Somi Éva
Hazabeszéd
Már-már eltűnni látszott a kortárs költészetből a közéleti-politikai líra (más szelek fújtak: tárgyias költészet, posztmodern líra stb.) Ám most újra megjelent, és kiderült, nem is tűnt el – a rendszerváltozás óta folyamatosan jelen van, és igenis van mondanivalója a kortárs költőknek e tárgyban is. Kemény István Búcsúlevél című költeménye, a rá válaszként megjelent Térey-vers, a Magyar közöny és Nádasdy Ádám válaszverse pedig egy rég látott, termékeny irodalmi polémiát indított el a nyomtatott és online folyóiratokban. A vitában a legjobb irodalomtörténészek, kritikusok írásaival találkozhatunk, például Bán Zoltán András, Radnóti Sándor, Elek Tibor, Bazsányi Sándor, Horkay Hörcher Ferenc egymással is polemizáló hozzászólásaival. Párbeszéd van, ha konszenzus nincs is, például azért, mert bizonyos fogalmak mást jelentenek, bizonyos jelenségeket másként értelmeznek a résztvevők. Persze ez az antológia nem csupán az ún. szakmához szól.
A szerkesztő, Bárány Tibor reményei szerint a kötet „versek párbeszédébe vonja be az olvasót, nem pedig költői tradíciók vagy irodalmi kánonok reprezentatív képviselőinek seregszemléjét nyújtja”. Engem, egyszerű olvasót máris megszólított. Magyartanárként meg mindjárt azt nézem, mely verseket szeretném ebből tanítani. Így az első, természetes reakcióm az átrendezés: másképp osztottam volna, más ciklusokra, néhányat talán, de kettőt egész biztosan kihagytam volna. A második gesztus a szelektálás, a válogatás: a 16 ciklus 174 verséből mit emelnék be a tananyagba és az érettségi tételek közé. Sok ilyen van! Ezért tovább szűkíteném a kört, míg magam számára is világos lesz, hogy én bizony ciklusokon átívelő verscsokrokat válogatnék, állítanék össze azokból a költeményekből, amelyeket tanítanék. Vagyis a szerkesztő nálam – és velem együtt sok-sok magyartanár kollégámnál – biztosan elérte a célját.
A kötet bevezető verse Márton Lászlótól a Bowen monológja, sötétben (1992). Ha nem tudjuk, kicsoda Bowen, ha nem tudjuk, miféle sötétben (éjszaka, pincében, barlangban, szellemi sötétségben), és kinek mondja monológját, akkor is nagyon erős kezdés. Ellenpárja Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című költeményének (amely viszont Paul Éluard szabadságversének pendant-ja), és ha mellétesszük Mestyán Ádám Egy mondat a szabadságról című versét, világos, hogy ezek egymással is párbeszédbe kezdenek. Szabadság és zsarnokság dichotómiája pedig félelmetesen aktuális nemcsak a XX., de a XXI. században: napjainkban is. Az olvasók pedig alapértékekről, illetve azok hiányáról gondolkodhatnak el, cserélhetnek eszmét. Összehasonlító verselemzésre (érettségi feladat!) kiválóan alkalmasak, hiszen nemcsak kulcsszavaik feltételezik vagy zárják ki egymást, hanem szerkezeti hasonlóságuk is, hiszen egyetlen, alapvetően alárendelő, ugyanakkor számos mellérendelést tartalmazó, többszörösen összetett mondatból állnak.
Egy másik verscsokor az én válogatásomban arról szólna, mit jelent a kortárs költőknek a haza fogalma. Hát, nehéz. Mert a rendületlen hazaszeretet, melyre a Szózat szólít fel, alapjaiban rendült meg. A Himnusz történelemszemlélete sokkal jobban belénk ivódott („Megbünhödte már e nép / A multat s jövendőt”), mint pl. Radnóti Nem tudhatom című versének erőteljesebb realitást kifejező sora: „Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép”. De soha nem volt kétséges, hogy magyarórán nemzeti énekeink és a velük egyenrangú, nagy gondolati költemények kapcsán kell és lehet a hazáról, a hazaszeretetről beszélni. Csakhogy e téren is sok minden változik és változott. A feltétlen és egyoldalú, szerelmetes hazafiságnak – úgy látszik – egyszer s mindenkorra vége. (Akkor is, ha a hivatalos nemzetkép ma is egy dicső múltat vizionál, akkor is, ha sokkal több a zászló, a címer, a kokárda, és a nemzeti szóval kezdődő jelzős szókapcsolat.) Hogy a szeretet nem egyoldalú, hanem viszonyfogalom, kölcsönösségre épül, már a nagy költőelődök is megénekelték. Pl. Ady, Bujdosó kuruc rigmusa című versének harmadik szakaszában: „Sirattalak, nem sirattál, / Pártoltalak, veszni hagytál, / Mindent adtam, mit sem adtál, / Ha eldőltem nem biztattál.” Nem véletlen a hasonlóság a Szabó Lőrinc Semmiért Egészen című versében megénekelt szerelmi kapcsolat mérlegével: egyoldalú és zsarnoki.
Az Édes hazám című kötet haza-metaforái lesújtó, elszomorító képet mutatnak. Néhány beszédes példa: „kőország, kobaltország” (Gergely Ágnes: Messzi ország); „van egy ország / ahol lakom / semmi ágán / lógó flakon” (Erdős Virág: van egy ország); „eldobható / papír zsebkendő ez az ország” (Baka István: Üzenet Új-Huligániából); ricsajos „Lebujország” (Határ Győző: Lebujország); „hályogos jég, fagyott hazám” (Vári Attila: Önarckép nemzettel); „a haza csak / egy fogalom / lexikoncikk / vér a falon” (Csengery Kristóf: Dal a száraz kenyérről); „Éppen ilyen gyönyörű gyár az ország, / Legszurtosabb a szabadok közül.” (Térey János: A gyönyörű gyár); „Magyarország, te örökös hiányjel, / üresen beadott dolgozat, / gazzal fölvert temető, kolduspersely, / kartográfiai vállalat!” (Schein Gábor: Magyarország, te örökös…); „Gonosz lettél, vak s régi, / egy elbutult idegen néni, / aki gyűlöletbe burkolózva még / ezer évig akar élni.” (Kemény István: Búcsúlevél); „Hazám, hazám, te ellenőr. / Ruhádon ott a karszalag, / és félterpeszben állsz.” (Tóth Krisztina: Bánk, magában).
Ilyen lett ez az ország. Nehezen szerethető. Eltávolodott tőlünk, és mi tőle. Messzi ország, ahogyan az első versciklus címe mondja (a címadó vers Gergely Ágnesé). Ez az ambivalens viszony a témája Hankiss Elemér egyik írásának is. A neves szociológus újabb és újabb diagnózisaival, társadalmi csapdák feltárásával már 2005-ben érzékelte a jelenséget, mint a beszédes cím is jelzi: Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország? avagy Nem szeretem Magyarországot (Egy ország arcai, Válogatott szociológiai írások 1977-2012, L’Harmattan Kiadó, 2012, 377-385.o.)
Ez az ambivalencia hallható a kötet több verséből, fő- vagy mellékszólamként, és ez a hang szól Kemény István érzelmesebb Búcsúverséből, Térey János keserűbb Magyar közönyéből is. Kiegészülve azokkal a versekkel, amelyekben az édes haza fogalma az édes anyáéval társul, ebből következően a haza az anya-kép, egy nőalak fogalmával azonosul. Ez a szép, fiatal és kedves, szerető nő megváltozott: gyűlölködő, gonosz elbutult öreg nénivé degradálódott, akit nem lehet már szeretni. (ld. még Nádasdy Ádám A hazafiúi hűségről, és Kőrizs Imre Ubi leones című versét: negatív anyaképből bontakozik ki a negatív haza-metafora. Vagy a rossz anyáéból a rossz haza képe Kiss Judit Ágnes Kesergőjében.) Ha fájdalmasan, keserűen is, ezek a költők megvonják szeretetüket a hazájuktól, ahogyan egy rossz anyát sem lehet szeretni, mert nem méltó a szeretetre. A keserűség olykor viszolygássá fajul: „megundorodom tőled hazám” (Határ Győző: Viszolygós), vagy iróniává, mint Parti Nagy Lajos Szívlapát című, József Attila-i reminiszcenciákban gazdag költeményében: „hazám hazám te min -- de nem”. Vagy amikor csak pirulva lehet, akkor jobb nem magyarnak lenni (Térey János: Mikor nem vagyok magyar). Még ennél is fájóbb, ha valaki két haza között érzi hazátlannak magát, mert „hattúli rommagyar” (Demény Péter: Haza-szvit).
Lajstromozhatjuk is az okokat, hogyan jutottunk idáig. Az egyik ok minden bizonnyal a történelmi múlt feldolgozatlanságában keresendő. Nem a Himnusznak a XVI. században gyökerező történelemszemléletére (a balsorsra) gondolok, nem is a Szózatnak a rendületlen hazaszeretetre buzdító soraira, hanem a történelmi események és személyek mitizálására, a valóságnak és a realitásnak, a tényeknek olykor ellentmondó ábrázolására, mint erre pl. Csordás Gábor Strófák István királyról című versének sorai is rávilágítanak: „országot épít szelleme selypegik / hústól kicsattant ostoba főpapok / holott csak dolgavégezetlen / lelke bolyong az örök romokban”. Mulasztás terheli elsősorban is az írástudókat, mert nem tették a dolgukat (Kenéz Ferenc: Szégyenvers), de legalább annyira a hamis prófétákat, a demagógokat (Kovács András Ferenc: Al-Kaiuráni emlékiratából, uő: Újszövetségi életkép).A kisszerűséggel párosult provincializmus Határ Győző már idézett versében, az elmaradt, vagy csak elkezdett, de torzóban maradt reformok (Nádasdy Ádám: Egészségügy). És még sorolhatnánk. Egyszóval valami történelmi útvesztés ismét. Ady Az eltévedt lovas című versében az első világháborús eltévedést, míg a második világháború következményeit Radnóti Oly korban éltem én… kezdetű verse mutatja be. Ebben a kötetben Mesterházi Mónika Error című költeménye a számítógépes hibalehetőség nyelvén fogalmazza meg a jelenre érvényes sorsdöntő tévedéseket, szellemesen, egy betűkihagyással.
Az egyik legegységesebb ciklus a Fantom cégek fiktív számlák (a címadó verset Határ Győző írta). A mindent átható korrupció, adócsalás, az „intézményesült lopás” (Szilágyi Ákos: mese a pénzről), a lenyúlás, a tőke uralma – Ady Mi urunk: a Pénz című versciklusa juthat eszünkbe a Vér és arany című kötetből.
Ezek a költemények magyarórán a kortárs költészetről szóló blokkban tárgyalhatók, itt (volt eddig) a tanárnak a legnagyobb választási lehetősége. Valószínűleg úgy választ, ahogyan (politikai) meggyőződése, ízlése (az esztétikai szempont elsődlegessége), műveltsége, élete, sorsa, személyisége diktálja. Vállalnia kell a konfliktust esetleg saját iskolájában (ha nem választhatja azt, amit szeretne, vagy egyáltalán nem választhat), esetleg a diákjaival is, ha ők mást választanának, de ez nem baj, mert ez esetben is termékeny párbeszéd, parázs vita jöhet létre. Ez a kötet tehát kiválóan alkalmas arra, hogy a közoktatásban is használjuk, válogassunk belőle mi, tanárok, vagy hagyjuk válogatni diákjainkat: állítsanak össze egy kis csokrot azokból a versekből, amelyek leginkább megragadták őket.
(Édes hazám. Kortárs közéleti versek. Összeállította: Bárány Tibor. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2012.)
