Képzőművészet

 

 andy_warhol_kiallitas_plakat.jpg

 

Michal Bycko – Martin Cubjak – Gyarmati Gabriella

 

Andy Warhol – Ezüst úton a bölcsőtől....

 

A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum megrendezte az amerikai pop-art fejedelme, Andy Warhol kiállítását. Azt a kiállítást, amelyet bártan nevezhetünk az évtized rendezvényének. Hogy miért ennyire fontos ez a tárlat? A válasz nagyon egyszerű. Mert a művész, akit most bemutat a múzeum, az elmúlt évszázad világviszonylatban is egyik legeredetibb alkotója.

Születésnapjától, 2019. február 20-tól a világhírű művész, Munkácsy Mihály vendégül lát egy másik világhírű művészt, Andy Warholt. Hogy mi hozza ezt a két ismert és már fiatal korában elismert művészt közös nevezőre 2019-ben? Békéscsaba, természetesen Békéscsaba. Miközben születésének 175. évfordulóján felidézzük Munkácsy Mihály egykori csabai indulását, és együtt emlékezünk meg életútjának főbb állomásairól, legfontosabb festményeiről, bemutatjuk közönségünknek a pop-art fenegyerekének hatalmas műmennyiséget felvonultató önálló tárlatát. A Munkácsy Mihály Múzeum Andy Warhol – Ezüst úton a bölcsőtől a …-ig című kiállításán jó néhány, sokunk által ismert, emblematikus művel találkozhatnak. De ki is volt Andy Warhol?

Andy Warhol az a művész, akit a világon, ha nem is a legtöbben, de nagyon sokan ismernek. Terve sikerült, hisz pályája elején híres és gazdag szeretett volna lenni. De hogy miképpen lett ennyire közismert? Olyan képi világot és tartalmi hátteret épített fel, hogy alkalmazott grafikai munkáit felváltó képgrafikáival, festményeivel, objektjeivel és filmjeivel az 1960-as évek Amerikájának jellemző képzőművészeti irányzata, a pop-art központi figurájává tudott válni. Hogy egy irányzat emblematikus alakja lett volna? Igen, de ennél sokkal többről van szó. Pályája felíveltével kulturális ikonná vált.

Andy Warhol 1928. augusztus 6-án született Pittsburghben – a messziről érkezett ember, vagy ha úgy tetszik, egy ruszin felmenőkkel bíró fiú, akinek családja a mai Szlovákia keleti részén található Mikó községből származott. Megőrizvén a ruszin vidék szokásait és hagyományait, ha fiú született, az első fürdetéskor fűrészt tettek mellé, hogy szorgos legyen, gyalut, hogy ügyes legyen, cukrot, hogy jó legyen, sót, hogy az emberek szeressék és ezüstérmét, hogy gazdag legyen. Egész gyermekkora a szigorú neveltetés jegyében telt, a szokások és hagyományok megtartásával.

Az alkotóművészi gondolkodás újfajta megnyilatkozási formáját hozta létre, aminek köszönhetően szupersztárrá, a „pop-art királyává”, a XX. századi művészet és közélet kultikus szereplőjévé vált. Ő volt a kor riportere, a társadalom portretistája, grafikus, rajzművész, filmművész, színdarabok, önéletrajzi írások szerzője, producer, rockzenekari menedzser, az Interview magazin kiadója, tévéműsorok szerzője, de ő vezette New York szívében a legendás Factoryt, az Ezüstgyárat is. Mindez együttesen alkotja művészetét. Andy Warhol kialakította, és egész pályája során alkalmazta a koncepciót, miszerint a sznob fogyasztói társadalomról alkotott túlzó képet hétköznapi motívumokkal ábrázolva tárta elénk anélkül, hogy ezzel bármennyit ártott volna a személyéről alkotott képnek vagy az amerikai társadalom kulturális életének, domináns hírességeinek. Emiatt vált szélsőségesen excentrikussá és intellektuális kalandorrá. Másrészt személyének titokzatossága a művészi szándék ilyetén megnyilvánulásában rejlik, amire a személyéről, életéről és művészetéről szóló többértelmű nyilatkozataival nemegyszer rá is erősített.

„Ha mindent tudni szeretnének rólam, akkor nézzék a képeimet, a filmjeimet,[K4]  és nézzenek engem: ez vagyok én, alatta már nem találnak semmit.“

Így blöffölt az az Andy Warhol, aki a szitanyomat technikának köszönhetően sok, első látásra tiszta és érthető tematikájú művet alkotott, de a háttérben a saját logikai rendszerének megfelelő motívumokat alkalmazott. A vakmerő metaforák tanulmányozása során jövünk rá, hogy a vizuális tartalom rejtett következtetéseket tartalmaz, ugyanakkor vannak korlátai is, amelyek lenullázzák a másodlagos értelmezést, ezzel azt érzékeltetve a néző számára, hogy „nem úgy gondolta”. Miközben gyilkosokról, bűnözőkről, hírességekről készült portréit vagy koponyasorozatát nézzük, vegyük észre a Warholra jellemző különleges és sikeres manipulatív taktikát, amivel a széles közönséget célozza meg, és amellyel a legkülönfélébb témát és információt csempészi művészetébe úgy, hogy ő maga kívülálló marad. Titkolta származását és korát, ahogyan nem szívesen beszélt magánéletéről sem, miközben képzőművészetével az amerikai társadalom állapotának és tényhelyzetének legjelentősebb értékelőjévé vált. Született amerikaiként vallotta, hogy ha az amerikai demokrácia tömegjelenség, miért ne lehetne az a művészet is. Warhol számára semmi sem annyira triviális és banális, hogy ne lehetne azt szitanyomat segítségével felnagyítani és sorozatreprodukcióval felerősíteni.

A pittsburghi Carnegie Institute of Technology elvégzését követően, 1949-ben New Yorkba megy, ahol nevét az eredeti Andrew Warholáról Andy Warholra változtatja. Grafikusként dolgozik olyan magazinok számára, mint a Vogue, The New Yorker, Harper´s Bazaar vagy olyan cégeknél, mint a Tiffany és a Bonwitt Teller. Ebben az időben gyakran változtatja lakhelyét. Magányosnak érzi magát. 1952-ben édesanyja odaköltözik hozzá, és egészen haláláig, 1972-ig közös háztartásban élnek. Júlia egyszerű,  falusi asszonyként sohasem tanult meg rendesen angolul, fiával egyébként ruszin nyelven beszélt. Azoknak az embereknek a nyelvén, akik „messziről, sehonnan” származnak. Amikor Andy Warhol a lengyel származású II. János Pál pápával találkozott, vele is a ruszin volt a kommunikáció közös nyelve.

Andy Warhol azzal ad a műtárgy fogalmának új értelmezést, hogy képzőművészeti alkotása témájává emel mindennapi eszközöket, banális és jelentéktelen tárgyakat. A mindennapi élet tárgyainak, mint a pénz vagy a Campbell leves konzerv és ismert, népszerű vagy híres személyeinek megörökítésével utak sokaságát nyitotta meg, amelyekre lépve nemzetközi tömegek megszólítására vált képessé. Ezzel mintha a műtárgy lealacsonyítását hangsúlyozná, és annak kulturális vagy műkereskedelmi rendeltetését helyezné előtérbe. A hétköznapok valóságának, a mindannyiunk számára ismerősnek sajátos szemszögből való bemutatásához különös megjelenése és sajátos személyisége társult, amivel szélsőséges reakciókat váltott ki már életében, és vált ki azóta is. Lehet a műveit szeretni vagy nem szeretni, lehet a személyiségéhez vonzódni vagy azt elutasítani, de semlegesek nem maradhatunk. Warhol senkit nem hagy hidegen…

A fennkölt megörökítését célzó törekvések ideje már évtizedekkel korábban lejárt, a szokásostól eltérő megismerésében pedig már szert tett a világ némi gyakorlatra. A Warhol által megteremtett művészi valóság a korábban megszokottnál jóval több ponton mutatott kölcsönhatást azzal a valósággal, ami magát a művek befogadóját is körülvette. A valósággal, amely lehetett kápráztatóan csillogó, glamour vagy borús, üres, igazságtalan máskor akár tragikus is. A valósággal, amely a korábbi évszázadok után teljességgel új értelmezést és tartalmat nyert a modernizmusban.

A műtárgy vagy a művészet fogalmának újraértelmezésében az első forradalmi lépéseket a XX. században dadaizmusával és ready made-jeivel az Amerikában élő, francia származású Marcel Duchamp tette meg. Ő volt az, aki tudatosíttatta a szerző érdekeit a művével szemben, amivel a későbbi Fluxus mozgalom vagy a konceptuális művészet létrehívását ösztönözte. Az ’50-es években ismét megváltozik a helyzet, amikor John Cage zeneszerző a művészi alkotás folyamatába beépíti a véletlenszerűséget, és zeneművébe hanghatásokat, például motorzajt, mozdonyhangot és szirénát szerkeszt. A hétköznapi élet és a művészet határai lassan elmosódnak, és kialakul a művészetben a POP-ART. Ahogyan Warhol vallja:

„Alkoholba mártom a Johnson & Johnson tamponját, és bekenem a pattanásaimat. Amíg az alkohol párolog, nem gondolok semmire. Hiszen most a semmi – divatos. És stílusos. Semmi – ez valóban a véges vég, a sivárság ellensúlya.

Andy Warhol a Factoryt közéleti helyszínné tette, New York-i műterme képzőművészeti és életművészeti központtá vált. Warhol dokumentálta a társadalmi jelenségeket, de működésével generálta is azok változását, mert ő már nem csak a művészetben rejlő erők és lehetőségek felhasználásával operált. Működésének központi problematikájává vált, hogy a művészetet közelítse a mindennapi élethez, a mindennapi életet pedig a művészethez. A Factoryben született Lou Reed egyik legismertebb dala, a Walk on the wild side.

 

„Miután gyakoroltam azt a dolgot, amit »művészetnek« vagy akárhogy is hívnak, az üzleti művészet irányába mentem. Művészeti üzletember akartam lenni, vagy üzletember és művész.”,

Mi lehetett olyan megigéző Warhol képein a Coca-Colán vagy az amerikai hot-dogon, hogy ábrázolásukkal meghódította a világ művészeti galériáit? A felelős a pragmatikus, anyagias világ, amelyben az ember már nem képes felfogni a dolgok valós értelmét. A hot-dog mégiscsak arra való, hogy megegyük, nem pedig, hogy galériákban mutogassuk..., a piszoár pedig talán hasznosabb lehet más helyen, mintsem a galériák kiállítótermeiben...?! – mondták volna, és mondták is akkoriban a remegő művészettudósok. Manipulatív egyben zseniális szándéka az volt, hogy az idealizált művészi alkotás folyamatát beolvassza az alakoskodó, személytelen, számító valóságba, amely úgyis körülvesz bennünket.

A pop-art küldetése és Andy Warhol törekvése a közönség és a fogyasztó fogalomhatárának összemosása volt, ami tulajdonképpen az amerikai lakosság többsége számára logikus következménye a társadalmi életnek. Számára nem volt szükség tényleges keresés lefolytatására. Elegendő volt a dolgokat és eseményeket a megfelelő kommersz optikával nézni. Warhol megtalálta az origó pontot, mivel rájött, az a legjobb Amerikában, hogy a leggazdagabb fogyasztók is lényegében azokat a termékeket vásárolják maguknak, mint a legszegényebbek. Egyszerűen csak be kell kapcsolni a televíziót, és meg kell nézni a vetített reklámokat. A megfelelő következtetést levonva megérthetjük a fogyasztás és a tömegtermelés elvét azzal, ha látjuk, hogy például az amerikai elnök vagy Liz Taylor is Coca-Colát iszik, miközben a legeredetibb, hogy mi is ihatjuk ugyanezt, de akár egy hajléktalan is.  A Coca-Cola egyszerűen csak Coca-Cola, és semmi pénzért nem kapunk jobbat annál, mint amit egy kirekesztett iszik az utcasarkon. Minden Coca-Cola egyforma, és mind egyformán jó. Tudja ezt Liz Taylor, és tudja ezt az amerikai elnök, ahogyan tudja ezt a hajléktalan vagy akár mi magunk is. Az amerikai idealizmusa szerint minél egyenrangúbb valami, az annál amerikaibb.

Andy Warhol a pop-art összefüggésein belül maradva tovább dolgozik. Élete végéig Hollywood bűvöletében élt. 1962-ben belekezdett terjedelmes portrészériájába, olyan hírességekkel, mint Marilyn Monroe, Elvis Presley és Elizabeth Taylor. Tevékenységét a színházak világában is kipróbálta. Komoly elismerésben részesült az éjszakai klubok szórakoztató elemévé váló hallucinogén fényjáték felfedezéséért a Robbanó Plasztik Szükségszerűség címen futó multimediális show-val, amelyben már feltűnt a The Velvet Underground. Az együttes egy lemezt is ajánlott Warholnak Dalok Drellának címmel.

A művész 1987. február 22-én hunyt el New Yorkban. A következő esztendőben egy tíznapos árverés keretében húszmillió dollár értékben árverezték el hagyatékát és gyűjteményeit.

A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum kiállításán a – világviszonylatban is jelentős gyűjteménnyel büszkélkedő szlovákiai Andy Warhol Modern Művészeti Múzeum és a Mezőlaborci Andy Warhol Társaság gyűjteményéből származó több mint kilencven műtárgyat mutat be a budapesti Szlovák Intézet közreműködésének köszönhetően. A szitanyomataival jelentékeny értéket képviselő művész személyes tárgyai, öltözékei közül is szerepel néhány; megtekinthető bőrkabátját és útlevelét is. A bemutatott példátlanul gazdag képzőművészeti anyag jó néhány olyan műtárgyat tartalmaz, amely a korszak szimbólumává vált. Ezek közé tartozik a Marilyn Monroe-t ábrázoló emblematikus sorozat hat színvariációban, az élete végén készült Hans Christian Andersen, az 1987-ben született Lenin vörösben és feketében valamint az Edward Kennedy. A kollekció részét képezik korai, viszonylag ritkán kiállított és publikált munkái, továbbá olyan népszerű lapok, mint a Virágok sorozat, a Ntombi Twala királynő Szváziföldön és – többek között – egy nagyobb önarckép válogatás is.

Tehát olyan művek szerepelnek Békéscsabán, amelyek javarészét a világon bármerre járunk, mindenhol ismerik. Előbbiek mellett a tárlat kuriózuma az Osztrák–Magyar Monarchia területéről Amerikába vándorolt ruszin származású Warhola család harmadik gyermeke, a kis Andy keresztelő ruhája és egész életén át őrzött imakönyve, amely – sok alkotás mellett – most látható először Magyarországon.

 


Főoldal

2019. március 14.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcái
Versek
Bálint Tamás: SzennyesBagi Iván verseiVörös István verseiKürti László versei
Prózák
Oravecz Imre: Feljegyzések naplemente közbenBogdán László: Utazás hazaHáy János : Az új nőDarvasi László: Az idő szaga
Kritikák
Végtelen keresés - a Simon Péterről A test manifesztuma - a Pigmentről „Mostantól az volt, amire én emlékszem” - a 49/49-ről Egyetemi görbetükör - a Mágneshegyről
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA