Novák Zsüliet
„Helsinki, az már nyugat?”
Mindig nagyra becsültem, és némi értetlenséggel figyeltem azokat az ismerőseimet, akik minden külső kényszer nélkül mélyültek el egy-egy tanulmánykötetben. Ezzel már be is vallottam, hogy nem kifejezetten saját indíttatásból került a kezembe a Domokos Johanna által szerkesztett Finnek_! Multikulturális finn irodalmi olvasókönyv, és párja, A tanulmányok a multikulturális Finnországról című kötet. Néhány nap eltelt, míg rápillantva az igen vaskos gerincekre csak mély levegőket szívtam be, és préseltem ki lassan, míg rábírtam magam az elkerülhetetlenre. Persze, nem mintha nem érdekelnének más kultúrák, vagy azok keresztmetszete, csak olykor úgy érzem, a sajátunkkal is épp elég nehezen bírok el, hiába ismerem néhány ezer oldallal bővebben, mint távoli rokonainkét. Persze a problémák felvetése a multikulturális irodalmak szempontjából általánosak. Hogyan jelenítik meg a migráns alkotók saját identitásukat és hagyományaikat az új kultúrában? Milyen hatások érvényesülnek az új, megismert kultúrából? Hogyan tudnak elhelyezkedni, és hogyan találják meg a helyüket az irodalom területein, legyen az publikálás, nyelvhasználat, a helyi vagy a migráns olvasóréteg megszólítása? Na, ja, gondoltam. Szerencsés társadalom. Nyitott, jóléti. „Helsinki, az már nyugat!” Aztán Helsinki elkezdett egyre inkább közeledni hozzám, és a magyar valósághoz.
Egyértelműnek tekintettem, hogy ha már ezek a kötetek megszülettek, az annak köszönhető, hogy létezik látható és kultúrája megőrzésében támogatott migráns réteg. Majd lassan kiderült, hogy ez is csak azoknak a naiv elgondolásoknak az egyike, miszerint északon mindenki toleráns, barátságos, szereti az alkoholt és a szaunát. Ne feledjük, Finnországban sem egyezett meg sokáig a kormány és az ország irányítóinak nyelve a lakosság többségével. Az irodalomnak ott is kiemelt szerepe volt a nemzeti öntudat és a nyelv megtartásában. A migránsok aránya ott is három százalék a lakossághoz viszonyítva, csakúgy, mint Magyarországon. A bevándorlóknak pedig ott is rengeteg sztereotip maszlaggal kell megküzdeniük. „Én bevándorló vagyok. Én jöttem ellopni a tied férj. Én jöttem ellopni tied szociális háló. Néha megyek a oephez meg más hivatalba, ahol a pénz- és magánügyeimet meg a problémáimat intézzem.” (Salmela) „A finnek orosznak tartják az észteket, ruszkiknak a ruszkik között.” (Oksana). A számomra egyik legsúlyosabb mondatot mégis egy tanulmány idézetében olvastam. „Egyesek akaratlanul nem sorolnak az emberi nemhez.” (Owindi) Mert nincsen ebben a mondatban harag. Az a dacos düh, ahogyan a rasszizmussal szembesülő egyén háborodik föl. Csak a mélységesen szomorú megállapítása a ténynek. Erre a felismerésre pedig nem tudom, hány negatív interakció megélése után lehet képes az ember, bár valószínűleg nem is szeretném tudni.
A migráló egyénekkel bevándorolt Finnországba az irodalmi és művészetfelfogásuk. A kultúrájuk változatos módon vegyült a helyi kultúrával, színes és izgalmas elegyet alkotva. És hogy a finnek szeretik-e látni otthon, milyenek ők az „idegenek” szemében? Vagy az „etnikus” irodalom szabadon és önállóan (no és legyünk őszinték, ott sincs ez másként, támogatottan) létezhet a finn mainstream irodalommal szemben? Korántsem. Apró kis csatákat nyernek egy-egy antológiával, a többségi és migráns keverék nyelvből nem egy egységes finn irodalmi nyelvvé lektorált novellával. Ugyanakkor szó van róla. És attól, hogy szó van róla, most már nekem is hiányzik ez. Magyarországról.
Finnek_! Multikulturális finn irodalmi olvasókönyv, szerk. Domokos Johanna, AmbrooBook, 2013.
Finnek_? A tanulmányok a multikulturális Finnországról, szerk. Domokos Johanna, AmbrooBook, 2013.
