Szepesi Dóra
Kortársunk: az angol líra
„Levél barátomnak"
A kortárs irodalom olvasása azzal ajándékoz meg, hogy semmin sem tudok meglepődni, annyi a téma, annyiféle a stílus és a feldolgozás módja, olyan sokféle látomásra lehet rálátásom. Ez viszont mindig újra elcsodálkoztat! Szép paradoxon! Vagy inkább úgy áll a dolog, hogy véges számú téma végtelen számú és stílusú feldolgozásával találkozom. Izgalmasak a még nem lezárt életművek, van valami sodrásuk, hiszen élnek, még alakulnak. Vajon jó-e nekem, kell-e nekem, hogy ennyiféle vízióba belelássak? Nyilván igen, különben nem csinálnám - és végtére is valamivel foglalkozni kell, akkor pedig legyen az legalább ennyire izgalmas! Kikapcsolódásképpen olvasok nem kortársakat is, ők ugye véges számban állnak rendelkezésre, (bődületes), van mód a válogatásra és meglepetések is érhetik az embert. Régen volt például ennyire jó ötletem, mint januárban, amikor elhatároztam, hogy most nem egy tízévenként esedékes haladó angol társalgási nyelvtanfolyamra iratkozom be, hanem verseken keresztül próbálok az „English Genius" közelébe férkőzni. Azóta órákat veszek Erdődi Gábor költő, műfordító barátomtól - olyan ez, mint egy kis szeminárium, az angol romantika nagyjainak vízióiba nyerek bepillantást: van visionary költő, úgy mint William Blake, aki meg is metszette képben a látomásait, aztán megírta őket - vagy melyik volt előbb, ki tudja? És van késői ihletettje, Dylan Thomas, aki belezúgott nyelvének hangzó világába, így hát ő phonic poetry-t, fónikus költészetet művel. Aztán ott van az egyedülálló, különös John Keats, aki talán egyetlen tavaszon írta meg azt a néhány szonettet, és ódát, ami alig 26 évnyi életének műve lett. Az ő világa egyenesen elragad - persze mindig annak a világa varázsol el, akivel éppen foglalkozom, de mégis, jóformán járunk Johnnyval. Mindegy, hogy kétszáz éves, ugyanabba a regiszterbe tud kerülni rezonanciájával, ahová kedves embereim. Éjt nappallá téve képes kísérgetni finom szellemével. Leveleit is olvasom. Milyen kár, hogy a mai ember ritkán levelez a levelezésnek ezen a módján, amikor posta vitte-hozta a tintával papírra vetett sorokat - ehelyett szétsürgetjük, elaprózzuk magunkat újdonsült e-mail stílben. Ám ha netán úgy tűnne, szidom, nem szidom a netet. Egyáltalán nem, inkább idézek Johntól... Egy barátjának írta például ezt: (...) nem érezném jól magam, ha üres mondatokat gyártanék neked. Adósod vagyok, s mindig is az maradok. Van valami csöndes öröm abban, ha az ember barátai szeretetére bízhatja magát, ahogy az albatrosz alszik széttárt szárnyakon a légben. Én neked pincében hűlő borod leszek, s minél észrevétlenebbül vagy inkább tétlenebbül bújok meg a hátsó fal valamely rekeszében, annál gazdagabb falernusi ízekkel örvendeztetem meg ínyed, mikor kortyolsz belőlem. (...) Baráti szeretettel, John Keats." Soha ilyen szépet nem olvastam! Igen, ez egy idézet volt tőle, „a Szépség költőjétől", akit újabban tanulmányozok, olvasok, és verseinek fordításával is próbálkozom, csak úgy, örömömre. (A tücsökhöz és a szöcskéhez verslábaival például ugrásszerűen fejlődök...) John Keats 1821-ben halt meg 26 éves korában. Tüdőbajban. Hazájától és szerelmétől távol, Rómában. Keats levelezése a L'Harmattan Kiadó jóvoltából ismét megjelent Péter Ágnes fordításában, szívesen ajánlom a Kedves Olvasó figyelmébe! Hogy mi is újra inspirációt kapjunk belőle, hogy levelezzünk! És ilyen hőfokon. Miért nem írunk? Mi tart vissza? ... aztán mit szóljunk ahhoz, hogy Shelley úgy fulladt vízbe hajókázás közben, az olasz partoknál, hogy a zsebében kedves kortársa, Keats verseskötete lapult? Keats kedvence pedig Shakespeare volt, aki még nem is állt olyan távol tőle korban, - örökifjú az örökkön ifjak között! -, milyen romantikus például, hogy Keats, a „Bár volnék, mint te, Csillag, oly örök" kezdetű Utolsó szonett címen ismert versét egy Shakespeare kötet üres lapjára írta! A Keats levelezésen és az angol verseken kívül ajánlom olvasásra a fordításköteteket, - csemege összevetni a fordításokat is -, többek közt a Lyra Mundit. Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Babits és Weöres is fordított angol romantikusokat, nem beszélve kortársunkról, Erdődiről, akinek átültetésében (angolból, mert oroszokat is fordít, például a csodás Jeszenyint!) a következő kötetek jelentek meg: Blake Az Ártatlanság és a Tapasztalás dalai, William Butler Yeats: A költő esdeklése, Dylan Thomas A csontnak partjain. És persze fordít ő Keats-t is, de abból még nincs könyv. Ellenben készül egy újabb Dylan Thomas fordításkötete. Itt kell megjegyeznem, hogy nemrég volt Dylan-est a Virányosi Közösségi Házban, ahol Erdődi Gábor ihletett fordításaiból hallhattunk: Závori Andrea színművész remek szerkesztésében, előadásában lényegült át Dylan, és Huzella Péter is énekelt, gitározott saját megzenésítésében néhány dalt. Dylanhez egyébként olvasva szerintem sokkal nagyobb munka hozzáférni, mint az interpretáló művészet közvetítésével. Gratulálok! Nagy hatással volt rám az est. Valamit leszűrtem belőle, amit ha leírok, talán bolondnak néznek, de nem bánom, nézzenek. Azt szűrtem le magamnak az est után, hogy ezek a tartalmak annyira zseniálisak, hogy már akár nyugodtan meg is lehet halni. Nem kell már semmit alkotni, hiszen Dylan olyanokat írt le a léttel kapcsolatban, amiket emberi lénynek tudnia lehet (fordítója, Erdődi kozmo-erotikusnak nevezi költészetét), mert hogyha ezek így jelen vannak a világban, akkor köszönöm szépen, nem is kell más. Itt tartok, illetve itt tartottam akkor az est után, napokig. Ám a keresés folyik tovább. Hiszen mindigre kell, hogy legyen a pincénkben hűlő bor. És a legszebb borok egyike a költészet, a költői beszéd.
Ajánlataim:
William Blake:
A tigris
Tigris! Tigris! Szikra-szem
rém-erdei éjjelen,
Míly isten gyúrt nap alatt,
szimmetrikus szörnyalak?
Milyen mélység s milyen ég
Ó, mi tűztől szemed ég?
Milyen vágytól szárnyasult
ki merész, e tűzbe nyúlt?
Milyen váll és ó, mi csíny
csavart szíved izmain?
S mikor elsőt vert szived,
szörnyű lábak? Szörny-kezek?
Míly kalapács? Míly fogó?
Agyad szülte míly kohó?
Milyen üllő? És mi kéz
terrorod volt gyúrni kész?
S míg csillag dárdát vetett
s könnyel öntött mennyeket,
Művére mosolyt dobott?
Ki bárányt, az alkotott?
Tigris! Tigris! Szikra-szem
Rém-erdei éjjelen,
Míly isten gyúrt nap alatt,
Szimmetrikus szörnyalak?
(Erdődi Gábor fordítása)
Shakespeare:
18. szonett
Arcodhoz mérten mi a nyári dél?
Te bájosabb vagy s józanabb sugár
Rügy-szüzeket ráz a májusi szél
S a nyár kölcsönbérlete már lejár.
Olykor az ég szeme még tűzzel ég,
De arany arcán egyre több homály.
Néha a széptől már letér a szép,
Forgandó természet nem tépte bár.
De a Te Örök Nyarad sose vész,
Dús kincseit sosem hullajtja el,
Halál se henceg, hogy árnyába vész,
S örök szómban Időhöz nősz te fel,
Míg ember lát s veszen lélegzetet,
Él versem: s az lehel rád életet.
Erdődi Gábor fordításában - 1991. XII. 14-20.
John Keats:
Fannyhoz
Kiáltom, szánj! Könyörgöm, hogy szeress,
Ne égessen e tantaluszi kín.
Légy állandó, hűséggel egyenes,
Kendőzetlen lássanak szemeim.
Ó tündér-bájod mindenestül add,
Alakod, szépséged édes hevét,
Szerelmed, csókod, eszményi arcodat,
Mell milljom forró fejér gyönyörét.
Testestül-lelkestül add mindened,
Ne tartsd meg hát egyetlen atomod,
Vagy rabságban tengődve, meglehet,
A tétlenség ködén tán föladod
Lét céljait - s az agy szájpadlatán
Elvész az íz - s a vak becsvágy talán!
Fordította: Erdődi Gábor 2009. január (új változat)
Dylan Thomas:
A női méh és a női sír...
(The womb and the woman's grave...)
A női méh és a női sír
oly rokonok - elmúlt az ujj
s a fonál - nincs vajúdás gyümölcse
mely Istentől nem fohász
erőt, mi benne nincs
A méh a nőben rejlő élet
és a nő maga:
A sír a nőben rejlő halál.
Az istentől kapja
S néki is adja vissza.
Vissza mi teste birtoka
s Őtőle csöpp halált veszen
Ezt nem tudhatja férfi.
1931. (17 éves!)
Fordította: Erdődi Gábor 2010. VII. 5.
