A Békéstáji Művészeti Társaság kiállításának
megnyitója: bal szélen Cs. Tóth János művészeti író,
középen László Dániel festőművész,
a galéria vezetője, jobbra Gnandt János festőművész,
a Társaság közelmúltban
megválasztott elnöke (fotó: Barabás Ferenc)
Cs. Tóth János
Fővárosba menni, művekkel
megmutatkozni!
Békéstájiak kiállítása a Bartók 1 Galériában
Budapest igen gazdag képet mutat a képzőművészet tekintetében is. A tizenegyedik kerületben két galéria is van a Bartók Béla úton, az egy és a harminckettes szám alatt. A Gellért Szálló szomszédságában található az előbbi, amelyet a Sensaria Egyesület működtet László Dániel festőművész vezetésével. Hiánypótló missziós vállalása a galériának, hogy képzőművészeti csoportokat mutat be az ország minden szegletét bevonva hatósugarába. Így láthatták a fővárosiak a somogyi Kaposart, a csongrádi Szögart, a debreceni székhelyű Pasztellfestők Országos Egyesületét. Most a Békéstáji Művészeti Társaság igen szép számú művet felvonultató tárlata ad képet a délkeleten zajló vizuális elképzelésekről. Két emeleten szapora képsorok között látunk 38 munkát: táblaképeket, grafikákat, fotókat és plasztikai kompozíciókat. Nem először mutatkozik be a Társaság a fővárosban, mert a kétezres évek első felében a Nemzeti Színházban már volt egy megjelenése az egyesületnek. Az alkotókat mintha felvillanyozta volna ez az újbóli lehetőség, többségében érzelmi és szellemi téren is izgalmas munkákkal jelentkeztek. Mintha a kiállítók és a nézők számára az otthonosság különös hangulata lenne úrrá, úgy sikerült Gnandt Jánosnak a Társaság nemrég megválasztott elnökének és Fazekas Attila képzőművésznek a tárlatot megrendeznie.
A mai kortárs művészet már nem historikus, annak ellenére, hogy sokan még alkalmazzák az irodalmias megközelítést a művek megalkotásakor, de a stílusok sokasága a posztmodern felfogás térhódítása tetten érhető ezen a tárlaton is. Figurális, nonfiguratív, szürreális valamint egyedi felfogású alkotások és szimbolikus művek egyaránt megtalálhatók a kiállításon. Az ábrázolás hagyományos felfogása, az önmeghatározás új és új hullámainak képviselői mind felfedezhetők. A művészeti ágazatok, technikák, egyedi eljárások illetve a műnemek különleges áthatásai, egymásba kapcsolódásai révén gazdag műegyüttes szemlélhető meg a galériában.
Több munkán feltűnik Békéscsaba mint ihlető motívum. Bányai Inez rusztikus felületű olajképébe egy kedvesen keretezett főtéri panorámát applikált. Pataj Pál is a csabai belváros építészeti elemeiből összeállított képpel jelentkezik, amikor a két evangélikus templomot helyezi az aranymetszés középpontjába. Görgényi Éva pasztelljén a csabaihoz hasonló katolikus templom architektúrája tűnik fel a faágak mögül. Molnár Antal olajképén egy olyan fákkal teli táj jelenik meg, ami Csabán is lehetne. Szereday Ilona Velencébe, a lagúnák városába visz el bennünket expresszív lendületű táblaképével, míg Sallai Lajos vízpartot fest meg vízfestékkel. Menjünk át Gyulára, ahol Székelyhídi Attila egy pitvart ábrázol a maga hiperrealista felfogásában. Mészáros Sándor megmutatja egy szépen komponált képpel, hogy a ló anatómiájával is tisztában van. Csuba Anita képének Körös a címe, de esetében nem tájképről van szó, hanem mozgalmas zöld-fekete vonal görgetegről. Kozmikus tájba kalauzol bennünket Görgényi Tamás, amikor a láthatatlant teszi láthatóvá olajképén.
A fotózás és a számítógép lehetőségeit többen alkalmazzák vizuális mondandójuk kifejezésére. Barabás Ferenc az elsők között használt komputert és meggyőződhetünk arról, milyen ihletetten bánik ezzel a technikával. Grin Igor kifejezetten a fényképezőgéppel örökített meg sokatmondó tájelemet. Krnács Ágota fotómontázsa gondolati síkon szól a nézőhöz. Egyed Zoltán színpadképét is fényképen láthatjuk, de nem műalkotás formájában, hanem a Leszállás Párizsban című színpadi előadáshoz tervezett díszlet fotóján.
Nőalakok kerültek fókuszba E. Szabó Zoltánnál, aki eleven színekkel megfestett tájba helyezte a figurát, míg Kalcsó József varázslatos szépségű hölgye a mesék világában meditál. Tóth János soha nem látott extrém pózban láttat női figurát finom felületű olajképén. A hátakt hibátlan, felnagyított ábrázolásával emeli ki a nőben rejlő erotikát Megyeri Horváth Gábor. Lovas Gábor is ebbe a tételbe sorolható meghökkentő hatású és nagylélegzetű alakjaival. Várkonyi János sem helyezett műterme közepébe mást, mint aktot.
Lóránt János az alföldi életben található alakokat festi meg hihetetlen módon és hihetetlen groteszk szituációban. A falu esze és a falu bolondja is lehetne főszereplője, a szeretetet sugalló képén. Az irónia és a bizarr képzettársítások mestere Tóth Ernő. Most a festőállvány előtt alkotó piktor és türelmes modellje által tálal egyénien megfestett teátrális képet.
A Békéstáji Művészeti Társaság megnyitója:
művészek és közönségük együtt (fotó: Barabás Ferenc)
Mára már elfogadott, hogy a grafikusok a szabad asszociáció hívei lehetnek. Fülöp Ilona a cizellált ornamentikát idéző stílusában már számtalanszor megmutatta, hogy irodalmi művek illusztrációjának is alkalmasak képei. A csabai Tevan Könyvkiadónál ezt bizonyította is annak idején. Egyébként Papp Zoltán is meg tudná oldani ezt a szép feladatot, erről tanúskodik grafikája. Horváth Ádám azonban lendületes egyedi művel szerepel ezen a tárlaton.
Egyéni hangon jelentkezik Fazekas Attila, amikor tárgy installációt tesz kiállítási tétellé. Szeverényi Mihály egy másik témakörbe sorolható művészetével, amikor szürreális látomásait festi meg finom felületű képén. Mintha saját mikrokozmoszát láttatná a légiesen finom munkájával Simon Debóra Eszter. Érzelmei állandóan alakítják Holó Hóbel László olajképeit: a véletlen és a szükségszerűség eggyé forr a kiállított munkáján. Korbely István az álom és az ébrenlét közötti világot festi meg, ahol az időnek nincs kiszolgáltatva az ember.
A szakralitás, mint gondolkodásunkban örökösen jelenlévő téma két művészt is alkotásra késztetett. Csuta György a Mária és a kisded parafrázissal jelentkezik és a kereszténység bölcsőjének szimbólumaként ábrázolja a szereplőket. A vég és az új kezdet Lonovics László képével teljesül be. A kereszt motívum és a vérrel átitatott szenvedés jelenik meg a számítógépes grafikán. A geometrikus elvű, mértanias formákat követők is jelen vannak a tárlaton. Oroján István művészi életútja során számtalanszor festette meg az egymáshoz közeli színeket, most épp a feketén belüli árnyalatokat láthatjuk tőle. Gnandt János viszont éppen a sárga és fekete élek kombinációjából alkot kompozíciót, amelyen a színek viszonylata ad optikai mozgalmasságot.
A plasztikák terén is gazdag a kínálat és minőségi a megvalósítás. Széri-Varga Géza átgondolt, az anyagában valamint gondolatiságában is magas szintet képviselő művel jelentkezik felhasználva fát és bronzot. Udvardi Anikó szobrával a tér problematikájával foglalkozik, ami kisplasztikája esetében a minimális és a monumentális ábrázolásával jár együtt. Prisztavok Tibor az emberi alakokat geometrikus formarendbe tereli munkáin, míg Szőke Sándor a realista megközelítés híve.
Azt mondhatjuk, hogy a világ egyetemessége áll a kiállítók érdeklődésének homlokterében. Reméljük, nem kell megint másfél évtizednek eltelnie, hogy a budapesti közönség meggyőződjön erről.
A kiállításon szereplő alkotók: Bányai Inez, Barabás Ferenc, Csuba Anita, Csuta György, E. Szabó Zoltán, Egyed Zoltán, Fazekas Attila, Fülöp Ilona, Gnandt János, Görgényi Éva, Görgényi Tamás, Grin Igor, Holó Hóbel László, Horváth Ádám, Kalcsó József, Korbely István, Krnács Ágota, Lonovics László, Lóránt János, Demeter Lovas Gábor, Megyeri Horváth Gábor, Mészáros Sándor, Molnár Antal, Oroján István, Papp Zoltán, Pataj Pál, Prisztavok Tibor, Sallai Lajos, Simon Debóra Eszter, Székelyhidi Attila, Szereday Ilona, Széri Varga Géza, Szeverényi Mihály, Szőke Sándor, Tóth Ernő, Tóth János, Udvardy Anikó, Várkonyi János
