül – nagy tapasztalata van filmforgatókönyvek írásában, és ennek a SuperTexben is nyoma van. Rendkívül jó érzékkel, jó tempóban él vágásszerű váltásokkal, a fejezetek végén cliffhanger-szerű utalásokat hagy – például öccse, Benjamin (becenevén Boy) történetére háromszor is előreutal: először azt mondja, még nem akar róla beszélni, aztán mikor belekezdene, a pszichológus megkéri, előbb apjáról beszéljen, amikor pedig másodszorra rugaszkodna neki, előbb késői ebédszünetet tartanak a pszichológussal. A SuperTex tehát dramaturgiailag átgondoltan és precízen szerkesztett.
De miért tölt valaki egy egész napot pszichológusánál? Leon de Winter regényének struktúrája, mondjuk úgy, könnyített. A pszichológus kanapéján fekve előadott emlékek szituációi (néhol karikírozottan) kiélezettek, a szereplők karakterábrázolása a kellő mértéknél nem mélyebb, így de Winter regényének történetvezetése nem mondható bonyolultabbnak egy jó egész estés moziénál – „hát persze, nyilván így kell történnie”, gondoljuk nevetve, de egyben megértőn szemet hunyva e kimódoltságok felett. Például rögtön, amikor az Amsterdam főutcáján Porschéjával száguldó Breslauer elé nem akárki lép ki, hanem egy zsinagógába igyekvő haszid zsidó család, akiket majdnem elüt. Ám egész meglepő, hogy e könnyített szerkezet milyen teherbírású. Hiszen épp e jelenet váltja ki a lavinaszerű önmegértés-vágyat, és éppen azzal a – szerintem legalábbis – egészen hangzatosra húzott kérdéssel, hogy „Ha maga zsidó, ugyan mit keres sábeszkor egy Porschéban?” E kérdés a regényben haladva egyrészt mindvégig ott visszhangzik fülünkben, másrészt minden Max által feltárt emlékkel bővül és árnyalódik jelentése.
A történetvezetésben szinte minden olyan már-már klisés fogás megtalálható, amely a fordulatosságot hivatott garantálni. Maxnak komoly komplexusai vannak apjával szemben, amely – ez is kiderül a pszichológusnál – felnőtt korára, mikortól apjának dolgozik, odáig fajult, hogy erekciós zavarai támadtak, és érdekes módon apja halálával e zavarok megszűntek. Öccsével nem verseng Max, de többször is hangot ad abbéli meggyőződésének, hogy apjuk mennyivel jobban szerette Boyt, mint őt. Később viszont Boy cserbenhagyja bátyját – ez, kiderül, szintén oka lesz annak, hogy Breslauer megkeresi pszichológusát. Max történetének része a nagy love story szefárd zsidó barátnőjével, Esther d’Oliveirával, és több csúfos szakítás is. Az eleinte szürke (legalábbis annak tűnő) Boy történetszála pedig – mire Breslauer végre elmeséli Jansen doktornőnek – észak-afrikai egzotikumával, kalandjaival, csalással és ámítással, és persze újabb love storyval járul hozzá a SuperTexben – pontosabban a pszichológusnak – elmondott történet fordulatosságához.
Ami elemeli a SuperTex történetét, mondjuk, egy hasonló témájú hollywoodi sikermozi banalitásától, az a finoman kisúlyozott pszichológiai, de nem pszichologizáló fordulat – habár kiderül, hogy a haszid család épphogy elkerült elütése csak az utolsó csepp volt –, mely elkerülhetetlenül arra készteti Max Breslauert, hogy szembenézzen önmagával, családi és magánéleti ügyeivel, illetve mindenekelőtt zsidó hagyományaival. Gera Judit írja utószavában, hogy egyes holland művészek előszeretettel hangoztatják de Winterről, hogy „aprópénzre váltja zsidóságát”. E regényben is meglehetős direktséggel helyeződik fokozatosan előtérbe a zsidóság kérdése – például egyre figyelemfelkeltőbb, és a szöveg is reflektál rá, ahogy a vázszerűnél alig kidolgozottabb apaalak gyakran csak lózungként jiddis közmondásokat mond bármely helyzetben, vagy ahogyan a zsidó hagyomány ellen lázadó, irodalmat és művészetet faló, européer Maxról kiderül, hogy annyira azért nem lázad, hogy ne zsidó lányt keressen magának. Ugyanakkor meggyőződéssel mondható, hogy a SuperTexben nincs semmi „aprópénz”, akkor se, ha egyszerűbb, könnyen befogadható szerkezetet választott hozzá de Winter.
Max számára ugyanis a zsidó hagyomány odáig problematizálódik, hogy ortodoxia és az européerségben feloldódó zsidó kultúra versengenek – nem is egymással, inkább Max megértéséért. Szembesülnie kell azzal, hogy az ortodoxia mások számára nagyon is érvényes válaszlehetőség. Esther, aki depressziós ex-férjének öngyilkossága után fordul az ortodoxiához, végül olyan komolyan követi a vallási szabályokat, hogy alijázik, vagyis Izraelbe települ. Max, aki előtt Esther fokozódó szabálykövetése rigolyaként tűnik fel, tulajdonképpen türelmes és toleráns, ám Jeruzsálembe nem tart szerelmével. Aztán pedig öccse, Boy találja meg helyét és élete párját egy ortodox zsidó családban. Mindeközben Maxnak azzal is szembesülnie kell, hogy saját européer álláspontja nem mindig ad választ – a SuperTex ennyiben Max eszmélésének története: zsidó hagyományaitól nem tud (teljesen) megszabadulni, és csak idővel jön rá, hogy nem is kell. Akkor jut nyugvópontra, amikor magáévá teszi apja örökségét, a jiddis közmondásokat – a regény zárlatában ez újra egy áttetszőbb, de épp ezáltal igen hatásos jelkép.
A könnyű, ám biztos kézzel írt SuperTex nagy teljesítménye, hogy fontos és nehéz témájáról, a holokauszt után született zsidó nemzedék hagyomány- és vallásgyakorlásáról, identitásproblémáiról érvényes formában tud szólni. Ironikus, (ön)kritikus közelítésmódja szerencsére megakadályozza, hogy burjánzó pszichologizálásba csússzon e fontos analízis – igaz, ez azzal jár, hogy néhány karakter megmarad vázlatosnak, karikatúraszerűnek. Ám talán épp ugyanettől a szerencsés szerkezeti egyszerűségtől hasítóan éles egy-egy felismerése.
Leon de Winter SuperTexe fontos regény, nemcsak a zsidó, hanem a holokauszt utáni irodalomban is.
Leon de Winter: SuperTex (ford. Gera Judit), Gondolat Kiadó, Budapest, 2008.
