Bene Zoltán
Egy nyomasztó jövendő küszöbén
J. M. Coetzee életművében rendhagyó regény a Szégyen: lineáris történetmesélés, hagyományos mondatfűzés, tradicionális világszemlélet, könnyedén beazonosítható tér és idő; semmi trükk, semmi bonyolítás. Maga a történet is egyszerűnek tűnik - első olvasatra. Adott egy egyetemi oktató, aki két válás után egy prostituált rendszeres látogatójaként „tudja le" testének egyes biológiai szükségleteit, míg el nem csábítja egy tanítványát, a viszony ki nem derül, őt magát pedig ki nem rúgják, mehet vidékre, a lánya nyakára.
Ez az egyszerűség azonban csak látszólagos. Először is: David Lurie, a címszereplő viszonya a Soraya nevű prostituálttal sokkal szorosabb, mint az efféle viszonyoktól az elvárható lenne. További pikantériája az „ügynek" Soraya muszlim volta, sőt: hamar kitűnik, hogy a nő muszlim családanyaként, kvázi „másodállásban" örömlány. A főhős és Soraya kapcsolata is emiatt szakad meg: Lurie megtudja, hogy a nő családban él, miután a nő számára vállalhatatlanná válik a kapcsolat, amely éppen a személytelenségre épült mindaddig. Ezután „csábítja el" Lurie a tanítványát, Melanie-t. Ez sem olyan szimpla eset, amilyennek előszörre látszik. Szigorúan nézve az eseményeket, mondhatnánk, a tanár félig-meddig erőszakot tesz a tanítványán. Vagy minimum visszaél a helyzetével, magyarán a hatalmával. Azonban nem ennyire fekete-fehér a világ, még Dél-Afrikában sem. Mert Melanie viselkedése nem egyértelmű, motivációi nem nyilvánvalóak. Kétségtelenül többnyire nem kezdeményez, világos, hogy inkább passzívan éli át a vele történteket, mintsem aktív közreműködő volna, mégsem lehet kijelenteni, hogy akarata ellenére szenvedi el a viszonyt a tanárával. Mindez nem menti Lurie-t, ám jelentősen árnyalja a képet.
Az eltanácsolt tanár a lányához utazik vidékre. A lányához, aki egy farmon gazdálkodik - egyedül. A lány leszbikus, s ez Lurie-t tulajdonképpen esztétikai értelemben zavarja, erkölcsi fenntartásai azonban emiatt nincsenek. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek előítéletei, azonban ezek az előítéletek nem erősebbek a bármely más társadalomban jelenlévőknél. Egy felületes olvasatban könnyen kialakulhat a nézet, miszerint Lurie pusztán egy letűnt korszak, nevezetesen az elavult apartheid-szemlélet és egy erősen patriarchális („machós") látásmód foglya, ám Coetzee hőse sokkalta több a múlt meghaladott nézeteinek megtestesülésénél.
Lurie lányának farmján félig alkalmazottként, félig társbérlőként él egy fekete bőrű férfi, Petrus népes családjával. Ez a helyzet és az ebből fakadó események újfent csak az apartheid előtti világ és az új világ szembeállítását, erkölcseik mérlegelését kínálják. A fehéreknek ugyanis súlyos atrocitást kell átélniük: a férfit megverik, a lányát megerőszakolják. A megaláztatás mögött gyaníthatóan Petrus áll. Célja egyértelműnek tűnik: a farm megszerzése, s talán egyfajta bosszú is a „fehér gazdákkal" szemben. Lurie lánya mégsem tesz lépéseket a támadói ellen, amint arról sem vesz tudomást, hogy a háttérben talán maga Petrus állhat, akiben korábban vakon bízott. Inkább reménytelenül éli tovább sivár életét. Maga Lurie eleinte megpróbálja visszaszerezni az önbecsülését, ám végül ő is a vezeklést választja, a kilátástalan vidéki életet, az ingerszegény környezetet.
Ha mindezek alapján azt gondoljuk, Coetzee az apartheid előtti értékrendet, életmódot, társadalmat állítja szembe az apartheidet követővel, a regény egyik síkján bizonnyal igazunk van. Az apartheid előtti gőg, felsőbbrendűség-tudat valóban szembesül a nyugatitól erősen eltérő erkölcsökkel, a mindenáron való boldogulás megnyilvánulásaival (erőszak, a tulajdonjog semmibevétele, agresszió). És Coetzee mindkét Dél-Afrikát elítéli, ám mivel nem idealizálja az apartheid fölszámolása utáni állapotokat, úgy tűnhet, az apartheidet jobb színben tünteti föl, mint amilyen valójában volt - talán még az új Dél-Afrikánál is szebbnek látja, láttatja. Ha felületesen és előzetes koncepciókkal olvasunk, bizonnyal így fogjuk érezni. Hiszen Lurie bukásában és megaláztatásában is szimpatikusabb figurája a regénynek (pontosan intellektualitásának magasabb foka miatt), mint a vele szemben állók (az erkölcs- és jogvédő szerepében tetszelgő egyetem, valamint az országukat visszafoglalni kész feketék). Ám az is nyilvánvaló, hogy Lurie értékrendje sem magasrendű, és nem is fenntartható. A Szégyen Dél-Afrikájának jövőbeli kilátásai pedig hajszálra olyan nyomasztóak és félelmetesek, amilyennek ama jövendőt Coetzee a Michael K élete és kora című regényében lefesti...
J. M. Coetzee: Szégyen, Pécs, Art Noveau, 2007.
