Hlavacska András
Ha egyszer bepipulok
Az amerikai fiú főhőse semmiképpen sem egy Nyilas Misi figura, egy mimózalelkű Nemecsek Ernő, sokkal inkább mondhat rokonának olyan ifjúsági és fejlődésregény szereplőket, mint Dragomán György Dzsátája vagy Romain Gary Momója (annak ellenére, hogy nem annyira talpraesett és önálló, mint az Előttem az élet hőse). Bár története talán Bütyök és Tutajos kalandjaival állítható a leginkább párhuzamba: ahogy Fekete István főszereplői a Tüskevárban Matula bácsi keze alatt kitanulják a lápi élet minden csínját-bínját, úgy vesz részt Csepregi János hőse is Tóth Karcsi vezetésével egy rocker tréningen. A kiképzések eredménye hasonló: mind Tutajos, mind Bütyök, mind Csepregi névtelenje életrevalóbbá, tökösebbé és – nem utolsósorban – agresszívebbé válik. Hiszen ne feledjük, ahogy a Téli berekben Tutajos betöri Bolha orrát, úgy ökleli fel egyik osztálytársát Az amerikai fiú elbeszélője a regény végén.
Csepregi János legújabb könyve a nyolcvanas évekbe kalauzol minket, ahol egy eldugott alföldi faluban egy tizenkét éves srácnak és néhány haverjának a kalandjait követhetjük nyomon. Az osztálytársakból verbuválódott banda feje természetesen az amerikai fiú. Akit Ferinek hívnak, akinek két apja van, Kentet szív, Romet Ponyval jár – de ha jó lesz az év végi bizonyítvány, kap egy vadiúj Simsont –, minden menő filmet (Vörös Szonja, Konan, Predator, Rambo, Barbár fivérek) legalább ötvenszer látott, az öve dobócsillagokkal van tele, állítólag már szexelt is – pedig még csak tizenkét éves – és a regény első fejezetében meghal.
Csepregi könyve nem az ő történetére koncentrál, hanem az egyik barátjáéra, akinek Feri (ostoba) halála után lassan rá kell ébrednie, hogy már nem „menő” többé, hogy kizárólag az amerikai fiúval kötött barátsága miatt volt eddig valaki. Ennek azonban vége, az amerikai fiú barátainak bele kell kóstolniuk a kirekesztettek, a mellőzöttek életébe. Vagy ahogy az elbeszélő fogalmaz: „most, mikor már nincs itt a Feri, aki hármunk helyett lőtte régebben a gólokat, én meg a Sanya búcsút inthetünk a tavaszi osztálymeccseknek.”
Bár az élet Feri mellett sem volt fenékig tejfel, „mert egyetlen halandó sincs biztonságban, aki vele haverkodik!” Az ifjú amerikai kommandósra és elit szakaszára minden sötét sarokból rémek leselkedtek: hol a vezér „meklódi” halhatatlanságára sóvárgó láthatatlan erők jelentettek fenyegetést, hol a kunmadarasi lakótelepen dobozházakban rejtőzködő álnok vietkongok.
Ám míg Feri halála előtt csupán képzeletbeli, a hollywoodi akciófilmekből kölcsönzött ellenségektől kellett a kis csapatnak rettegnie, halála után már valóságos veszélyektől kell tartaniuk. A mesevilág rémei nem távoznak az amerikai fiúval együtt a regényből, de az elbeszélőnek innentől az iparosok kollégiumában megidézett ördög és a diszkódémon mellett komolyabb ellenfelektől is félnie kell. Például a nyolcadikosoktól vagy szemtelenkedő osztálytársaitól, a Dévényitől és a Töttöstől, akik elszedik a tízóraiját, és néha addig cikizik, míg könnyek nem szöknek a szemébe. Vagy éppen az önjelölt rockerkapitánytól, Tóth Karcsitól, aki a regény utolsó harmadában látszólag pártfogásába veszi névtelen főhősünket és legjobb barátját, Sanyát, de csak azért, hogy később piti lopásokra kényszerítse, és válogatott módszerekkel kínozza és alázza meg őket.
Egészen addig, míg a főszereplőnél el nem szakad a cérna, és oda nem csap. De amikor odacsap, akkor már nincs kecmec, kíméletlenül ellátja a rocker mesterük baját. Ez az első, igazi verekedés pedig ráébreszti, hogy nem kell, sőt, nem is lehet mindig félni, visszahúzódni, néha az embernek ki kell állnia magáért – néha oda kell ütni.
Csepregi János: Az amerikai fiú, Ulpius-ház, 2013.
