Szántó Magdolna
A Babel-i zűrzavar
Iszaak Babel orosz író klasszikusnak számító elbeszéléskötete, az Odesszai történetek két részre tagolódik. Az első egység alcíme azonos a kötetcímmel, és négy hosszabb elbeszélést tartalmaz. A második rész alcíme Az Odesszai történetek körül, és nyolc elbeszélést ölel föl.
A kötet mindegyik darabja az odesszai zsidóság életéről szól. Egy sajátos, önmagából kifordult világ ez, ahol az emberi értékek devalválódtak, ahol a legkisebb emberi közösség, a család sem a biztonság, a megnyugvás, a szeretet helye, sokkal inkább az erőviszonyok fitogtatásáé. Mikszáthi lazasággal fűződnek egybe ezek a darabok, a szereplők többsége ismeri egymást, s néhányuk sorsát nyomon is követhetjük a különböző történetekben.
Bár az elbeszélő többnyire E/3-ban nyilatkozik meg (A király, Atya, Kozák Ljubka, Alkony, Froim Gracs), mégis gyakran bemutatott közösség tagjaként, illetve annak jó ismerőjeként teszi (Odesszában ezt így csinálták, Vándorcsillagok). Máskor E/1-ben mesél, és kiderül, hogy ő az egyik szereplő (Igazság, zárójelben, Karl Jankel, Di Grasso), vagy éppenséggel szerzői névvel beírja magát a történetbe (Az első szerelem).
A kötet kettős tagolása ellenére a történetek többsége a hatalomhoz való viszonyról szól, illetve azok képviselőiről, úgymint Benya Krik, Froim Gracs, Kolja Stift.
A nyitó elbeszélés (A király) története látszólag egy lagzi leírását követi nyomon, miközben Benya Krik, a király hatalomátvételéről van szó. Természetesen közben megházasodik, s mint a leendő klán feje, saját esküvőjéről irányítja a szálakat, s gyújtja fel az őt ellenőrizni akaró rendőrség egész épületét.
Olykor kisebb ellentmondásoktól sem mentesek ezek a történetek. Ugyanez a Benya Krik például egy későbbi elbeszélésben szintén nősülésre adja a fejét (bár a válásról nem szól egyik elbeszélés sem), mivel ez hatezer rubel hozományt jelent számára. Ennyit ajánlott ugyanis a 20 évesen megismert lányáért leendő apósa, a félszemű Froim Gracs.
Benya Kriknek Tartakovszkijjal, a „másfél zsidóval” is össze kellett mérnie az erejét. „Tartakovszkijt nálunk »másfél zsidónak« meg »kilenc betörésnek« nevezték. A »másfél zsidó« név azért ragadt rája, mert egyetlenegy zsidóba se fér el annyi pimaszság meg annyi pénz, amennyi Tartakovszkijba. (…)»Kilenc betörés«-nek meg azért nevezték el, mert Bivaly Ljovka és társai se nem nyolc, se nem tíz, hanem pontosan kilenc betörést kíséreltek meg nála.” (Odesszában ezt így csinálták) Az alvilág becsületkódexe szerint Tartakovszkij levélben kapott utasítást Benyától, mit kell tennie ahhoz, hogy életben maradjon. Az együttműködési szándékát válaszlevélben meg is erősítette, ám a véletlennek köszönhetően a levele nem érkezett meg a címzetthez, mely sajnálatos véletlen az életébe került. Benya, mintegy a csorbát kiköszörülendő, pompás temetéssel kárpótolta a sors „iróniáját”: „Ilyen temetést Odessza még nem látott, a világ meg sosem fog látni. Ezen a napon a rendőrök cérnakesztyűt húztak. A zöld füzérekkel díszített, sarkig tárt zsinagógák fényben úsztak. A gyászkocsi elé fogott fehér lovak fején fekete tollbokréta lógott. Hatvantagú énekkar lépdelt a gyászmenet előtt.” (Odesszában ezt így csinálták)
Habár Benya Krik átvette a hatalmat a helyi tolvajvilágban, valamint megtorlásaival a tekintélyét is megszilárdította, az alvilági becsületkódexnek megfelelően igyekezett betartani a bűnözők kis köreinek a tiszteletben tartását. Ugyanis iparkodik bizonyítani egy másik bandacsapat vezetőjének, hogy csak azért csapott le ugyanarra az „üzleti lehetőségre”, mert azonos volt az informátoruk. (Igazság, zárójelben)
Hogy ki volt végül is az odesszai tolvajbandák fővezére, arról a helyi Cseka vezér ekképp elmélkedett, miután egyik embere „véletlenül” megölte Froim Gracsot: „És Borojov elmesélte, hogy nem Benya Krik volt negyvenezer odesszai tolvaj igaz vezére, hanem a félszemű Froim. A háttérben maradt az öreg, de minden az ő tervei szerint történt Odesszában: a gyárak és kincstárak elpusztítása, az önkéntesek meg a szövetséges csapatok lerohanása.” (Froim Gracs)
Az emberi élet értéktelenségét azonban nem csak ez, de számtalan hasonló groteszk szituáció jelzi a babeli világban. Talán a legembertelenebb az, amikor Benya testvérei biztatására a saját apját is képes félholtra verni, s anyját is megalázni, hogy véglegesen elháríthasson minden akadályt hatalmának útjából (Alkony). Az erő, a vakmerőség, a félelem, a hatalom és a pénz irányít mindent ebben a kikötővárosban. Mindenki ismer mindenkit, s ha valakinek nem tetszik valaki vagy valami, hát érvényesíti az alvilági becsületkódexet, s immár nem áll többet az útjába. (Atya, Kozák Ljubka, A szeretetház vége)
Már-már úgy tűnik, egy pillanatra felcsillan a könyörület, az emberi jóság is (Vándorcsillagok, (Filmnovella)), de ebben a történetben épp a zsidó származás lesz a fő bűn, s foszlik szerte egy zsidó leány álma. „Ruhel Monyko avégre utazott Gyeraszinyból Moszkvába, hogy beiratkozzon a felsőfokú női tanfolyamra, vagy ha oda nem sikerül, a fogorvosi karra.” Hiába a pártfogói levél, a lány származása miatt az éjszaka kellős közepén utcára kerül. Kálváriáját egy olcsó fogadóig követhetjük nyomon, ahová egy politikai hevületű fiatalember segítségével sikerül eljutnia. Másutt a zsidó nagymama által ellopott unoka körülmetélése szervezi a bonyodalmakat, s végül nem is a tolvaj bűnhődik, hanem az erről mit sem tudó, kórházban fekvő anya. (Karl-Jankel)
Az utolsó novella történéseit a gyerek Babel elbeszélő szemén keresztül láthatjuk. „Kilencéves koromban beleszerettem egy Galina Apollovna nevű nőbe.” (Az első szerelem) Itt is a származás bonyolítja az eseményeket, s ez a bizonyos nő bújtatja az elbeszélőt s annak szüleit. A szerelem érzése is groteszk módon jelenik meg, hiszen a gyermek, elfojtván érzéseit, valamint az 1905-ös zsidópogrom szenvedései következtében megbetegszik, s az orvosi diagnózis „idegbajt állapított meg nálam”, mely betegség „csak zsidók között fordul elő, s a zsidók között is csak az asszonyoknál.” A gyógyulás színhelye pedig nem lesz más, mint Odessza.
Minden embertelen, kegyetlen ebben a bűnözők, kisstílű alvilági figurák, kereskedők lakta világban, s bár jól tudjuk, földrajzilag hol vagyunk, mégis az olvasónak az az érzése támad, mintha valami fiktív, utópisztikus, sinistraszerű ridegségbe csöppent volna, ahonnan kiút nincs, csak a beletörődés vagy a halál.
Iszaak Babel: Odesszai történetek, Noran, Budapest, 2007
