Csepcsányi Éva
Bizarr magyar bánat tizenhat felvonásban
Hidas Judit: Hotel Havanna
Hidas Judit Hotel Havanna című novelláskötete tizenhat különböző élethelyzetet mutat be: feleségek, vénlányok, lázadó kamaszok, megélhetésért küzdő családok, munkanélküli egyetemisták, jobb időket látott kisnyugdíjasok vonulnak föl a színen. Ami közös bennük: félreismerhetetlenül kortársak és magyarok. Mindennap találkozhatunk velük a Ferencieken, a Móriczon, vagy valamelyik vidéki kisváros főterén. Mindegyiküknek van valami titka, feldolgozatlan lelki problémája, traumája vagy élethazugsága.
Hidas novellái a hatalmi játszmákra, az egészségtelen, függőségig fajuló emberi kapcsolatokra, a szeretetéhségre és legváratlanabb formákban kitörő, artikulálatlan indulatokra vannak kihegyezve. Ahogy Szolláth Dávid írja a fülszövegben: „kegyetlen szövegek.” A novellák többsége „normálisan” kezdődik, valamilyen hétköznapi esemény, mozzanat elindításával: egy családanya napi bevásárlása, délutáni beszélgetés a sarki közértben, hétvégi családi utazás. A remekbe szabott, szikár, tömör mondatok viszont fokozatosan rajzolják meg a „valóság” mögötti valóságot: a szorongást, a félelmet, a különböző kompenzáló cselekedeteket, önigazolásokat, lelki és pszichés torzulásokat, önmentegetést, lelki terrort, érzelmi zsarolást. Még az egyes szám első személyben írt novellákban is következetesen távolságtartó és kissé szenvtelen, ironikus a narrátor: a lényegre törő, sallangoktól mentes mondatok nem vonakodnak kimondani és nevén nevezni a dolgokat – nem tabu a szex, az anyagcsere, a perverzió, az agónia, az önkielégítés. S bár leírásaiban realista, tárgyilagos és néhol naturalista, egy-két hatásvadász túlzástól eltekintve nem öncélúak ezek a fordulatok: igyekeznek rámutatni arra, hogy milyen görcsösen kapaszkodnak az emberek az illúzióikba és egymásba. Az önmentegetések és az önigazolások komplett katedrálisát építik maguk köré, és a legtöbb karakter esetében sokkal fontosabb az igazságnál, a valóságnál a pótcselekvés.
A szerző szeret operálni az elfojtott, elnyomott indulatokkal, fájdalmakkal, melyek túlzó és váratlan módon, elementáris erővel, hajmeresztő vagy kegyetlen reakciókban törnek elő: „Lehúzta a bugyit a hatalmas fenékről, de ahogy ránézett a nő farára, hirtelen azt érezte, hogyha itt most bemegy, talán soha nem lesz már visszaút, és örökre elnyeli a sötét odú. De hát akkor hova menjen, merre keresgéljen, üvöltött fel némán. Föltépte az ajtót, kirohant a bárból. Egész éjjel öklendezve bolyongott a kihalt utcákon.”; „Zombori Gyulához azonban most nem lehet szólni. A kettes posta főnöke céloz. Majd dob. A két nő felsikolt. A kő telibe találja a riasztót. Üvegszilánkok zaja. Csend.”
Az anya-függőségben, társ-függőségben, testképzavarban vagy önáltatásban élő szereplők határhelyzetei, krízisei viszont utak lehetnek a megtisztulás, az újrakezdés felé. Már csak az a kérdés – s ezt Hidas Judit nyitva hagyja, és az olvasóra bízza – akarnak-e, akarunk-e fölkelni, szembenézni a valósággal, meggyógyulni, megújulni, újat kezdeni?
Hidas Judit: Hotel Havanna, L’Harmattan, 2013.
