Képzőművészet

 

 mire_valo.jpg

 

Szombathy Bálint

 

Az autonóm művészetért

Gulyás Gábor: Mire való a művészet? Kiállításokról kurátori szemmel

 

Gulyás Gábor kötete több szempontból lehet számunkra fontos. Többszörös funkciójának egyik vetülete mindenképpen az, amit alább mondok el, „szerkesztői szemmel”.

Pályám során többször is szembesülnöm kellett azzal a begyepesedett és végtére is káros szemlélettel, mi szerint egy irodalmi lap vezetője kizárólag irodalomtörténész, művészeti lap vagy kiállítói intézmény első embere pedig csakis művészettörténész lehet. A régi időkben, amikor még nem létezett menedzsment, mert az állam volt a kizárólagos mecénás, ez a kérdés komolyabban fel sem merült, bár nem ártott, ha a fő- és felelős szerkesztő vagy az igazgató jó viszonyt ápolt a politika felső köreivel. Nálunk Jugoszláviában anno az volt a szabály, hogy vezetői szerepkörbe nem kerülhetett olyan személy, aki formálisan nem volt párttag, hitének és elkötelezettségének a mértékétől függetlenül.

Amikor 1984-ben újraindult a korábban Sziveri János vezette, majd ellehetetlenített és taccsra tett, egy esztendeig szüneteltetett Új Symposion című társadalmi, művészeti és kulturális folyóirat, érezhető kétely merült fel amiatt, hogy a vezetői posztra egy olyan embert neveztek ki, aki nem irodalomtörténész volt, és nem is rendelkezett semmilyen irodalmi múlttal. Jómagam azt a véleményt osztottam, hogy a vezetői pozíció betöltéséhez a jó menedzsmenti érzék és a kiváló kapcsolatrendszer legalább annyira lényeges, mint a szakmai érzékenység. A nyolcvanas évek erősödő piacgazdálkodási filozófiája ugyanis már egy új típusú vezetői alkatot feltételezett, akinek az volt az elsődleges feladata, hogy biztosítsa az intézményi működés anyagi alapjait, azon túl pedig megbízzon az általa verbuvált szerkesztőség szakmai állományában.

Amikor a debreceni MODEM élére Gulyás Gábort nevezték ki, némileg más képleten át, de hasonló zúgolódás vált érzékelhetővé a szakmai körökben: mit keres a kiállítói szentély élén olyasvalaki, aki nem művészettörténész, hanem a bölcseleti tudományok felől érkezett. Az elégedetlenkedők sötét jövőt vizionáltak az induló debreceni intézmény számára, de leeső állal hamarosan meggyőződhettek arról, hogy túl korán festették az ördögöt a MODEM falára. Gulyás nemcsak szakmai szempontból bizonyított, hanem széles érdeklődési körénél és elmélyült műveltségénél fogva teljesen új és lendületes tartalmakkal hangolta össze és dúsította a vezetői és a főkurátori tevékenységet. Miközben nem vétett komolyabban felróható szakmai hibákat, a művészeti ideológiát és a kurátori teljesítményt sokkal árnyaltabbá és finomabbá tudta tenni, mint sok, előtte működött, nagynevű művészettörténész, akik meghatározták a vezető országos intézmények egy-egy korszakát. Gulyás „tágassággal” és sajátos kedélyességgel tette gazdagabbá munkaterületét, és az évek folyamán akkora konstruktőri tapasztalatra tett szert, amely a legkiválóbb kiállításépítők közé emelte. Nemcsak szellemi konstrukciókként hozott létre jelentős kiállításokat, hanem a benne fogant ötleteket és gondolatokat anyagiságukban is a legmagasabb nemzetközi szinten tudta megvalósítani. A kiállítóteret összetett értékhalmazként, a kiállításépítést megformált műként, vagyis művészeti műfajként értelmezte, vallva, hogy nem pusztán műveket rendezett, hanem azok viszonyait. Azt hiszem, demonstrált tökélyszemlélete, avagy maximalizmusa a MODEM-be 2017 tavaszán vendégkurátorként visszatérve, a drMáriás visszatekintés alkalmával csúcsosodott ki, amikor is régi bennfentesként lépett be a térbe, ismerve annak minden szegletét és mindegyik szögnek a helyét.

Időközben azonban már túl volt a Műcsarnok vezetőjeként eltöltött időszakán, számos olyan rendezését követően, amelyek természetükből következő spontán vitákat fakasztottak nemcsak művészeti berkekben, hanem a politikai budoárokban is. A széplélek Gulyás megmutatta, hogy bátor személyiség is egyben, olyan témák és gondolatkörök felé irányítva a közönség felé történő megnyilatkozást, amelyek mindig is a levegőben lógtak, csak senki sem mert hozzájuk nyúlni. Ennek a láncsornak a végén láthattuk a Mi a magyar? című nagyszabású kiállítást, amely Gulyás Műcsarnokban eltöltött időszakának a dicső és látványos végét is jelentette, köszönve a nagypolitika gáncsoskodásának. „Száműzték” Szentendrére, ahol a helyi körülmények közepette megalkotta az Art Capital-féle projektet, melynek révén konceptuális értelemben sikerült a főváros fölé emelkednie, Műcsarnokostól, Nemzeti Galériástól és Kortárs Művészeti Múzeumostól cakompakk. Félreérthetetlen jelzést küldött Budapestnek, amelyben azt üzente, alkotói lendülete töretlen, gondolati ívelése továbbra is a legmagasabb szintű. Továbbá azt, immár egyáltalán nem biztos, hogy Budapest még mindig a hazai művészet fővárosa. Ezzel a relativizáló tettével lényegében a művészet decentralizációjának a világfolyamatához illesztett hozzá egy markáns illusztrációt, mint ahogyan a MODEM-ben is tette, Debrecenbe víve a kortárs nemzetközi színtér első vonalbeli nevei közül nem keveset. Ezt a névsort működtette lényegében az Art Capital ernyője alatt megvalósított kiállításokon is, bizonyítva szakmai és szellemi kitekintésének univerzalizmusát.

Gulyás 2006-ban került a MODEM élére, onnantól datálódik képzőművészeti tevékenysége. Négy, a hazai művészeti életben kiemelkedő jelentőségű intézménynek volt a vezetője (MODEM, Műcsarnok, Ernst Múzeum, Ferenczy Múzeumi Centrum), összesen körülbelül tíz éves időszakaszban. 2017-ben megjelent Mire való a művészet? című bőségesen illusztrált kötete az általa megvalósított mintegy ötven kiállítás közül tizenhétnek a kurátori értelmezését tartalmazza a saját válogatásában, kiegészítve egy vele készült interjúval.

„Olvasói szemmel” értékelve Gulyás írásművészetét, elsőre is megállapítható, stílusa érthető és olvasmányos. Nyomát sem leljük benne a kortárs művészetelméletre és -értelmezésre jellemző ama frazeológiai törekvésnek, amely a posztmodern fogalomtárából merítő elvont és tudálékos, sokszor semmitmondó elméleti szempontokat eszményíti. De azt sem mondhatjuk, hogy a szerzőt modorossá tették volna filozófiai olvasmányai. Szövegeit az a kimondatlan cél hatja át, hogy közelebb vigye a művészetet, illetve annak értelmezését az elméletileg kevésbé pallérozott közönséghez, a kiállítások látogatóinak legtágabb köréhez, ami egy hatalmas gesztus a művészetkedvelők felé. Amikor ír, nem arra gondol, mit szól majd hozzá ez vagy az a szakmabeli, hanem arra, milyen megfogalmazású üzenet válthat ki legtágabb hatást. Könyve ennél fogva tankönyvként is felfogható: nem elriaszt, hanem vonz.

„Művész szemmel” közelítve a kérdéses teljesítményhez, természetesen jobban kifejezésre jut az egyéni elvárásrendszeren alapuló megítélés. Nincs sehol olyan kiállítói intézmény a földkerekségen, amelynek a programjával mindenki elégedett lenne, amelynek értékítéletében mindenki teljesen megbízna. Itt is, mint a kultúra és a művészet más területén, a helyi lehetőségekhez és mércékhez kell igazodni, a korábbi teljesítményekhez kell viszonyítani. Gulyás a kortárs művészet operátoraként olyan hazai és nemzetközi neveket idézett az általa vezetett kiállítói intézmények falai közé, akiket nem a nemzetközi kurátori szerviz divathóbortja és pillanatnyi érdekekből származó stream-je dobott a felszínre, hanem a valós teljesítmény súlya alakított közös értékké. Nem kívánok neveket idézni, megteszi ezt helyettem maga a kötet.

Ha a szerző hitvallását firtatjuk, lényegében annak a tételezése válik kitapinthatóvá, hogy mélységesen elkötelezett az autonóm, szabad művészet iránt. Lehet-e olyan munkát létrehozni, ami nem művészet, tette fel a kérdést Marcel Duchamp. Gulyás átvitt értelemben ezt úgy parafrazeálja, hogy lehet-e kiállítást csinálni, ami nem művészet. Az ő felfogásában ugyanis a kurátori tevékenység végterméke autochton művészeti kategóriaként értelmezendő. Jelenleg a Ferenczy Művészeti Centrumban tesz erőfeszítéseket ennek a bizonyítására, nem csekély eredménnyel.

 

Ráció Kiadó, Budapest, 2017.

 

Megjelent a Bárka 2018/1-es számában.


Főoldal

2018. április 07.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Hűsítő irodalmi est a Hőforrás bárkájábanNemsokára újra írótábor TokajbanA Bárka tanulmány- és esszépályázata FISZ-tábor Királyréten - Olvasni szabad!
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Acsai Roland verseiSzilágyi András verseiJónás Tamás versei Grecsó Krisztián: Emlékdalok
Prózák
Kötter Tamás: Az 51-es körzetMárton László: Vagy inkább miatta...Lehetne rosszabbAbafáy-Deák-Csillag novellái
Kritikák
Uram, a kezedet kerestemA mittelszolipszizmus erőtereibenHalmai Tamás négy líraolvasmányaSötét jóslat
Esszék, tanulmányok
Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történetCsabatörténet dióhéjbanMillenniumi ódák Nagy Gáspár költészetébenEgy vonzó költői alkat
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA