Mohácsi Balázs
Az önvizsgálat felsőfoka
Per Olov Enquist: A másik élet
Enquist önéletrajzi ihletettségű regénye figyelemre méltó, nagyszerű olvasmány. Nem is kifejezetten az élettörténet miatt – habár a most 79 éves svéd írónak hosszú és mozgalmas élete volt. Ami miatt azonban kizárólag lelkesedni tudok a regényért, az a precíz, kimért, alig felstilizált prózapoétika és prózanyelv, amihez hasonlót csak északi íróktól olvastam eddig – és amit Kúnos László kiválóan ültetett magyarra.
Enquist regénye azt állítja magáról, hogy önéletrajz, és ezt könnyen elfogadhatjuk, mivel a regény központi figuráját Per Olov Enquistnek, PO-nak hívják. Csavar, hogy az elbeszélés első szám harmadik személyű, ami lehetőséget ad a távolságtartásra, valamint legitimálja a – nevezzük így – mindentudó elbeszélői pozíciót.
Ám minél többet gondolkozunk a regényben olvasottakon, annál bizonytalanabbá válunk, valóban önéletrajzként kell-e elfogadnunk ezt a regényt. Ez ellen szól PO-nak az idő előrehaladtával súlyosbodó alkoholizmusa, amely – mint az a regény végére kiderül – végig szervezte, irányította az emlékezést. Ebből a szempontból ez a regény PO alkoholizmusának története, melynek van önéletrajzi vonatkozása, hiszen az elvonóról kikerült, immár absztinenciát fogadott elbeszélő a gyerekkortól fogva keresi romlásának, alkoholizmusának gyökerét. Ezért is tűnik, mint feljebb írtam, mindentudó elbeszélőnek. Az adott életeseményekhez rendre hozzáfűzött reflexiói, kommentárjai, de néha csak elharapott félmondatai észrevehetően olyan tudásról árulkodnak, amely az elbeszélői szólamot végig irányítja, ám amelynek az olvasó nincs birtokában.
Az önéletrajziságot bizonyos tekintetben az is kibillenti, hogy nagyon részletes, jóformán szociografikus, dokumentarista leírását kapjuk több korban is Svédországnak – politikának, vallásnak, közéletnek –, kiemelten az irodalmi életnek, alapos kitekintéssel a sajtóra, sőt PO világjárása révén kézhez kapjuk a XX. század második felének európai történelmét is. Ha azonban megengedőbbek vagyunk, ezek az elemek voltaképpen nem kibillentik, hanem kiegyensúlyozzák az önéletrajziságot, méghozzá valósághatást keltve. A magyar olvasó számára valószínűleg kevéssé bír referenciával valamely svéd belügy említése, ám az európai vagy világtörténelmi eseményekre tett utalások már számunkra is jelentésesek. PO megemlíti a II. világháborút, az 1956-os magyar szabadságharcot, az 1968-as prágai tavaszt, az 1972-es müncheni olimpián történt terrorakciót – hogy csak néhányat emeljek ki.
Szintén megkérdőjelezi az önéletrajziságot, hogy a regény több fejezete is az írói pályával foglalkozik, ám oly módon, hogy egyes művek születésének körülményeit mondja el. Vagy például első felolvasását. Ehhez kapcsolódik újságírói, publicisztikai munkássága a különböző folyóiratoknál, és innen nyeri mélységét a teljes szöveg oknyomozói-tényfeltárói irányultsága.
Végül ha a kötet címén gondolkodunk el, szintén bizonytalanná válik a regény önéletrajzisága. Egy másik élet – azt gondolnánk, a cím megfejtése nevetségesen könnyű, azonban azt találjuk, hogy a regény különböző vonulatai mind maguknak perelik a másiktól a lehetséges megfejtést. Logikusan adott, hogy két életet kell elképzelnünk, és hogy e két életet valami – például valamilyen egzisztenciális törés – elválasztja. Ha PO alkoholizmusának történeteként olvassuk a szöveget – ami talán a leginkább kézenfekvő –, akkor ez a törés vagy változás nem más, mint a leszokás: a leszokott, magát absztinensnek mondó narrátor tekint vissza önmagától eltávolított, korábbi, másik életére. Azonban hasonló változás áll be vallásosságában: kinövi gyermekkori szigorú vallásos neveltetését. Ugyanilyen változás következik be a politikum terén, a politikában már fiatalon határozott állást foglaló író végül elfordul a politikától. Két külön élet PO sportolói és írói karrierje. Vagy másik élet az is, amikor több prózai munka után megírja első drámáját, és belekóstol a színházi életbe.
Az eddigiekből jól látszik, több meghatározó vonulata is van a regénynek. Talán nem túlzás, ha azt mondom, a választott, töredékesnek mondható forma és elbeszélésmód szükségszerű volt a történet komplexitásának érzékeltetéséhez. Az egyes fejezetek ugyanis tovább oszlanak kisebb egységekre, melyek újabb és újabb megvilágításba helyezik a fejezetek központi témáit, történéseit. Ez az elbeszélőtechnika az, ami tulajdonképpen létrehozza a feljebb említett kimért precizitást. Olvasás közben néha érezhetjük talán kissé lassúnak a szöveg tempóját, ám visszatekintve megértjük, miért volt szükség erre a gyakran alig variálódó ismétlésnek tűnő tüzetes vizsgálatra, egyes témák és történetek alapos körbejárására.
Hogy önéletrajz-e Per Olov Enquist Egy másik élete, nem egyszerű eldönteni, hiszen ha a fent felsorolt szempontokat elfogadjuk önéletrajzinak, akkor is szembesülnünk kell azzal, hogy bizonyos életrajzi eseményekről, például az író házasságairól, válásairól egyáltalán nem esik szó, ahogy egyes családtagjairól, a gyerekeiről is alig. Annyi mégis biztos – önéletrajz ide vagy oda – alapos és alaposságában megrendítő önvizsgálat Enquist regénye. Nemcsak egy másik életbe enged betekintést, hanem az önismeret olyan fokát mutatja meg, amelyet nekünk is érdemes lehet eltanulni tőle.
Per Olov Enquist: A másik élet (ford. Kúnos László). Európa Kiadó, Budapest, 2011.
