(Kálmán Gábor fotóját
Jászberényi Sándor készítette.)
Megkérdeztük a „karanténban”
Kálmán Gábort
Amikor beütött a vírus-krach, sokan azonnal valami járványtematikájú olvasmány után nyúltak: pestis, bezárkózás, világvége. Neked mi volt az első „könyves” reakciód, miket olvastál akkoriban?
Nem volt bennem olyan gondolat, hogy mást kellene olvasnom, mint amik tervben vannak, vagy amiket úgy általában szoktam. Vannak olvasmányok, amelyeket a kezem ügyében tartok az íróasztalomon és annak környékén, ezek jelenleg is ott vannak, például Parti Nagy Lajos Grafitnesz, Faludy György összes, Kormos István Szegény Yorick, csak hogy találomra mondjak pár címet. Amúgy, később, ahogy haladtunk befelé a karanténos-vákuumos depresszióba (mások, ahogy figyeltem, leginkább így élték meg) nálam is előkerültek az ehhez illő olvasmányok, de nem is a karantén miatt, hanem mert a szorongásos időszakokat egy dologgal lehet megúszni szerintem: még több szorongással, „lássuk, uramisten, mire megyünk ketten” alapon. Így aztán böngészgettem az itthoni könyvtáramból a Balassi Kiadó-féle boszorkányperek jegyzőkönyveit, Bornemisza Péter 1578-as Ördögi kísértetekjét és például Pesti György 1547-es Haláltáncénekét, ami, mondjuk, a járványhelyzet miatt jutott eszembe, de már 2008-ban írtam róla, kiscsikó koromban itt.
Ugyanakkor persze szorongáshoz még a groteszk humor dukál: világvégéhez mindig jó ennazikszedikenedik alkalommal elolvasni Douglas Adams ötkötetes regényfolyamát (Galaxis útikalauz stopposoknak), azon belül is a Vendéglő a világ végén a személyes kedvencem.
Mások filmekkel, sorozatötletekkel jöttek, virtuális színházat, karanténkoncerteket ajánlottak, láthatóan felértékelődött a különféle médiaszolgáltatók szerepe is, özönlöttek a címek: mintha egy nagy mozivá alakult volna a világ. Tény, bőséges a kínálat, ha az ember tényleg ráér – te ráértél? Milyen jó sorozatba vagy filmbe futottál bele, milyen színházi produkciót, koncertet láttál, amelyet szívesen ajánlanál nekünk?
Zenész, színész, író ismerőseim produkcióit szemlézgettem, nem szívesen emelnék ki neveket, tény, hogy sokan, sokféleképpen nyíltak meg a világnak, van mit nézni. Sorozatokat, a jobb sitcomokat kivéve, nem nézek, mert túl sok időt kötnek le (a sitcomokat bárhol el lehet kezdeni és abba is lehet hagyni, ellenben tökéletes háttérzajok elalváshoz). Eleve kicsikét őskövület vagyok ilyen szempontból: azért a Netflixre végre valahára regisztráltam két hete. Megdöbbentően nagy filmélménybe nem futottam bele, a sorozatokat meg nem néztem egyelőre. Ellenben régebbi filmeket ilyenkor jólesik újranézni. Például a Rosencrantz és Guildenstern halott, Az óceánjáró zongorista legendája, Sátántangó, A halászkirály legendája, Pí élete, de hogy ne csak ilyen agyaskodó bölcsészfilmeket említsek, remek időtöltés például a Walter Mitty titkos élete, a Fapofa (Matthew Perry egyik legjobb alakítása szerintem, hülye magyar címe van, valószínűleg ezért nem ismert, pedig egy jó kis groteszk-nyomasztó vígjáték).
Olvasni jó, filmet nézni se rossz, de talán írni a legjobb. Mit írtál vagy írsz ezekben a napokban-hetekben?
Amikor van rá ideje az embernek, olyankor sosem megy az írás, pontosabban, csak azért, mert éppen van rá idő, még nem feltétlenül kezdek neki bármi írásának. Persze azért jegyzetelek, van tervben egy következő regény, de ez ilyenkor csak ködszurkálás, bambulás egy üres word dokumentum előtt, rosszabb esetben sok törlés, elkedvetlenedés, otthagyás és szorongásos séta az éjszakai városrészben, hogy elterelje az ember a figyelmét. Főként azért is, mert az év első negyede a minap piacra kifutott könyvem, A világ legvidámabb embere szerkesztésével, előkészítésével telt el, ilyenkor mindig van egy kis jóleső üresség, amikor kicsit kevésbé kreatív-aktív az ember. Persze, megírandó szövegek, tárcák, esszék, egyéb projektek ilyenkor is vannak, de ez sosem volt szabadidő kérdése, jóformán minden könyvemet/szövegemet az alvásidő rovására írtam.
(Kérdezett: Kiss László)
