Limpár Ildikó
Profán szentírás
Sokat kellett várnunk a Hamis nosztalgiákra. 2005-ben, amikor Szlukovényi Katalin első kötete megjelent, sokan felfigyeltek a magyar költészet egyik új hangjára, és a Kísérleti nyúlorr el is nyerte a Gérecz Attila díjat, mely a harminc év alatti szerzők tollából származó legjobb első verseskötetnek jár. És tudtuk, hogy készül a következő kötet, folyamatosan láttuk a jobbnál jobb verseket a legrangosabb folyóiratokban, de nyolc évbe tellett, míg kötet lett belőle – azt gondolom, ez egyszerre jelzi a költőnő igényességét, a tökéletesre törekvését, valamint a magyar könyvkiadás helyzetét. A verseskötet olyan luxussá vált, melyet egyre kevesebb kiadó és egyre kevesebb olvasó engedhet meg magának. Ez a kötet viszont felkerült a luxuscikkeim közé – Géher István és Szabó T. Anna verseskötetei mellé, s kreáltam magamnak némi hamis nosztalgiát: emlékeztetőt arról az időről, amikor az Eötvös Collegium műhelyében a mester (Géher István, kinek, kiért a kötet egyik legszebb verse, a Lélekvándorlás szól) felfedezte a kortárs magyar költészet markáns egyéniségeit – nem véletlen, hogy az egyik vers mottója épp Szabó T. Annától vett idézet, és hogy az a vers, amelyik leginkább a szívemhez nőtt, a Collegium.
Visszatekintés és újraformálás – talán azt érezzük, hamis a megalkotott kép, de ennek kimondása az őszinte alkotófolyamat alapja. A szembenézés és értékelés Szlukovényi Katalinnál egyszerre intellektuális, emocionális és spirituális, s ennek mozgatórugója az értelem és érzelem kutakodása a lelkiség és hit felé – vagyis egy agnosztikus személy aprólékos nyomozása a rejtőzködő Isten láthatatlan ujjlenyomata után. Hogy egyik kedvencemből, az OSZK-ból idézzek: „De most, ahogy levélen és lapon / mindenütt átsugárzol magadon, / csaknem hiszlek, bár tudom: nem tudom.”
Ugyanakkor félreértés ne essék: a kötet nagy része nem istenes versekből áll. Inkább azt mondanám, hogy a teljes kötet úgy működik, mint valami „profán szentírás” – akár az egész könyv viselhetné ezt a címet, nem csupán az egyik vers. Mert a nyomozás, vizsgálódás, szemrevételezés: a részletek dicsérete vagy elítélése; de akármelyik is, a felfedezés tárgyának szöveggé alakítása újra láthatóvá teszi azt, ami a szemnek – első pillantásra – láthatatlan. Ez a költészet sajátja: az ismétlés logosa, mely már nem a világot teremti meg, hanem annak értelmezését. Hogy az Istenkísértés guberáló Istene mégiscsak megtalálja az értéket ebben az Istentől eltávolodott világban, épp úgy, ahogy Szlukovényi képes meglátni a szerelem istenének pajzán érintését egy hajnali szúnyog csípésében (Ámor nyila) – így az, ami először csak bosszúság, majd testiség, spirituális élménnyé válik.
Ez jellemzi a kötet verseit: a részletekben való elmélyülés, ami átlényegíti a vizsgálódás élményét, és megadja a másképp látás, vagyis az újjá alkotás kegyelmi állapotát nemcsak a szerző, de az olvasó számára is. Ehhez persze kell egy adag játékosság: a mindennapi, átlagos semmiségek felmagasztalása, és a felmagasztosult bálványok fricskázása egyaránt megköveteli tőlünk azt, hogy feladjuk saját rendszerünk rigid kategóriáit. Így élvezhető igazán a Hasonlatok a szerelemről ciklus, vagy a Petőfi.zip, mely egyetlen kifejezésben („begónia-agónia”) figurázza ki a tizenkilencedik századi klasszikus jól ismert sorát, miszerint „elhull a virág, eliramlik az élet”.
Szlukovényi Katalinnak semmi sem szent, de mindenben képes megtalálni azt, ami túlmutat a matérián. Ez a kötet valóban úgy forgatható, mint valami profán Biblia: bárhol, bármikor felüthető, s megtalálhatjuk benne azt a pár sort, amire éppen szükségünk van – még akkor is, ha maga a szerző sem tudja, miként képes erre költészete:
Szerző eltöpreng a szaporodó pozitív olvasói visszajelzéseken
Így lenyűgözte őket a Mű tökélye
– vagy csak rátapintottam a Kor tökére?
Szlukovényi Katalin: Hamis nosztalgiák. Napkút Kiadó, Bp. 2013.
