Nagy T. Katalin
Szakállas angyal
Kondor Béla kiállítása a Miskolci Galériában[1]
Úgy érzem néha hogy jó vagyok
szelíd és engedelmes, enyhetadó
bizalmas, igaz és jó, mint az angyalok
majd angyal vagyok; vagy szeretnek
az angyalok. És nincsenek angyalok.
Kondor Bélát kivételes küldetéstudat hajtotta. Az a gondolat, amit „Az én hazám kicsiny, ezért is nagyon sok a dolgom” mondatban megfogalmazott, egész életében irányadó maradt. Kondor személyisége, művészete annyira komplex, anynyira sokrétű, hogy nehéz fogást találni rajta. Képességek és tehetségek szokatlan összjátéka, nem lehet szétválasztani a kivételes tudású rajzolót, a nagy tradíciókat vállaló festőt, a szokatlan hangon megszólaló költőt, a hatalmas műveltségű embert vagy az abszolút hallással megáldott zenészt. Erdély Miklós elmondása szerint Pilinszky János azt mondta Kondorról, hogy azért nem lehet őt költőként elfogadni és elfogadtatni, mert Kondor „egy irodalmon kívüli jelenség”. Pilinszkyben bizonyára ott bujkált egy kicsit a féltékenység, hiszen Kondor, ma azt mondhatnánk, igazi sztár volt, a művészvilág sztárja, és épp elég volt, hogy „király” volt a rézkarcban, hogy „esemény” számba ment minden kiállítása, hogy botrányos megszólalásairól zengtek a belvárosi presszók. Pilinszkynek azonban nagyon is igaza volt, és Kondor kívülisége nemcsak irodalomra állt, hanem a képzőművészetre is. Művészeten kívüli jelenség volt, besorolhatatlan, nem lehetett beilleszteni a saját korának művészetébe. Még azt a három T-t sem lehetett rászabni. Hiszen a grafikában, legalábbis, ami a külföldi seregszemléken való szereplést illeti, támogatást élvezett, festhetett, pályázhatott, de a legtöbb esetben megbuktatták, nem felelt meg a posztimpresszionista előírásoknak, gyanús angyalai miatt pedig egyik kiállítását idő előtt bezáratták. Már a főiskola évei alatt felhívta magára a figyelmet, kis híján kirúgták, hiszen ezer okot adott rá; nyers volt a modora, önérzetes a viselkedése, kritikus a magatartása, ráadásul provokatív módon szakállat növesztett, még ’56 előtt. Mindezek ellenére mégsem távolították el a főiskoláról, elsősorban két mesternek köszönhetően, az egyik Barcsay Jenő volt, a másik Koffán Károly. A festőszakot el kellett hagyja, átkerült a grafikára. Különc magatartásával, szókimondó stílusával, bámulatos rajztudásával már a főiskolai évek alatt felhívta magára a figyelmet és nagy hatással is volt a kortársakra. Elég csak megnézni például Major János vagy Maurer Dóra korai munkáit. Diplomamunkájának híre futótűzként terjedt el, Németh Lajos az Új Hang című folyóiratban írt a fiatal művészpalántáról. Az Új Hang rövid életű, ám jelentős irodalmi orgánum volt, 1952 és 1956 között jelent meg, szerkesztője Bodnár György irodalomtörténész volt, Németh Lajos barátja. Kondor később megfesti számára Kaffka Margit portréját. A lapban többek között Juhász Ferenc és Nagy László is publikálnak. Juhász Ferenc Tékozló országa nem ebben a folyóiratban, hanem a Csillagban jelent, amely a Magyar Írók Szövetségének volt a lapja, és amelyben többek között Sarkadi Imre írásai is megjelentek. A Tékozló ország című eposz 1954-ben jelent meg, hogy Kondor olvasta, abban bizonyosak lehetünk. Kondor maga is írt verseket, sokat olvasott. Eredetileg a Hamlet képesítését szánta diplomamunkának, hogy Koffán mester hatására változtatta-e meg a témát vagy saját döntése alapján, teljes bizonyossággal meg nem mondható. De hogy mesterével mindent megbeszélt és hogy Koffánra is erős hatással volt az „ismeretlen vándor-költő” panaszáradata és siralma, abban biztosak lehetünk, ismerve Koffán életszemléletét és szociális érzékenységét. Ha Juhász sorait pedig összevetjük Kondor egyik versével, a költői hatás is egyértelművé válik. „Hol a szabadság, az emberi? Csak percnyi volt, villám-fehér? […] S búvik az ember verembe, föld alá, s elbúvik önmagába… a félelem lombosodik… A többiek? Már az se fontos… törni a rögöt, vetni, nemzeni fiat volna érdemes inkább… De így éljünk tovább? […] Te szent Lobogás, országos nyomor ágyékából feltört gyönyörű tűz… Te szent Kavargás, emberi-Örvény elültél? Ti dinamit-hitűek, hova lettetek? […] Uj hazát? Uj hitet? Hát hova fusson, aki már idenőtt e röghöz?”
És a kondori strófa:
„új félelmek jönnek az ablakon
elgurul egy gömbölyű árnyék
és halálos lénia lesz belőle.”
Juhász Ferenc a történeti téma leple alatt saját korát siratta. Az a sok mocsok, félelem és hazugság, ami a korszakot jellemezte, a múltba vetítve mondatott ki. A metaforikus beszédmód, a sorok között olvasás különös képességét valósította meg Kondor sajátos képi világában. Ez lesz élete végéig a kulcs, úgy tudott mozogni térben és időben, düreri, rembrandti dialektusok mögé bújva, hogy közben minden idegszálával saját világáról beszélt. Németh Lajos úgy tartotta, hogy Kondor ’56 művésze volt. Szellemi értelemben, mert testi valójában a forradalom kitörésekor nem volt Budapesten, kötelező katonai szolgálatát töltötte, s mire felgyalogolt a fővárosba, az utcák tele voltak rémségekkel, akasztott emberekkel és halottakkal. A látvány ott kísért képein, egy Németh Lajosnak ajándékozott kisméretű festményen (Kivégzés, 1956) és egy nemrégen felbukkant, eddig ismeretlen művön (Angyal akasztott emberrel, 1958, Antal–Lusztig-gyűjtemény). 1956 után a dolgok megváltoztak. Koffán nem tanított tovább a főiskolán és nem foglalkozott többé grafikával. Németh Lajos nem lépett vissza a pártba és hosszú évtizedeket kellett várnia, hogy végül az ELTE BTK Művészettörténeti Tanszékének lehessen a vezetője. Aradi Nóra keze messzire elnyúlt, nemcsak Németh Lajost nem engedte tanítani, de ő volt az, aki bezáratta Kondor Fényes Adolf Terembeli önálló kiállítását, miután Kondor nem volt hajlandó levenni a falról a Mennyország meghódítása című rézkarcot. Kondor pedig kiegészítette a Dózsa-sorozatát, a Népvezér mennybemenetele című karccal, mely valójában Rákosi rejtett ábrázolása volt. Kondor feleségének, Kaufmann Ágotának a szülei diszszidáltak. 1957-ben pedig Kondor párizsi ösztöndíjat kapott, de korábban hazajött, mint kellett volna, mert tudta, érezte, hogy dolgoznia kell, mert kevés idő adatik majd számára.
A Miskolci Galéria legújabb kiállítására Barkóczi Ákos és Madár Mária gyűjtötte össze a Hamlet-lapokat, a Dózsa-sorozat rézkarcait, a vázlatokat, kiegészítve néhány korabeli művel, többek között a fent említett Kivégzés című festménnyel. A pályakezdő Kondor korai, ám kiérlelt alkotásait tanulságos és nagy élmény újra együtt látni, hiszen több mint három évtized telt el azóta, hogy 1984-ben a Magyar Nemzeti Galériában, e művek nagy része látható volt a Bolgár Kálmán és e sorok írója által rendezett életműkiállításon, a Kondor-œuvre-katalógus megjelenésével egy időben. Kondor és Miskolc neve már életében összeforrt és ezt az összetartozást a Miskolci Galéria azóta is vállalja. Itt kapta meg Kondor az első komoly szakmai elismerést, a Miskolci Biennále nagydíját 1963-ban. Itt nyílt meg halála után állandó emlékkiállítása, mely bár már nem létezik, a Miskolci Galéria rendszeresen rendez kiállításokat Kondor Béla tiszteletére.
