Limpár Ildikó

 

Uszonnyal, hátrafelé

 

„– A gazdagok mások, mint mi – jegyezte meg egyszer Fitzgerald Hemingwaynek, aki erre vállat vonva válaszolt:

– Igen. Több a pénzük.”

 

A fenti párbeszéd eredetileg nem a két szerző között hangzott el[1], de így vonult be a kánonba, annál is inkább, mivel hűen jellemzi a két író pénzhez való viszonyulását. Hemingway meggyőződése volt, hogy a pénzről/pénzért való írás önmagában hordozza az elkerülhetetlen bukást, és a pénz birtoklásában nincs semmi csodálatos – inkább csak valami ijesztő és bomlasztó. Fitzgerald, ezzel szemben, egész életében a pénzzel folytatott érzelmes románcot: a vagyon és a szerelem ugyanazon életérzés két megnevezése volt talán, egyik sem létezett a másik nélkül. Fitzgerald a pénz és szerelem utáni sóvárgásról írt novelláival és regényeivel szerzett elég pénzt ahhoz, hogy végül gazdagságban nevelkedett szerelme, Zelda, igent mondjon az egykor szegény és elutasított ifjú házassági ajánlatára, és biztosíthassa számára azt az életvitelt, amelyhez szokott, és amiről nem tudott lemondani. Ehhez hasonló románcot boncolgat a szerző leghíresebb regényében is, A nagy Gatsbyben – és közben megírja, hogy a gazdagok miért is mások, mint mi.

 

Fitzgerald regényében a két helyszín neve: East Egg (kelet-tojás) és West Egg (nyugat-tojás). Mindkét helyen gazdagok élnek, úgy tűnik, a két hely éppoly hasonlatos, mint két tojás – ám igen hamar kiderül, hogy ez nem így van. East Egg az arisztokratikus, örökölt gazdagságot élvezők rezidenciájának helyszíne, míg West Egg az újonnan meggazdagodott társadalom lakhelye. A kétféle gazdagság között azonban nem mennyiségi a különbség. A gazdagok, az arisztokratikus gazdagok, akik után Gatsby (és Fitzgerald) sóhajtozik, nem azért mások, mert több a pénzük. Hanem azért, mert az a pénz teljesen mást jelent, mint az újgazdagoké. Az arisztokráciához tartoznak bizonyos értékek: társadalmi gyökerek, kifinomult ízlésvilág, természetes elegancia, előkelő oktatás. Az újgazdagokat képviselő Gatsby múlttalan, gyökértelen, illetve a múltat annyiszor próbálja felülírni, ahányszor csak szükségét érzi; eklektikus, ízléstelen házat épít, rózsaszín öltönyt és színes ingeket visel, oxfordi tanulmányai pár hónapos egyetemlátogatásra korlátozódnak. Egy dologban mégis felülmúlja az „igazi” gazdagokat: van egy álma.

 

Gatsby felnő az álomhoz: ez pedig csak úgy lehetséges, hogy megtart valamit abból a természetes ártatlanságból, ami a romlott arisztokráciában már nem található meg. Más kérdés, hogy maga az álom nem nő fel a feladathoz. A főszereplő álma Daisyben ölt testet, ám mivel a nő a töredékét sem éri az ideának, amelyet megtestesít, feltartóztathatatlanul eljön a csalódás és bukás pillanata.

 

A történet tulajdonképpen nem is mond mást, csak azt, amit Hemingway is sulykol egyes novelláiban: a pénz bizony korrumpál, romlásba dönt. Fitzgerald tudja ezt, és részletesen képes bemutatni, újra és újra. Ám míg Hemingway beletörődő vállrándítással intézi el a megváltoztathatatlant, Fitzgerald nem képes szabadulni a gondolattól, hogy létezik egy olyan alternatíva, amelyben a pénz örömet és gondtalan szerelmet jelent, és ami felülírhatja ezt a nyomasztó valóságot. Írásaiban megcsillan ez az álomkép, és mivel megteremti ezt az illúziót, az idea kézzel fogható szöveggé, valósággá válik, amiből pénz lesz, és abból a pénzen megszerzi magának saját illúziója megtestesülését: Zeldát.

 

A 20-as évek ikonikus amerikai párja úgy élt, mint hal a vízben. Nem véletlenül írom ezt: Fitzgerald szerint az amerikaiaknak uszonnyal kellene születniük – sőt, talán azzal is születtek. Talán a pénz egyfajta uszony a számukra. De mit ér az uszony, ha a víz nem elég tiszta? Visszaúszhatunk-e egészen az ártatlanság koráig? A nagy Gatsby szerint: „…holnap még gyorsabban futunk, s a karunkat még messzebbre tárjuk ki… Hogy majd egy szép reggelen… Így törjük a csapást, hajtjuk hajónkat előre, szemben az árral, hogy a végén mindig a múltba érkezzünk.”

 

Egy kis múltba utazás nekünk sem árt – hajózzunk el egészen Fitzgerald regényéig, egy olyan világba, ahol a kiadói piac vize még tisztább volt, mint manapság: ahol Fitzgerald volt a fő áramlat, és ahol novelláinak darabját mintegy négyezer dolláros árfolyamon bocsáthatta áruba. Remélem, az új Gatsby film sokak kedvét meghozta-meghozza a regényhez is – a szöveg mindenesetre elérhető, az utóbbi egy évben három magyar kiadás is napvilágot látott.

 

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby. Ford. Bart István. Európa Könyvkiadó: Budapest, 2012, 2013.

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby. Ford. Máthé Elek. Felújított fordítás. Alinea Kiadó: Budapest, 2012.