Megkérdeztük a „karanténban”
Szabó Róbert Csabát
Amikor beütött a vírus-krach, sokan azonnal valami járványtematikájú olvasmány után nyúltak: pestis, bezárkózás, világvége. Neked mi volt az első „könyves” reakciód, miket olvastál akkoriban?
Éppen Cormac McCarthytól olvastam a Suttree-t, amelynek a címszereplője a világ elől bujkál, úgyhogy azt gondoltam, hagyom hosszan olvasni, ne érjen véget, odafigyelek, hogy kell csinálni, vagy ha a végére érek, a karanténnal érjek a végére. Aztán rájöttem, erre semmi esély, és ha nem vigyázok, két nap alatt kiolvasom. Úgyhogy felváltva olvastam a Varázsheggyel, de Hans Castorp kétségbeesett igyekezete, hogy a szálló teljes jogú lakójává váljon, nem tett jót. A napi betontöréstől, földmozgatástól (kertté alakítjuk épp a tenyérnyi udvarunkat, füvesítünk) összeszedett izomlázamat kezdődő tüdővésznek azonosítottam, a lenyelt port pedig légúti megbetegedés első hírnökének. Így visszatértem McCarthy folyójához, ami egyébként az összes helyszínek közül íróként a legizgalmasabb számomra: a folyó, legyen az kicsi vagy nagy, patak vagy folyam, engem a világ kezdetére emlékeztet, zsigeri félelmeivel és szépségeivel együtt. Rádöbbentem, mennyire hiányzik a bezártságban egy folyó látványa, a part menti síkságok vagy dombok, amiért csak az ilyen mondatok kárpótolnak, hogy: „Suttree feljár ebbe a forró és izzadságszagú alvilágba.” Greskovits Endre fordította, ezt is hozzá kell tenni, szerintem pazarul.
Mások filmekkel, sorozatötletekkel jöttek, virtuális színházat, karanténkoncerteket ajánlottak, láthatóan felértékelődött a különféle médiaszolgáltatók szerepe is, özönlöttek a címek: mintha egy nagy mozivá alakult volna a világ. Tény, bőséges a kínálat, ha az ember tényleg ráér – te ráértél? Milyen jó sorozatba vagy filmbe futottál bele, milyen színházi produkciót, koncertet láttál, amelyet szívesen ajánlanál nekünk?
A napokban újranéztem a Ragyogást, és csak amikor már elkezdtem, döbbentem rá, hogy ez is karanténmozi. Persze, melyik film nem az, be kell zárkóznod ahhoz, hogy filmet nézz, vagy el kell fogadnod, hogy rád csukják a moziajtót, és csak a vészkijárat exit-jét látod. Persze, csak ha unalmas a film. A Ragyogás most is tökéletes, a bezártság okozta pszichés állapotokról még nagyon sokat fogunk beszélni az elkövetkezőkben. Megérkezett az Ozark új szezonja, Julia Garner pedig szenzációs benne. De a legjobb az Agymenők, bármilyen helyzetre jó, gyógyír, imádom. Augusztusban érkezik a Yellowstone új évada, remélem, azt már nem a karanténban nézzük. Imádom Taylor Sheridan (Wind River, Sicario, Hell or High Water) világát, nem tudom, hányan vették észre, mennyire jó női karaktereket tud írni. Kelly Reilly (True Detective, Eden Lake) élete legjobb szerepét kapta meg tőle szerintem a Yellowstone-ban. Minden replikája, karakterének minden apró zuga, persze: vadsága csupa élvezet. Kevin Costner pedig visszatért, teljes fegyverzetében. De játszik a sorozatban Wes Bentley is, az Amerikai szépség szomszéd drogdílere. Amúgy már rögtön a karantén elején írtam egy Facebook-posztot, amelyben elmondtam, tök jó, hogy mindenki kulturális tartalmakért kutat, mint ponty a tófenéken, csak akkor is legyen ez így, amikor a kulturális szférát elkezdik leépíteni.
Olvasni jó, filmet nézni se rossz, de talán írni a legjobb. Mit írtál vagy írsz ezekben a napokban-hetekben?
Ez az, amiről a legkevésbé szeretek beszélni. Annyit elárulhatok, hogy készül a gyerekregényem második része, a napokban pedig felolvastam egy új ifjúsági regényem első fejezetét ébredés után a gyerekeimnek és a feleségemnek. Alaposan meg is kritizálták, ami azt jelzi, elkezdődött a munka. Harcolok a PhD-dolgozatommal, és a diákjaim írásgyakorlatait is irányítanom kell. Aztán filmtervek. Tovább: még a karantén előtt kitaláltuk, hogy a Látónak legyen egy kísérő blogja, csónak az anyahajó mellett, és úgy esett, hogy épp a kijárási tilalom kihirdetése napján indítottuk el, ezért mindenki azt gondolja, szándékosan a járványhelyzetre találtuk ki. Ebben az a jó, hogy így az a szerencsés látszat alakult ki, hogy az elsők között voltunk, akik a karanténra (is) reagáló tartalmat kezdtünk el gyártani, és most már ehhez tartjuk magunkat. A Látó-blogra nemcsak írok (nagy ritkán), hanem én vagyok a felelőse is. Munkának az is bőven elég.
(Kérdezett: Kiss László)
