Kiss László
Shado
Hartay Csaba: Lerepül a hülye fejetek
Ismerve lírájának epikus természetét, tudva, hogy itt-ott már jelentek meg kisprózái, s nem feledve a sok-műfajú Viharsarki Kattintós humorblog szövegeit, nem meglepő, hogy a hétkötetes Hartay Csaba idén regénnyel jelentkezett. Különösen, hogy a negyvenhét tárcaszerű fejezetből álló, s így talán novellafüzérként is jellemezhető kötet darabjai egy időben heti rendszerességgel feltünedeztek a librarius.hu oldalon – ismerős helyekkel, ismerős arcokkal, s főleg ismerős hanggal.
Hartay Csaba első regénye, egyben első prózakönyve a rendszerváltás idejére és a kilencvenes évekbe repíti olvasóját, a szarvasi lakóteleptől és holtágtól Szeghalmon át Baranyáig. A darabokra tört, laza időrendben felszolgált történet 1987 tavaszán veszi kezdetét – „Shado és csapata elmennek rosszalkodni a tiltott fához” –, s 2000 nyaráig tart: „Shadóék Magyarhertelendről átugranak a pécsi EFOTT-ra.” Ez idő alatt Shado vásott srácból már nem annyira rakoncátlan, de szókimondó vagányságát megőrző bevállalós kölyökfelnőtté, mi több, szép lassan beérő poétává válik. Megél egy eltanácsolást a szarvasi gimiből, ami kilenc tárgyból bukás és háromhavi, következetesen végigvitt iskolakerülés után megérdemelt jussnak tűnik (minthogy jólnevelt, nem ellenkezik), megúszik negyven-ötven csattanós fülest (egyszer verik meg otthon, miután lop a boltból), szépen beilleszkedik a szeghalmi koleszba (előbb csak nyelvében követi a közösséget, de amikor a bort ő bontja ki a titkos éjjeli piáláshoz, érezhetően megvan a respekt) – s bár bokája körül locsog a víz, már nem szakad be alatta a jég.
Mert a Shado becenevű Salamon Attila a főhőse ennek a terjedelmes, de hamar elolvasható, lendületes stílusban megírt szabadszájú regénynek, s vele egy szerethető figurával lett gazdagabb irodalmunk. A sumákoló-csellengő Shado jól szituált családból származik, s mint társainak, lételeme a rosszalkodás („Á, ez nem gonoszság, ezek csínytevések” – közli egy álomleírásban), ugyanakkor nem alattomos, és nem is lázad, inkább csak keresi és próbára teszi önmagát, miközben szüleit tisztelő félénk fiú, aki gyakran hangot ad kételyeinek („te mindig fosol” – pátyolgatják a haverok, ő pedig magát mint Nemecseket biztatja). Shado mellett feltűnnek ugyan arcok és nevek, hallani a Vándort és a Janit, röpköd az Ákosé és a Norbié, látni a Zolát és a Lacát, de hiába isszák magukat vállalhatatlanra évről évre közösen, a tinédzserkori eszmélést alapvetően Shado szemszögéből látjuk. Shado lesz közeli ismerősünk, vele haverkodunk össze, az ő nyomában járunk a könyv végére érve, s leginkább az ő további sorsa érdekel-érdekelne bennünket – a gyakran alkalmazott szabad függő beszéd is az ő alakjához fűződik, az ő magánbeszédeit halljuk. Ha már narrátor: Hartay Csaba elbeszélője szinte kivonul a sztoriból, a szavak és mondatok mögé helyezi magát, inkább csak rögzíti a könyv legnagyobb részét kitevő párbeszédeket; a regényben elvétve találni leírást, de amikor igen, az egyszerűségében szép és plasztikus, akkor szólal meg a költő. Ilyen az esti Szarvas: „Trabantok, Wartburgok állnak le sorban. Ajtók nyílnak, csapódnak. Fények gyúlnak az emeleti konyhákban, nappalikban. Shado apja kipöcköli a csikket. A pontnyi parázs kialszik a nyirkos fűben. Esteledik. Kihal a környék.” És ilyen a régről ismert Nyúlzug is: „Shado […] a szántáson át visszavánszorog elhagyott bicajához. Az őszi Nyúlzugba csend költözik. Körben néma, üres telkek, csak a feltámadó szél kap bele itt-ott a nádasba. Kezd sötétedni.”
A Lerepül a hülye fejetek őszinte vállalkozás. Motívumai nem metaforikusak, nem akarnak okvetlen „mélyülni”, nem keresik mindenáron a kapcsolódásokat, a Részegek Hadseregének fesztiváli álcázófestéke nem rímel az Esti Kornél énekének „halálarcára”, a tiltott kígyófa alakzata is elvan a bibliai olvasat nélkül, s hiába örül a szorgalmas olvasó, hogy a korlátokat alig ismerő Shado és családja a Szabadság utcában lakik, utóbb csak elköltöznek a Körös utcába. A Lerepül a hülye fejetek „csupán” szórakoztatni akar, de azt úgy teszi, hogy második olvasás után is ott zakatolnak a mondatok a fejben, ott nyüzsög az egész Művésztelep, a bandázó srácok a lakótelepről, a huszadik század végi ismeretlen birtok megannyi izgága tulajdonosa.
Hartay Csaba regénye keretes szerkezetű: 2000 júliusa a nyitány, és a zárás is. A végén összeáll és teljes hangerővel reklámozza magát a Részegek Hadserege. A taktika, amivel a Timi nevű lányt becserkészik, semmiben sem különbözik a kazlat felgyújtó, túlparti horgászokat riogató, a könyvtár udvarán robbantgató egykori rosszcsontok iskolásan hülye, de röhögtető módszereitől. Csak éppen eltelt közben tizenhárom év.
„Műfaja kérdéses, regénynek nem igazán regény, bár ha meg kell jelölni, akkor legyen az” – nyilatkozta Hartay Csaba néhány hónappal ezelőtt a Bárkának. Éppen készült, állt össze a Lerepül a hülye fejetek. Az lett.
Hartay Csaba: Lerepül a hülye fejetek, Podmaniczky Művészeti Alapítvány, 2013.
